Igen, több szempontból is a kihívások éve lesz 2015, néhányuknak köze van a bloghoz, meg a könyvekhez, néhányuknak nincs. Nem kell megijedni, azokról, amelyek nem kapcsolódnak az olvasáshoz, nem fogok most írni. Inkább azokat veszem szépen sorba, amiket kitűztem magamnak a 2015-ös évre olvasásilag. Nincs olyan nagyon sok, de ha teljesítem ezeket, akkor már nagyon boldog leszek.
figyelmeztetés
A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.
2014. december 31., szerda
2014. december 30., kedd
Nagy számadás 2014.
Idén is elkészítettem a statisztikát, illetve csak részben az, hiszen inkább a 2014-es könyves legeket gyűjtögettem össze néhány számadattal kiegészítve.
A szempontok egy része Abstractelftől származik, akiknek innen is köszönöm, hogy megengedte, hogy kölcsönvegyem tőle! (köszike! :D)
Lássuk tehát azt a bizonyos medvét!
2014. december 29., hétfő
2015. legjobban várt könyvei
Tavaly is csináltam egy ilyen összegző posztot és majdhogynem a legnézettebb bejegyzés lett a 2014-es évben, úgyhogy eldőlt, hogy idén is összeszedem, mik azok a regények, amelyeknek már epedve várom a megjelenését természetesen angol nyelven.
2014. december 28., vasárnap
Angela Morrison: Sing Me to Sleep

Beth mindig is Szörnyeteg volt, az iskolában is mindenki így hívja magassága, az arcán található hegek és erős szemüvege miatt. A lány egyetlen barátja a geek, aranyhajú Scott. Egészen addig így van ez, amíg meg nem választják őt a lánykórus szóló énekesének, és teljesen átalakítják, ami örökre megváltoztatja az életét.
A SZERELEM
Mikor Beth kórusa Svájcba utazik, a lány találkozik Derekkel, aki sápadt, titokzatos és teljesen álmodozó. Derek zene és a lány iránt tanúsított töretlen szenvedélye lenyűgözi Beth-t. Ugyanis Derek szemében ő nem a Szörny, hanem a Szépség.
A LEHETETLEN VÁLASZTÁS
Mikor Beth hazaér, legjobb barátja, Scott vallomást tesz neki, ami teljesen szétszakítja. A kedves és állandó barát, Scott mellett maradjon vagy kövesse azokat az új, veszélyes és erős érzéseket, amiket Derek iránt érez?
A SZÍVETTÉPŐ FÁJDALOM
Beth minél közelebb kerül Derekhez, a fiú annál távolibbnak tűnik. Ekkor fedezi fel a lány, hogy Derek sötét titkot rejteget előle, egy olyan titkot, ami mindent összetörhet.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Ez a könyv is az évekkel ezelőtt, elsőként kiszemelt angol olvasmányaim közé tartozik, de nem is tudom, miért húztam eddig az elolvasását.
2014. december 23., kedd
Karácsonyi üdvözlet!
Elérkezett az év vége, amikor egy kicsit végre megpihenhetünk. Remélem az ünnepek alatt mindenkinek sikerül majd kipihenni az egész éves hajtás, rohanást. A két ünnep között majd még jelentkezem statisztikával, a jövő évi leginkább várt könyvekkel, emellett szeretnék minimum egy könyves véleményt is hozni, meg talán lesz mutogatós poszt is, amelyben a karácsonyi ajándékaimat mutogatom majd.
De most csak boldog karácsonyt szeretnék kívánni, és remélem mindenkinek úgy telik majd el ez az elkövetkezendő 3 nap, ahogyan szeretné.
Minden kedves olvasónak békés, boldog karácsonyt és jó
olvasást kívánok!
Kategóriák:
könyvön kívül,
off-topic,
töltelék
2014. december 20., szombat
Pár szóban (2) - Egerek és emberek

Nagy rajongója lettem Steinbeck a két elolvasott regénye után, így eltökéltem, hogy szépen lassan sort kerítek a szerző összes megjelent művére.
2014. december 13., szombat
Várólista csökkentés 2015-ben is!

