Book Heaven

Itt az év vége, így hát eljött az idő a nagy összesítésre. A tavalyi évre azt mondtam, hogy hullámzó volt. Az idei az lineárisra sikerült, csak az a baj, hogy kissé végig negatívra. Nem sok kedvem volt olvasni, nem is voltak olyan jó olvasmányaim, szóval semmi sem volt olyan jó. Remélhetőleg a jövő év ilyen szempontból jobb lesz és a kihívásokban ill. olvasási szokásokon való változtatások jót tesznek majd ennek a helyzetnek.

Remélem lassan mindenki kijön a bejgli-kórból meg a kaja-kómából és elkezd hangolódni az új évre. Én a klasszik évzárást a hónap összegzésével kezdem, hisz jó lenne tiszta lappal indítani az új évet. A december várakozásaimmal ellentétben sokkal jobban sikerült, sőt, így egy nappal a vége előtt kijelenthetem, hogy az év egyik legjobb hónapját zártam. Nem is annyira az elolvasott mennyiség miatt, hanem a minőség volt az ami kiemelkedett. Ebben a hónapban egyedül szinte több kiemelkedő könyvet olvastam, mint az év többi hónapjában összesen.

Ez is már egy megszokott bejegyzés nálam, csakúgy, mint a tegnapi megjelenéses poszt. Megint csak összeszedem, hogy mit is értem el a kitűzött célokból idén, és milyen kihívásokat állítok magamnak 2018-ra, már csak azért is, mert év közben nem mindig látom, hogy épp hol tartok. Idén volt, amit simán elhagytam, mert egyszerűen nem ment. Nincsenek ezek kőbe vésve, ami sikerül, annak örülök, ami nem, azt meg elfelejtem és nem dőlök kardomba miatta. A fene megeszi, ha olyan komolyan veszem. Ezeknek a lényege a játék és az, hogy jól érezzem magam a teljesítés közben, nem pedig az, hogy megszakadjak bennük. Ezt a rendkívül bölcs hozzáállást igyekszem megtartani most a tervezésnél, és jövőre a megvalósításnál is. De mielőtt nagyon belelendülnék a tervezésbe, lássuk, mit is sikerült elérnem idén a kitűzött célok közül.

Gyönyörűen elterveztem jó előre decemberre, hogy milyen posztok fognak felkerülni és mikor. Még a naptárba is beleírogattam, hogy tudjam követni. A hónap közepéig tökéletesen működött a rendszer, aztán 22-e körül teljesen megbicsaklott és azóta összedőlt. Megcsúsztam a bejegyzésekkel, mert semmi kedvem nem volt a bloggal foglalkozni, mióta itthon vagyok szabadságon. Még ránézni sem volt kedvem. Ma volt először olyan érzésem, hogy jó lenne feltenni valamit az elmaradt posztok közül. Könyvértékelést már nem szeretnék idén, illetve nem fér bele, mert azt sem szeretném, ha az év utolsó napjaiban túlzsúfolt lenne a dolog. Így az értékelések kiestek, maradtak az év végi összesítős, jövőre kitekintős posztok. Ezért esett a választás a jövőre várós könyvekre.

Két év után megtörtént a csoda! Sikerült teljesítenem a 2017-es listámat és kihúznom róla a 12 két előre kijelölt könyvet (na jó, egy - két csere volt a pótlistáról, de az belefért). Szóval most nagy az öröm, és a lelkesedés így, így egyértelmű, hogy benevezek a 2018-as körre is. Aki még nem ismerné a kihívás menetét, annak már elérhető Lobo leírása a 2018-as körrel kapcsolatban . Bevallom, már jóval azelőtt elkezdtem összegyűjtögetni a könyveket a jövő évi listához, hogy befejeztem volna az ideit. Persze a nehezebb része az volt, hogy kiválasszam a 2x12 regényt az éles listához, de nagy nehezen sikerült, és összeállt az új lista.

