figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2013. július 30., kedd

Nyrae Dawn: Four Summers

Charlotte Gates belefáradt abba, hogy Charlie Rae legyen. Imádja a tavat, ami mellett felnőtt, imádja a kabinokat, és az éjszakákat, amit a csillagos ég alatt tölthet... de belül mégis többre áhítozik.
Első gimnáziumi éve után, Nathaniel Chase családja a nyarat A Faluban töltik. Már az első perctől fogva felkelti a figyelmét Charlotte, a lány akinek ami a szívén az a száján, aki az éjszakai játékokat sorra nyeri, és aki minden egyes alkalommal, mikor belenéz a teleszkópjába, szinte elveszik az ég sötétjében.
Négy egymás követő nyarat töltenek együtt, ezalatt Charlotte és Nathaniel legjobb barátok lesznek, sok első élményt osztanak meg egymással, összetört szíveket gyógyítanak meg, megvédik egymás titkait, túllépnek tragédiákon... szerelembe esnek, és búcsút mondanak.
Charlie ki akar törni A Faluból. Nate azt akarja, hogy mindezt együtt vihessék véghez. De az élet nem olyan egyszerű, mint a nyarak, amit együtt töltenek.
A nyarakat váltakozva meséli el Charlie és Nate, a közös útjukat barátaikkal, felnőtté válásuk történetét, ahogyan felfedezik, kik is ők valójában, ahogy meghozzák első nehéz döntéseiket és ahogy újra és újra szerelembe esnek.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Tudom, hogy ha valami könnyed, romantikus történetre vágyom, akkor bátran nyúlhatok Nyrae Dawn könyveihez, mert biztos megkapom azt, amire épp a lelkem vágyik. Bár az is igaz, hogy az eddig olvasottak tekintetében nem ez a regénye a kedvencem, de ettől függetlenül kellemes perceket szerzett.

2013. július 26., péntek

Beszéljünk róla...

Nincs új a nap alatt.
Ezt mi sem példázza jobban, mint hogy Laurie Halse Anderson Hadd mondjam el című könyve kapcsán a közelmúltban újabb botrány robbant ki.
Jött egy  Dr. Richard Swier nevű emberke és beszámolt arról, hogy egy floridai iskolában a szülők felháborodtak azon, hogy a nyolcadik osztályos gyerekeikkel elolvastatták a fent nevezett könyvet. Ez nem is igazán lett volna gond, hiszen nem egy ilyen eset játszódott már le, hogy szülők tiltakoztak egy - egy iskolai olvasmány miatt.

2013. július 23., kedd

Vegyes felvágott (24)

A Vámpírakadémia filmfeldolgozásának háza tájáról hoztam nektek híreket. A napokban véget ért a forgatás, úgyhogy innentől kezdve már nincs más dolgunk csak várakozni az elcsepegtetett információkra, képekre, trailerre és magára a filmre.

2013. július 22., hétfő

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl. 
Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket. 
Így érkeznek meg egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét…

Már régóta a polcomon van a könyv, amit jól mutat az is, hogy bekerült a várólista csökkentés idei kupacába.
Még a tavalyi könyvhéten szereztem be a regényt, de kb. azóta eléggé hadilábon állok a YA fantasykkal, ezért nem került sorra egészen idáig.

Cas apja "munkáját" folytatva nem mindennapi dologgal foglalkozik, szellemeket öl. Persze, csak a tomboló, gonosz szellemeket, a békéseket békén hagyja.
Következő áldozata Anna, ám mikor először találkozik vele, ráébred, hogy ez a megbízatás több szempontból sem olyan, mint az eddigiek, elsősorban azért, mert Anna egyáltalán nem olyan szellem, mint amilyenekkel Cas eddigi pályafutása során találkozott.

2013. július 14., vasárnap

Rebecca Donovan: Barely Breathing (Breathing #2)

Emma abuzív élettel való küzdelme izgalmas körülmények között került lezárásra a Reason to Breathe utolsó fejezeteiben. Mostanra Weslynben mindenki tisztában van Emma titkával, ám Carol már nem bánthatja őt többé. Néhányakat azonban még mindig kísért annak az éjszakának az emléke, néhányuknak pedig szembe kell nézniük döntéseik következményeivel.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Az első rész tetszésindexe - na, meg a sikítással egybekötött, frusztráló függővége után egy percig sem volt kérdés, hogy a folytatását is be kell szereznem és el kell olvasnom. Mindössze azért vártam vele ennyit, mert ha megjelenéskor azonnal nekiestem volna, akkor biztos nem tetszett volna ennyire. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben hasonlóan végződik, mint az első rész (márpedig hasonlóan végződik), akkor szidhattam volna a könyves istenkéket, amiért sokat kell várnom a következő kötetre. De mivel okos voltam, így a várakozást nagyrészt megúsztam, és a történetet is élveztem.