Mivel novemberben sikerült teljesítenem az idei várólista csökkentést, így nagy lelkesen már össze is állítottam, hogy milyen könyveket szeretnék 2015-ben leszedni a várólistámról. Úgy voltam vele, ha hivatalos játék nem is lesz, magamnak akkor is valami kis támpont ez a lista.
Tegnap azonban felbukkant a frisseim közt a várva vár poszt Lobotól, amiben újból meghirdette a csökkentést.(a linkelt posztban minden tudnivalót és szabályt megtaláltok)
2014. december 7., vasárnap
Maggie Stiefvater: Sinner

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Mikor kiderült, hogy Maggie Stiefvater megírja Isabel és Cole történetét örültem is meg nem is. Örültem, mert a Shiver trilógiában nagyon megkedveltem mindkét karaktert, de tartottam is tőle, mint általában a kiegészítő kötetektől szoktam.
2014. december 5., péntek
Vegyes felvágott (43)
Nagyon régen jelentkeztem ezzel a rovattal, de igyekszem egy kicsit feléleszteni, mert a visszajelzések alapján szeretitek, és mi tagadás nekem is közel áll a szívemhez, nem is tudom, hogyan sikerült ennyire elhanyagolnom.
Egyik hír sem olyan nagyon friss, de hátha akadnak olyanok, akiknek újdonságszámba mennek :)
2014. december 1., hétfő
Megjelenő szépségek (31) - december
Elérkezett az év egyik kedvenc időszaka, a karácsony. Ez az utolsó hónap csak könyves szempontból mondható nyugalmasnak, egyéb programok szempontjából már nem annyira.
Ennek ellenére remélem mindenkinek hoz a Jézuska majd valami jó kis olvasnivalót. Erre a hónapra sem sok olvasnivalóm van, mármint ami a friss megjelenéseket illeti ( a valós várólistámat inkább hagyjuk...), sőt, kevesebb, mint novemberben, ami egészen pontosan 1 könyvet jelent. Lássuk, mi is ez az egy.
2014. november 30., vasárnap
Jessica Sorensen: The Destiny of Violet and Luke (The Coincidence #3)

Violet Hayesnek nehéz élete volt eddig. Fiatalon család nélkül maradt, szülei megoldatlan gyilkosságának emléke még mindig benne él. Örökbefogadó családoknál élt, felelőtlen szülőkkel, drogokkal volt körülvéve és elhanyagolták, miközben próbálta legyőzni azon éjszaka fájdalmának emlékét, mikor szüleit elvették tőle. Azonban nehéz úgy felejteni, hogy nem kapott lezárást - és folyamatosan arról álmodik, mi is történt azon az éjjelen. Hogy túlélje, távolságot tart mindenkitől és megtiltja magának, hogy bármit is érezzen.
Aztán Violet találkozik Luke-kal. Azonnal összetűzésbe kerülnek egymással, mégsem képesek távol maradni a másiktól. Bár küzdenek ellene, mégis lassan megnyílnak és olyan érzések ébrednek bennük, amiket egyikük sem érzett még. Rájönnek, hogy mennyire is hasonlítanak egymásra. De valami másra is fény derül: a múlt mindig utolér...
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Ha new adult, akkor tudom, hogy Jessica Sorensen könyveihez bátran nyúlhatok, mert majdnem biztos, hogy egy szórakoztató történetet kapok.
2014. november 22., szombat
Lia Riley: Upside down (Off the Map #1)