Az FBI egyetlen feladattal bízta meg Kate O’Hare különleges ügynököt és a szélhámos Nicolas Foxot: kapják el a világ legveszélyesebb és legvédettebb bűnözőit. Új célpontjuk egy globális kábítószer-kereskedő birodalom brutális vezetője. Az FBI-nak fogalma sincs, hogyan néz ki, hol rejtőzik, és miként lehetne megtalálni. Nick azonban pontosan tudja, milyen különleges ínyencséggel csalhatják lépre a csokoládébolond drogbárót. Így hamar üldözőbe veszik a gonosztevőt, Nashville utcáitól Lisszabon belvárosáig, Isztambul tetőitől a Temze közepéig. A küldetést nehezíti, hogy Nicknek és Kate-nek el kell játszaniuk, hogy házasok. Vajon mi lesz nehezebb: kibírni egymás társaságát, vagy ellenállni a kísértésnek, hogy végre egymás karjaiba vessék magukat? Miután szembe találják magukat egy pszichopata testőrrel meg egy portugál orgazdával, aki egy levágott fejtől kér tanácsokat, a páros úgy dönt, hogy ideje bevonniuk néhány különleges szakértelmű embert: egy szomáliai kalózt, egy egocentrikus

Cait ​Douglass úgy dönt, hogy túlteszi magát a szerelmi csalódásán, levetkőzi gátlásait, és végre igazán elkezd élni. De váratlanul éri, hogy egyszerre két érzéki férfival is megismerkedik. Kettejük közt őrlődik, nem tudva, melyiküket válassza… sem azt, hogy milyen borzalmas következményei lesznek a választásának. Jim Heron, a bukott angyal és kelletlen megmentő nyerésre áll a háborúban, mégis mindent kockára tesz, amikor lepaktál az ördöggel. Szó szerint. Miközben akaratán kívül egy újabb lélek lép a démon Devinával folytatott harc középpontjába, Jim továbbra is megrögzötten csak egy pokolban rekedt ártatlannal tud foglalkozni, ám félő, hogy ez eltereli a figyelmét szent kötelességéről… Vajon a jó akkor is képes győzedelmeskedni, ha az igaz szerelem elgyengíti a megmentőt? És vajon egy nő jövője jelenti majd az egész emberiség jólétét vagy bukását? Mindezt csak az idő… és a szív tudja megmondani.

Megkezdődött az év utolsó hónapja, indul az év végi hajrá. Mondjuk nálam nem. Idén először úgy vagyok vele, hogy ha eddig nem rohantam a dolgaimmal, akkor most már minek? Vissza akarom kapni a nyugodt karácsonyt, amikor időben megérkezik a karácsonyi hangulatom és át tudom élni úgy igazából az ünnepet, ami az elmúlt években nem igazán sikerült. Ennek jegyében igen lazára tervezem az utolsó hónapot, nem mintha nagyon megerőltettem volna magam a 2017-s évben.

Az én kis tag-dílerem (aka. Abstractelf ) ismét megdobott egy adaggal, azaz egy új taggel, ami már kicsit az évi zárás előkészítésére és a jövő évi tervek átgondolására késztet. Kérdezhetitek, hogy nem korai ez egy kicsit? Higgyétek el, hamarabb itt lesz az év vége, mint azt gondolnátok, úgyhogy nem tartom korainak, ráadásul, ez még nem a végleges zárás, csak a ráhangolódás. Lássuk, milyen szempontok akadtak ezúttal az utamba.

K.A. Tucker nevével akkor ismerkedtem meg, amikor beleszerettem a Teny Tiny Breath c. regénye borítójába, majd magába a regénybe is. Aztán jött a másik sorozata. Rain - aki valójában FBI ügynök álruhában - azt a feladatot kapja, hogy buktasson le egy az orosz maffiával is kapcsolatban álló autócsempész bandát. Azonban Luke, az első számú célpont, tudta nélkül ujja köré csavarja a lányt és fordítva is, ami veszélyezteti az egész akciót.

A neten egy vlogger videójában figyeltem fel erre a regényre, amikor a kedvenc könyveit sorolta. A rövid története megtetszett, ezért gondoltam, teszek vele egy próbát, ráadásul olyan meggyőzően is beszélt róla, hogy felkeltette az érdeklődésem. Egy űrlény bekerül az emberek közé egy bizonyos küldetés teljesítése céljából, ám, ami ott várja, arra nem tudott felkészülni. Első olvasatra, a fülszöveg alapján hasonlított  egy kicsit a Burokra, részben ezért is kezdtem el olvasni. A másik indok az volt, hogy számtalan helyen olvastam azt, hogy kiváló humorral meséli el ezt a történetet, én pedig nagyon vágytam egy vicces, jó hangulatú regényre.