2013. július 11., csütörtök

Jessi Kirby: Golden

A tizenhét éves Parker Frost sosem választotta a járatlan utat. Évfolyamelső és tökéletesen feddhetetlen, épp érettségi előtt áll, anélkül, hogy megcsókolta volna kiszemeltjét vagy valaha is megszegte volna a szabályokat. Ezért amikor a sors egy nyomot sodor elé - ami a kulcsa lehet a helyi rejtély megoldásának - , úgy dönt, él a lehetőséggel.  
Julianna Farnettire és Shane Cruzra mindenki úgy emlékszik, mint a Summit Lake középiskola ragyogó párjára - akik minden szempontból tökéletesek és együtt kellett volna leélniük az életüket. Ám Julianna naplója egy egészen más történetről mesél - Shane-ben való kételkedésről és tiltott szerelemről egy idősebb, művész sráccal. Ezek azok a titkok, amelyeket magával vitt a lány azon az éjjelen, mikor Shane Jeep-je belecsúszott a jeges folyóba, és nem hagyott maga után eltemethető holttesteket csak egy gyászoló várost.
Julianna naplójának olvasása bátorságot ad Parkernek ahhoz, hogy elkezdjen igazán élni - és ahhoz, hogy megkérdőjelezze, mi is történt a baleset éjjelén. Múltból származó nyomokkal a birtokában, legjobb barátnőjével Kattel, és Trevorral, régi kiszemeltjével az oldalán elindul, hogy kiderítsen egy - két dolgot.
A rejtély olyan helyekre viszi Parkert, amit el sem tudott képzelni. Hamarosan rájön, hogy, ha a kevésbé kitaposott utat választja, az mindent megváltoztat.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Régóta kacérkodom már az írónő könyveivel, elsősorban az In Honor című regényét néztem ki magamnak road-tripes mivolta miatt, amibe egyenesen szerelmes vagyok, de mivel ezt is ebbe a műfajba sorolták, amellett, hogy a borítóját is imádom, inkább erre a friss megjelenésére esett a választásom.

2013. július 9., kedd

Szolgálati közlemény

Visszakerült a zenelejátszó az oldalra. (Látod, Loki? Kérésed számomra parancs :D) A lap tetején indíthatjátok el, hogy egy kis zenei aláfestés is legyen az olvasáshoz :)
A technikai gondok elhárításáért hatalmas köszönet jár Giginek. Ha te nem vagy, azok a nyomorék kis kódok kifogtak volna rajtam :))

Remélem találtok nektek tetsző muzsikát :) 

További jó, zenében gazdag olvasást mindenkinek!


A legális olvasás napja

E héten szerdán, azaz 2013. július 10-én lesz a legális olvasás napja.
Az akciót az Ulpius - ház indította, melynek célja az illegális e- book forgalom visszaszorítása, meg úgy általában az elektronikus formátum népszerűsítése.

2013. július 7., vasárnap

Liebster Blog Award

Ezt a díjat ma kaptam Avelytől teljesen meglepetésszerűen. Még egyszer köszönöm neki innen is. :)

Kicsit hezitáltam, hogy nyissak - e neki új posztot, mivel már korábban mástól is megkaptam, de mivel az a bejegyzés már igen túlzsúfolt lett volna, így megkapta a külön posztot.


Mivel, mint ahogy említettem, a díj már járt nálam, nem adnám tovább. Nincs az az isten, hogy én még 10 embert összeszedek, akit  követek, és kevesebb a rendszeres olvasója, mint 200, a 10 kérdésről már nem is beszélve. Így a szabályokkal sem untatnálak titeket, de azért Avely kérdéseire nagyon szívesen válaszolok. :)

2013. július 6., szombat

Melody Grace: Untouched

Emerson Ray bajt jelent. Juliet ezt már abban a pillanatban tudja, amikor először látja meg Cedar Cove rossz fiúját.
Soha nem is számított rá, hogy, mikor a főiskola előtti nyarat az álmos kisvárosban kell töltenie, belebotlik a legellenállhatatlanabb srácba, akivel valaha találkozott, vagy arra, hogy Emerson kék szemei keresztüllátnak a  legsötétebb titkain és olyan vágyat kelt benne, amilyet eddig még nem ismert. Vonzódásuk tagadhatatlan, de Juliet sebzett. Tudja, hogy onnantól, hogy mindent megad neki, nincs visszaút.

Juliet McKenzie veszélyes. Emerson már abból tudja ezt, ahogyan a lány lerombolja az összes védelmi vonalát, és felfedi a démonokat, amiket élete során magával hordozott. Törött szívek sorát hagyta maga után és üres ágyakat, de Juliet esete más. Ártatlansága mámorító - ahogyan a szenvedély is, amit a lány a felszín alatt rejteget. A férfi akar lenni az, aki aki ezt a szenvedélyt szabadjára engedi, de minden csókkal közelebb kerül ahhoz, hogy teljesen elveszítse az uralmat érzései felett és megtörténjen vele az a dolog, amire megesküdött, hogy soha nem fog megtörténni: szerelmes lesz.
Egy nyár. 2 sebzett szív. Történetük csak most kezdődik.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Volt nekünk egy Unbroken című regényünk. Emlékeztek? Ha nem, akkor itt elolvashatjátok melyik regényről is van szó. http://nancykonyvei.blogspot.hu/2013/04/melody-grace-unbroken.html
Ez az Untouched nevezetű pedig annak a kiegészítő novellája, úgynevezett előzmény - novella.

2013. július 3., szerda

Vegyes felvágott (23)

Ismét itt az ideje a híreknek. Megint két filmfeldolgozással kapcsolatos hírt hoztam, ezektől hangosak a mozis berkek.
Azért a sok filmes mellé jutott egy könyves hír is, azt hiszem, azzal kezdem a hírblokkot.

2013. július 1., hétfő

Megjelenő szépségek (15) - július


Kitört a nyár! Végre, mert már nagyon itt volt az ideje, igaz a tombolás után újra beköszöntött egy kicsit a jégkorszak, de már abból is kilábalni látszunk.

A külföldi könyvkiadók azonban az időjárás és az évszakok változásaival mit sem törődnek, szinte ontják magukból az új olvasnivalókat, ráadásul nem is akármilyeneket.
Lássuk tehát a júliusi kínálatot.