Bran Lockhart a legrosszabb évét éli. Miután álmai nőjével való kapcsolata rémálommá vált, visszaköltözött Melbourne-be, hogy összeszedegesse életének megmaradt darabkáit. Még sincs az a mennyiségű csalódás, ami elérné, hogy ne vegye észre a csinos kaliforniai lányt, aki áthatol az összes védekező mechanizmusán. Senkit nem akart még úgy, mint Taliát. De mikor valami emlékezteti arra miért is nem hisz többé a szerelemben, neki és Taliának muszáj eldönteniük, hogy ez ami köztük van, az életre szóló dolog -e vagy arra születtek, hogy egy fél világ válassza el őket.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Kevés könyv esetében vagyok úgy, hogy egyszerűen nem emlékszem, hol is láttam meg először, honnan hallottam róla, de ez határozottan ebbe a kategóriába tartozik.
2014. november 15., szombat
Melissa Landers: Elidegenítve - BTK (10)

Néha olyan helyzetben találjuk magunkat, amilyenre álmainkban sem számítottunk volna. Épp így jár ezzel Cara is, amikor váratlanul egy idegen bolygó nagyon is dögös pasiját kapja cserediákként. A turnénkból megtudhatjátok, hogyan boldogul egymással két fiatal, akiket szó szerint fényévek választanak el egymástól. És a végére még talán az is kiderül, hogy nem is kettejük kapcsolata a legfontosabb tényező az egyenletben.
Természetesen a nyereményjáték sem maradhat el, három példányt sorsolunk ki azok között, akik bebizonyítják, hogy egy L’eihr sem hozhatja őket zavarba.
2014. november 8., szombat
Pár szóban (1) - A testbeszéd enciklopédiája
Egy új rovatot indítok most útjára, mint a cím is mutatja (amit baromi nehezen sikerült összehozni és végül drága Abstract adta a végső verziót, amiért ezúton is örök hálám Neki!), pár szóban (na jó, pár szónál kicsit hosszabb, de korántsem a megszokott hosszúságú bejegyzésben) fogok írni bizonyos könyvekről.
2014. november 1., szombat
Megjelenő szépségek (30) - november
Mostanában gyakran rápillantok a naptárra és komolyan azt hiszem , hogy káprázik a szemem. Annyira hihetetlen, hogy már november van, hiszen csak most kezdtük az évet, és lám már el is érkezett az év utolsó előtti hónapja. Ha kipihente mindenki a halloween-t, indulhat a vérre menő küzdelem az ajándékokért, amik majd a karácsonyfa alatt landolnak. Itt az ideje a könyveket is begyűjteni, mert nem csak külföldön, hanem itthon is most indul vagy már el is indult a könyvdömping. Lássuk a külföldi kínálat egy részét, hátha valaki itt találja meg a tökéletes ajándékot.
2014. október 31., péntek
Az éjszaka könyves teremtményei

Az a bajom vele, hogy átvették a kereskedők, mert jó üzlet, az emberek kaptak rá, mert beöltözés meg buli amivel önmagában nincs probléma, de 100 emberből 99 nem tudná megmondani, hogy honnan ered a dolog vagy mi a lényege és miért van ekkora kultusza Amerikában.
De nem morgolódunk, mert találtam egy nagyon jó kis tag- videót, aminek sima, bejegyzéses változatával emlékezem meg az ünnepről.
Tíz, ilyenkor a bulikban és dekorációként felbukkanó lénnyel mondani kell egy könyvet (vagy többet...), amit már olvastál.
2014. október 30., csütörtök
Richelle Mead: Silver Shadows (Bloodlines #5)

Most az Adrian és Sydney világát szétszakító események után, mindketten igyekeznek a darabkákat újra összeilleszteni és megtalálni újra az egymáshoz vezető utat., de először is a túlélés a cél.
Sydney számára az élet mindennapi küzdelemmé vált, bezárva és ellenségekkel körülvéve igyekszik hű maradni önmagához és a szeretteinek emlékéhez. Eközben Adrian reménykedik azokkal szemben, akik azt mondják Sydney már elveszett. Azonban ez a csata ijesztőnek bizonyul, ahogy régi démonok és új kísértések kerítik hatalmába...
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Egy újabb fontos pillanata ennek az évnek könyves szempontból, hogy megérkezett a Silver Shadows. A The Fiery Heart kicsit eseménytelenebb volt, de a függővége garantálta, hogy az 5. rész sokkal izgalmasabb lesz.
2014. október 29., szerda
Vak Randi egy könyvvel
Egyik nap hallottam erről a kezdeményezésről, és nagyon jó kis ötletnek tartom.
Hogy ki az eredeti ötletgazda nem tudom, de az biztos, hogy olvasni szerető ember lehet. És , hogy miről is van szó?
Egyre inkább terjed külföldi könyvesboltokban (konkrétan Amerikában, Ausztráliában és Kanadában láttam rá példát), hogy úgymond "zsákbamacska" könyveket árulnak.
2014. október 25., szombat
Őszies könyvek