Szeretem az októbert, főleg, ha ilyen szép napos, és viszonylag jó a hőmérséklet, mint amilyen most volt. Ilyenkor egyenesen öröm kimozdulni, hosszú sétákat tenni, érdemes kihasználni. Így is tettem, emiatt viszont kicsit kevesebb időm meg kedvem volt olvasni, de azért nagyjából sikerült az előzetesen kitűzött terveimet  teljesítenem. Nagyjából. 

Klisésen hangozhat, de igen régen kinéztem magamnak ezt a regényt, de valahogy mindig csak csúszott és csúszott hátrafelé a TBR-omon, amit a kilométeres hosszúságú várólistám csak tetézett. Ezért is pakoltam be az idei várólista csökkentős könyvek közé, így végre volt indokom előrevenni, és nem veszett el a több száz másik nagyon érdekes regény közt. Igaz, hogy eredetileg márciusban akartam olvasni, amiből végül július lett, de ez nem sok mindenen változtatott. Baz, azaz Sebastian egy rock együttes tagja, rockzenészeket is simán megszégyenítő múlttal: drogok, alkohol, verekedések - neki is megvolt mind. Emellé vagy épp emiatt érzelmileg is eléggé megtört, sok minden történt vele, ráadásul megint csak börtönbüntetéssel nézhet szembe. Ekkor találkozik egy Shae nevű lánnyal, akivel szinte azonnali a vonzalom, azonban, ahogy az lenni szokott, a lánynak is megvannak a saját kis titkai, ráadásul életük több ponton  egyezik, mint azt bármelyikük is gondolta volna.

Az utóbbi néhány hetem finoman szólva rémálom volt, egy kis káosszal fűszerezve, de most már lassan magam mögött hagyom az őrületet. Kivételesen nem munkahelyi gondok hátráltattak, hanem családiak, ami után azt mondom, hogy inkább ezerszer a munkahelyi hülyeségeket kérem. Ez okozta azt, hogy nem nagyon volt kedvem és időm írni, sőt, bevallom, olvasni sem nagyon.  Ezért jött jól pont, hogy Abstractelf , az én kis személyes tag- dílerem megdobott egy taggel, ami poszt, de mégse, szóval visszaszoktatásra éppen alkalmas. Témáját tekintve őszi tag, ami tökéletes az időzítését tekintve is.  Egyébként, miközben a bevezetőt írtam, rájöttem, hogy én ezt a tag-et megcsináltam már egyszer, három évvel ezelőtt . Érdekes lesz látni az azóta beállt változásokat. Direkt nem olvastam el újra azt a posztot, nehogy befolyásoljon.

A szeptember elég felemásra sikeredett. Nem sokat sikerült olvasnom, mert minden mással voltam elfoglalva, ráadásul megint előjött az a probléma, hogy mikor időm lett volna olvasni, akkor meg elaludtam a könyv felett, mert jelen állapotban az alvás mindennél többet jelent. A szerencse az, hogy nem is terveztem sok mindent, mert sejtettem előre, hogy ez lesz, legalábbis nagyjából.

A sorozat 11. részére a többi részre való várakozáshoz képest sokat kellett várni, de az írónő elnézést kért érte, mondván, hogy sok szálon futnak az események, így sok dologra kell figyelnie, ezért halad lassabban. Én meg úgy voltam vele, hogy tartson tovább a megírása, csak legyen jó. Sang apja visszatért, és lányát hiányolja, ezért a fiúknak nincs más választásuk, mint visszavinni Sanget oda, ahol olyan sok negatív élmény érte korábban. Persze, ez csak ideiglenes. Vagy mégsem? És apja új párja is kihívások elé állítja.

Domino: Egy szökevény, akinek vér tapad a kezéhez. Cain: Egy csendes fiú, aki bármelyik pillanatban robbanhat. Madam Karina: Egy nő, aki engedelmességet követel. Wilson: Az az egy, aki mindegyiküket elpusztítja. Miután Victoria Scott legutóbbi könyve, a Hear the Wolves annyira tetszett, természetes volt, hogy az új regényét is hamarosan elolvasom, még akkor is, ha YA.

Ha nem láttam volna a könyv alapján készült sorozatot, akkor gyakorlatilag tuti, hogy nem ez lett volna a következő olvasmányom. Azonban az, hogy előbb láttam a film verziót, nem kimondottan kedvezett az olvasásélménynek. Auburn a véletlen folytán vállal el egy alkalmi munkát, melynek kapcsán megismerkedik az ellenállhatatlan Owennel, akivel szinte azonnali a vonzalom. Azonban elég zűrös élethelyzetük megakadályozza, hogy együtt legyenek. De a sors tartogat néhány csavart, ami mindkettejük életére hatással lehet.

A nyár utolsó hónapjára igazán nem lehet panaszom. A Read-a-thon jóvoltából a hónap első hetében gyakorlatilag többet olvastam, mint egy hónap alatt szoktam, így a többi olvasmányom már tényleg csak hab volt a tortán. Ráadásul, olyan kimondottan rossz regény sem került a kezembe, aminek külön örültem.  Azt nem mondom, hogy a régi lendületem visszatért, de talán elindultam a javulás útján.

Ismételten kaptam egy tag jelölést, ki mástól, mint Abstractelftől , az én saját bejáratú tag-díleremtől. Ezek a kérdések a rettegett várólistáról faggatnak, miként is döntöm el hogy mi kerül fel és le róla, meg ilyesmik. 

Ez megint egy olyan regény, ami teljesen véletlenül került az utamba, de a kötődés szinte azonnali és tagadhatatlan volt, amiben nagy szerepet játszott a borító is, ami egyszerűen szemet gyönyörködtető. Luna egy gyermekkori fertőzés következtében egyik pillanatról a másikra elveszíti a hallását. A kezelés, illetve a műtétek sorozata anyagilag és érzelmileg is romba döntötte a családot. Most azonban a lány megszabadulhat ettől a nyomasztó környezettől. Kérdés, hogy a legjobb barátja és az ő lakótársának szárnyai alatt le tudja - e vetkőzni az évek alatt felöltött álcát.

Idén már másodszorra rendeztük meg ezt olvasómaratont, és nem bántam meg. Nagyon jó volt a hangulat, jóval többen voltunk, mint tavaly ilyenkor, és mindenki örömmel mesélte, hogy mennyit tudott olvasni az egy hét alatt, amit nagyon jó volt hallani! Lássuk, én hogyan éltem meg ezt az egy hetet. Folyamatosan jegyzeteltem magamnak a benyomásokat, igaz, nem olyan részletesen, mint tavaly, de egy átfogó képet így is ad. 

Üdv mindenkinek, így nyár derekán, egyenesen a pokolból. Azt hiszem, a nyári időjárásra eddig nem sok panaszunk lehet, kimaxoljuk a nyarat. Azonban valahogy ez a meleg az én olvasási kedvemre nem hatott valami jó, sőt. Mondhatni borzalmasan. Nem volt kedvem a könyvet a kezemben tartani sem, ezért váltottam hangoskönyvre, de arra sem tudtam koncentrálni, így végül feladtam, és úgy döntöttem, hogy pihentetem a dolgot, 1-2 oldalakat olvastam. Ennek megfelelően baromi lassan haladtam, de nem bántam.

Ígértem, hogy külön posztban beszámolok arról részletesen, hogy mit is fogok olvasni ezen az egy hetes olvasómaratonon. A jelentkezők közül voltak egy páran, akik már megosztották velem, hogy mit is olvasnak majd ( apenchantforfantasy ,  Beatrice8 , Selly) , így most én következem.

Igen, eljött az évnek az az időszaka. Az, ami időszerűvé teszi a read-a-thon kihirdetését, amit immáron már második alkalommal rendezünk meg Abstractelffel, az Always Love a Wild Book blog bloggerinájával kézen fogva. Az első nagyon új volt, néhány dolog apróbb változtatásra került, de abban már tavaly is biztosak voltunk, hogy szeretnénk idén is megrendezni ezt az eseményt. Szerintem, akik részt vettek a 2016-os verzión, jól érezték magukat, és sokat haladtak a felhalmozódó olvasmányaikkal azalatt az egy hét alatt. Mert ez első sorban a kilométeres hosszúságú várólisták viszonylag gyors csökkentése érdekében született, meg azért, mert együtt könnyebb.

Abstractelf blogja ma lett 4 éves (Boldog szülinapooooot! 💝📦), ezt egy nem könyves tag kitöltésével ünnepelte, amire engem is meginvitált. Lássuk hát a szempontokat!