Most viszont lássuk a kapcsolódó könyveket, amivel esetleg foglalatoskodom, mikor nincs kedvem még az orromat sem kidugni a lakásból.
2014. október 23., csütörtök
Rainbow Rowell: Eleanor and Park

Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját.
Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus. De nem tudja kiverni a fejéből.
Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.
Sokszor szembetalálkoztam a könyvvel, miközben a külföldi könyves blogokat látogattam, de különösebben nem fogott meg a története.
Aztán egyre több olyan vélemény született olyan emberektől, akiknek megbízom az ízlésében, hogy az utóbbi idők egyik legreálisabb romantikus YA története, ez pedig felpiszkálta a kíváncsiságomat.
2014. október 19., vasárnap
Mark Twain: Koldus és királyfi

Egyik nap elvonultam a könyvespolc előtt, ami előtt egyébként minden egyes nap elhaladok, balra néztem és megakadt a szemem egy elfektetett könyvön, aminek koldus és királyfi volt a címe.
Kivettem, belenéztem és úgy döntöttem, elolvasom.
2014. október 14., kedd
Vagy - vagy
Egy újabb tag bejegyzést hoztam, ezúttal egyszerűen választani kell 2 opció közül. Vagy lehet, hogy nem is lesz annyira egyszerű???
2014. október 12., vasárnap
C.J. Daugherty interjú
Amint tegnap megígértem, meg is hoztam az interjút a Night School szerzőjével. Az egész anyag saját fordítás, az eredeti interjút azonban nem én készítettem.
2014. október 11., szombat
C.J.Daugherty: Resistance (Night School #4)

Egy titkos polgárháború szakítja ketté a brit politikai elitet, és ennek közepén áll Allie családja. Mindkét oldal a lányt akarja. Allie tisztában van vele, hogy Nathaniel bármire képes annak érdekében, hogy megkaparintsa őt. De Allie kész a végsőkig küzdeni ellene.
A barátai is készek mellé állni, sőt akár meghalni is érte. De ha bármi történik velük, Allie nem lesz képes elviselni.
A visszavágó elkezdődött. A tét nagy! A győztes pedig mindent visz.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Már a 2014 legjobban várt könyvei között is szerepelt a regény, ami nem meglepő hisz az egyik kedvenc sorozatom 4. része.
Alig vártam, hogy a postás megérkezzen vele, szerintem amilyen elszántan lestem őt nap nap után, már félt erre felénk jönni.
2014. október 5., vasárnap
Janet Evanovich & Lee Goldberg: A nagy zsákmány - BTK (9)

Janet Evanovich-ot nem kell bemutatni a magyar könyvmolyoknak, mert az írónő Szingli fejvadász sorozata sokak rekeszizmát megmozgatta évekkel ezelőtt. Evanovich stílusa maradt, ám egy szerzővel kiegészülve egy ütős sorozat első darabjával tör a könyves sikerlisták csúcsára. Lee Goldberg neve külföldön összekapcsolódott az igényes krimikkel, itthon a Monk sorozat által írt könyvekből hallhattunk már róla. E kettős most a Maxim Kiadónál A nagy zsákmány című könnyel kápráztatja el a pikáns poénokra, pörgős akcióra és az ütős nyomozó párosokra specializálódott olvasókat.
2014. október 2., csütörtök
Megjelenő szépségek (29) - október
Valaki ellopkodta a szeptember napjait! Határozottan. Úgy röppent el az első őszi hónap, hogy észre sem vettem. Ennek köszönhetően majdnem el is felejtettem posztolni az új hónap megjelenéseit, pedig lesz egy pár jóság, ami októberben kerül ki a boltok polcaira.
Lássuk, mik is ezek!
2014. szeptember 28., vasárnap
Rachel Joyce: Ellopott pillanat - BTK (8)