Ma reggel, a kávém szürcsölgetése közben szétnéztem, mi a helyzet a külföldi blogvilágban. A szokásos blogposztok mellett szembetűnt, hogy többen is előrukkoltak a féléves összesítéssel egy tag formájában. Elolvastam néhányat, majd rájöttem, hogy ezt én is ki szoktam tölteni a nyár derekán. Azonnal ugrott is be az elhatározás, hogy bizony ezt a szokást nem most fogom megszakítani, és bizony idén is megcsinálom, összegezve ezzel az első félévemet könyvek terén. Általánosságban elmondható, hogy szélesebb palettán mozogtam az előző évekhez képest, már, ami a műfaji eloszlást illeti. Több komfortzónán kívüli regényt vettem kézbe, bár pont azon gondolkodtam, hogy nem is tudom, jelenleg pontosan hol húzódnak a könyves komfortzónám határai. Kicsit keresgélős periódusban vagyok olvasás terén (is). Olvastam thrillert, non-fictiont,  önéletrajzi regényeket (ezek mind nagyon bejöttek), olvastam fantasyt, mesekönyvet, szépirodalmat, klasszikust, middle grade korosztálynak szóló története

Sloane vadász. Éppen ezért nem kéne félnie semmitől. De mióta édesanyja elhagyta a családot, ő pedig fél fülére elveszítette hallását egy hóviharban, nehezére esik beszélnie az emberekkel, és szinte majdnem lehetetlenné teszi, hogy bárhová menjen vagy bármit csináljon anélkül, hogy apja és nővére látótávolságban lenne. Éppen ezért fél egyedül maradni. Amikor mégis egyedül hagyják otthon két éjszakára, Sloane pánikba esik. Majd hó kezd esni és nem akarja abbahagyni. Egyik szomszédja egy balesetben megsebesül, és a néhány ember, aki Rusic városában maradt, el kell hogy érje a folyót, ahol egy csónak vár kikötve - ez az egyetlen lehetőségük, hogy kijussanak egy orvoshoz az elzárt kis alaszkai városkájukból. De az erdő jéghideg, a farkasok pedig éhesek. Sloane és a kis csapat lassan kifogy az élelemből, energiából és az időből. A farkasok pedig éppen ekkor kezdenek el vadászni rájuk... (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Van valami úgymond "kattan

Kitört a nyár! Azt hiszem, ebben senki nem kételkedhet a mostanában uralkodó időjárás után. Itt az idő, hogy mindenki kivegye a kis szabadságát, és nyaralni menjen vagy legalábbis pihenjen egy kicsit. Egy hete én is szabadságon vagyok, és érdekes módon most, hogy lehetne, nem volt olyan kedvem olvasni, mint mikor nem lehetett. Persze azért haladtam az olvasmányaimmal, de elég érdekes érzés hagyott maga utána hónap. A június kicsit a tervezetlenségről szól, ami nálam nem megszokott, talán ezért is érzem furának.

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.  Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.  Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége. Ez is egy olyan regény, ami számtalanszor került elém, ám egyszer sem éreztem azt úgy igazán, hogy mindenképpen olvasni szeretném. Egészen addig, amíg meg nem láttam a könyv alapján készült film előzetesét. Akkor eltűnt belőle

Szeretem ezeket a reverse harem könyveket, de mostanra már arra is rájöttem, hogy miben rejlik a sikerük számomra. Azt a feszültséget imádom bennük, ami addig van jelen, amíg ki nem találják, hogy miként is oldják meg a helyzetet a szereplők. Daniels szökésben van a rossz hírek hallatán, amiket az első rész végén kapott, de nem jut igazán messzire. Viszont sikerül a fiúkkal valamelyest tisztáznia a helyzetet, sőt még Reinával is. Azonban a nyugalom igen rövid életű, mert valahogy a baj nagyon hamar megtalálja Danielst, ezúttal több irányból is.

Azt hiszem, Abstractelf havi összegző posztjában olvastam, hogy milyen lassan telt számára a május. Én erről pont ellentétesen tudok nyilatkozni, valahogy úgy suhant el, hogy észre sem vettem. De ha visszagondolok, minden évben így van ez, mert nagyon zsúfolt hónap ez, így gyorsabban futnak a napok is. Ennek megfelelően nem is nagyon tudtam olvasni sem. Ráadásul amiből olvastam is, nem látszott a haladás a könyv vastagsága miatt. De nézzük, mi volt az a kis haladás, amit sikerült elérnem.

A héten kaptam Abstracttól egy tag jelölést (ismét), amit innen is köszönök. Ezúttal olyan könyveket kell "keresni", amiket nem fogok soha elolvasni. Igen, ez sem valami olyasmi, amit egy könyvmoly gyakran emleget. Azért én ezt a "soha" kifejezést óvatosan kezelném, mert ki tudja mire fanyalodik rá évek múlva az ember lánya, ahogy változik a gondolkodása meg az ízlése.  Szóval a posztban szereplő könyveket nem zárnám ki 100% -ig, csak 99%-ig. Mert egy aprócska százalék esélye mindig is lesz annak, hogy esetleg a kezembe kerül valami, éppen ezért a lista a jelenlegi lelki állapotomra vonatkoztatva igaz.

Drasztikus változások mentek végbe Morganville városában, amíg Claire-ék távol voltak. A város tisztábbnak és boldogabbnak tűnik, mint valaha, de az érkező csoportot azonnal letartóztatják és szétválasztják a vámpírokat az emberektől. Ekkor jönnek rá, hogy a változások határozottan nem pozitívak.  Úgy tűnik a Daylight Alapítvány elnevezésű szervezet felajánlott valamit a morganville-i lakosságnak, amiben még soha nem volt részük: reményt egy vámpírmentes jövőre. És habár ez úgy hangzik, mint egyfajta megváltás - még a vámpíroknak is -, az igazság sokkal baljósabb és halálosabb. Most Claire-nek, Shane-nek és Eve-nek rá kell jönnie, hogyan tudják kimenekíteni barátaikat a Dayligterek fogságából, mielőtt Morganville vámpírjainak élete idő előtt véget ér...   Azt hiszem, ezzel a könyvvel egy nagyon hosszú és tartalmas korszak zárult le. 2009-ben kezdtem olvasni a sorozatot, és néhány rész után már úgy éreztem, mintha hazatérnék Morganville-be, mikor elkezdtem egy - egy újab

Az április valahogy mindig rövidnek érződik, pedig csak egy nappal rövidebb, mint a hónapok többsége. Én csak második februárnak hívom. Viszont szeretem is, mert nagyon sok történés van ebben az időszakban, ekkor van a könyvfesztivál is, de szerintem ember nincs, aki ezt ne tudná. Éppen emiatt csak óvatosan terveztem, 5 könyvet tűztem ki célul, amiből négyet sikerült is elolvasni, és ennek nagyon örültem.

Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk?  Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?  Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt.  A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja L

Ez az egyik olyan nagy könyves esemény, amire már évek óta járok, szinte kötelező program, amire természetesen nem egyedül járkálok, hanem jó barátnőmmel. Ez a mi nagy közös éves meetingünk. Persze nem csak ezért szeretem, hanem mert szinte el tudok veszni a sok szebbnél szebb könyv között. Van valami megnyugattó és gyönyörű a sok frissen nyomott könyvrakás közötti sétálgatásnak. És akkor még a vásárlásról nem is beszéltünk. Idén sem tervezem magam halálra vásárolni, de azért remélhetőleg néhány szépség landol majd a láthatatlan bevásárló kosaramban.

A ​Rosszkedvünk tele egyszerre hiteles társadalomábrázolás és sajátos önjellemzés is. Középkorú hőse, aki látszólag boldog harmóniában él családjával, szenved attól a státusztól, ahová jutott, kitörni azonban képtelen belőle. Végül a körülmények összhangja és saját vívódásai meghozzák gyümölcsüket, és néhány üzletpolitikai húzással sikerül a vagyonosodás útjára lépnie. Steinbeck hőse ugyanakkor megbukik, elsősorban saját maga lelkiismerete előtt, és ezzel az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett.  A klasszikusok közül Steinbeck áll a legközelebb a szívemhez. A nem épp mai környezetben játszódó történetek ellenére mégis aktuálisnak érzi azt az olvasó, ezt a már - már modern hangot, ami tökéletesen ötvözi a sajátos humort és a drámát.

Amint a tegnapi posztomból is kiderül, mostanában nem igazán van kedvem bejegyzéseket írni, legalábbis könyveseket nem. Jelenleg a szimpla olvasói létet élvezem, és ez így egész más. Viszont az összegzést szeretem, úgyhogy ezt a posztot mindenképpen szerettem volna kitenni, hogy lássátok, attól, hogy a blogon nem vagyok annyira aktív, a könyveket még falom, amennyire csak időm engedi. Már előre tudtam, hogy nem igazán fogom tudni elolvasni az eltervezett könyvmennyiséget, de olyan sok nem is maradt ki, úgyhogy nem volt ez annyira rossz hónap.

Utoljára jó pár évvel ezelőtt kaptam hasonló díjat, és amennyiben nem csal az emlékezetem, pontosan ezt is megkaptam több ízben is. Viszont az a jó benne, hogy mivel mindig mástól kapom, mások a kérdések, amire válaszolnom kell. Jelen esetben Abstractelf volt az a drága, aki megajándékozott vele, ezúton is köszi neki! 😊 A szabályok a következők: 1. Nevezd meg és linkeld be a bloggert, akitől a díjat kaptad, és köszönd meg neki! 2. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre! 3. Tegyél fel 10 kérdést! 4. Add tovább a díjat más blogger(ek)nek! Most pedig lássuk, mire is volt kíváncsi az én barátosném!

A regényhez, még ha csak közvetve is, de az egyik általam nagyon kedvelt írónő által jutottam el, ugyanis a C.L.Stone által írt reverse haremhez hasonló sztorikat kerestem, amikor rábukkantam a sorozat első részére, ami épp ingyen letölthető volt az amazonon. Daniels nevelőcsaládról nevelőcsaládra jár, sehol nem tud megmaradni, egyetlen biztos pontnak egy rendőrtiszt számít életében, aki végül magához veszi, ám ez azzal jár, hogy új városba költöznek, három nagyon dekoratív testvér szomszédságába, ám a béke nem tart sokáig.

Úgy határoztam, hogy ha már van egy szabad délelőttöm, akkor szintre hozom sorozataim leltárát, azaz áttekintem milyen sorozatokba is kezdtem a 2016-os évben. Lesz egy pár, az biztos. Viszont idén még nem sokat kezdtem úgyhogy talán lesz végre lehetőségem növelni a befejezett sorozatok mennyiségét. Jelenleg is egy sorozatbefejező részt olvasok (Daylighters - Morganville Vampires 15. - Rachel Caine), de most erről ne essen több szó.

Ó, te jó ég, mennyire régen volt már, hogy hőn szeretett sorozataimról írtam! Olyannyira, hogy legutóbb a 2014-es évben elkezdettekről készült számvetés, és ott meg is akadtam. Most azonban szeretném pótolni ezeket. Jó alkalom ez, mert most olyan szakaszban vagyok, hogy a könyvekkel is minden bajom van, meg azokról, amiket végigolvastam, sincs kedvem posztot írni, szóval ilyen szenvedős időszak ez. Mivel két évnyi listát kéne csinálnom, az túl hosszú lenne egy posztban a sorozataim számát ismerve, így ketté bontom, és most a 2015-ben kezdett sorozatokat fogom listázni. A 2016-os felhozatal meg marad egy következő alkalomra.  Egyébként a poszttal együtt frissíteni fogom az eddigi sorozatokat is, mert soknál határoztam úgy út közben, hogy nem fejezem már be, mert szimplán kiesett az érdeklődési körömből. (megsúgom ebből elég sok lesz). A korábbi posztok itt találhatóak a témában: 1 - 2 - 3 - 4 - 5 .

Gyere  tavasz várva várlak, hozz zöld ruhát fűnek - fának, Fújj szél, meleg szél, takarodjon el a tél. Azt hiszem ezzel a két soros kis mondókával tökéletesen összegeztem a februári hónap lényegét. Most van az az időszak, az az átmenet, amikor semmi nem jó, mindennel csak szenvedek, nyűglődöm, mert már várom a tavaszt, a ragyogó napsütést, a jó időt, a csodaszép virágokat. Ehhez képest ma be van borulva és esik az eső... Egyébként a hangulatom az olvasásom tempóján is igencsak meglátszott. Meg tulajdonképpen nem csak a tempóján , hanem az irányultságán is. Mesekönyv is előkerült,  mert azt voltam képes ebben az állapotban befogadni. A "fajsúlyosabb" irodalom most nem igazán feküdt, inkább a könnyedebb limonádék jöttek be.

A sorozat első részét, a Killing Sarai-t nagyon szerettem, más volt, mint azok a könyvek, amiket eddig olvastam, számomra abszolút újdonságnak számított a bérgyilkosok világa. Sarai felépült és igyekszik nyugodt, normális életet élni. Azonban viszonylag hamar ráébred, hogy azok után, amit átélt, ő már soha nem lesz ugyanaz, mint aki előtte volt. A régi életét akár el is felejtheti, és ha már el kell felejtenie, miért ne álljon bosszút néhány olyan emberek, akik megkeserítették az életét?

Mostanában nagyon rákattantam  az önéletrajzi könyvekre, és eddig nagy szerencsém is volt velük. A legutóbbit, Anna Kendrick könyvét egyenesen imádtam. Szívek szállodája rajongóként (ha bárki megkérdezi, hányszor láttam elejétől a végéig az egész sorozatot, letagadom a valós számot) elég egyértelmű volt, hogy Lauren Graham könyve lesz a következő választásom.

Nem vagyok a Valentin - nap híve, sosem voltam, és nem is valószínű, hogy ez a jövőben változni fog, de amikor ezt a taget megmutatta Absztrakt , tudtam, hogy képtelen leszek ellenállni neki.  Ki ne szeretné kedvenc könyveiből összeválogatni a legsármosabb, legdögösebb, legcukibb főszereplő pasikat? Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak kedvencei, ez a tag ezeket igyekszik összegyűjteni különböző szempontok alapján.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére. Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar. Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzel

Anna Kendrick a kedvenc színésznőim közé tartozik. Van benne valami, ami miatt kicsit különbözik a tipikus hollywood-i sztároktól, és ez teszi őt annyira szimpatikusság a szememben. Amikor megláttam, hogy önéletrajzi könyvet ír, tisztában voltam vele, hogy mindenképpen olvasnom kell. Abstractelf Jézuskája volt olyan cuki és meg is lepett vele, így karácsony másnapján vagy harmadnapján neki is láthattam, ha már úgysem volt dolgom, tekintve, hogy benyaltam valami jó kis vírust, aminek következtében szorosabb barátságot kötöttem az ágyammal. De visszatérve a könyvre, nem csalódtam! Ízig - vérig Kendrik az egész, sugárzik a sorok közül az a személyiség, aki valószínűleg sosem fog felnőni teljesen. Bevallom azzal is felturbóztam az olvasást, hogy audiobookban is hallgattam mellé, amit alapjáraton nem tettem volna, hiszen elég a könyv, de mégis muszáj volt, mert ő maga olvasta fel a saját könyvét, és azért így igencsak más élmény volt.

Hát, gyerekek, azt hittem, hogy ma nem érek haza egy darabban. Ami az utakon van, az katasztrófa, remélem mindenki épségben hazaér. Imádom a telet, de tényleg, viszont az ehhez hasonló időjárási viszonyokat nagyon szívesen kihagynám... Ezt leszámítva, azt hiszem, nem mondok nagyot, ha kijelentem, hogy a január várakozásaimmal ellentétben nagyon jól alakult olvasási szempontból. Többet tudtam olvasni, mint amennyit terveztem és ez nagyon felvillanyozott. Hideg is volt, ami szintén kedvezett a bekuckózásnak, ágyban maradós napoknak, ezáltal az olvasásnak. Hatalmas lendülettel vetettem bele magam a kihívásaimba és úgy egyébként az újévbe, ennek meg is lett az eredménye.

Riley Shaughnessy tisztában van vele, hogy ahhoz, hogy nagy családjából kitűnjön, nagy dolgot kell véghezvinnie. Nevet szerezni magának zenészként nem volt könnyű, de követte az álmait a rocksztárságig. Azonban a rajongók szüntelen elvárásai nem segítenek neki kikecmeregni abból a gödörből, amiben éppen van,  és természetesen az egyetlen személy, akihez vonzódik, nincs éppen elájulva a hírnévtől.  Éppen ezért Riley Shaughnessynek bizonyítania kell.  A szórakoztatóipari riportert, Savannah Daly-t nem igazán izgatja a szépfiú rocksztár. Csak azért jött, hogy megcsinálja az interjút és megírja a cikket. De a közösen eltöltött egy hónap Rileynak egy olyan oldalát fedi fel Savannah előtt, amire nem számított.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A friss megjelenések között bukkantam a könyvre, és a fülszövege, meg a rocksztár főszereplő azonnal meggyőzött arról, hogy ezzel a regénnyel érdemes megpróbálkoznom, még így teljesen ismeretlenül is.

Nem vagyok egy kimondottan tag-fan, de ha meginvitálnak, szívesen kitöltök egyet - egyet kikapcsolódásként. Azonban kávéimádatom okán, amikor megláttam ezt a taget valahol a neten, tudtam, hogy MUSZÁJ kitöltenem meghívás nélkül is. Pont én ne tenném, aki úgy imádja a kávét, mint Gombóc Artúr a csokoládét?