Harold Fry valószínűtlen utazása után a Maxim Kiadó új Rachel Joyce könyvet jelentet meg, mindenki nagy örömére. Természetesen a Blogturné Klub sem maradhatott ki az érzelmes és megható könyvek írónőjének új regényének bemutatásából.
Ismerd meg Rachel Joyce - Ellopott pillanat című regényének főszereplőjét, Byront, aki barátjával James-szel megpróbálja megérteni, hogy a világból eltűnt 2 másodperc okozta-e annak a reggelnek a szörnyű tragédiáját, ami mindent megváltoztatott az életben.
A Maxim Kiadó által felajánlott 3 nyereménykönyv is a Tiéd lehet, ha követed a turné állomásait, ahol az értékelések mellett sok érdekességet megtudhatsz az időről, a szereplőkről és Rachel Joyce írónőről. Tarts velünk szeptember 16-30 között és szerezd vissza Te is az ellopott pillanatokat.
2014. szeptember 20., szombat
Jackie Morse Kessler: Rage (Riders of the Apocalypse #2)

Ezért Missy most már egy másik pengét forgat egy nagy, brutális kardot, ami akárkit és akármit lemészárol, ami útjába kerül. De ezzel a fegyverrel a kezében tanul is valamit, ami segíthet győzedelmeskedni saját fájdalma felett: kontrollt. Az önbántalmazás egyedi megközelítésével a Rage egy fiatal lány története, aki felismeri a magában rejlő erőt és ellenáll az őt körülvevő világ támadásainak..
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Amikor a sorozat első részét olvastam, nagyon megnyert magának a témák és stílusok sajátos egyvelegével. Szerencsére Abstractelf jóvoltából áprilisban sikerült megszereznem a másik három részt is.
2014. szeptember 13., szombat
Summer Madness vagyis inkább Autumn Madness
A témája ugyan a nyár a következő körbeposztnak, amit Gigitől kaptam meg, ennek ellenére sajnos már javában ősz van, amit az időjárás is jól példáz, tekintve, hogy napok óta folyamatosan esik az eső. (Bár most épp áttört a felhőkön a nap végre). Egy kis múltidézőnek azért jó lesz, és a kérdések is érdekesek.
2014. szeptember 8., hétfő
Rob Thomas: The Thousand-Dollar Tan Line (Veronica Mars, #1)

Veronica újra Neptunban éli mindennapjait, újra belesüppedve a város mocskos ügyeibe, főleg, hogy apja épp lábadozik balesetéből. A magánnyomozó lét nem könnyű, a számlákat is fizetni kell, ezért nem habozik elfogadni Petra Landros felkérését, miszerint a tavaszi szünet forgatagában eltűnt lányt kell előkerítenie. Azonban a szálak sokkal - sokkal kuszábbak, mint elsőre tűnnek.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
4,
Angolul,
eltűnés,
Kalifornia,
krimi,
magánnyomozó,
nyomozás,
Rob Thomas,
Veronica Mars
2014. szeptember 6., szombat
Csak egy átlagos olvasó

És, hogy miért is gondoltam, hogy megcsinálom? Egyszerűen azért, mert sokszor úgy érzem, hogy a bloggerek külön "fajnak" számítanak. Olyannak, akik a blog olvasói számára megközelíthetetlennek tűnhetnek, mintha valamilyen más bolygóról jöttek volna, már csak abból kiindulva, hogy én is ezt érzem, mikor valaki olyan emberkének a blogját olvasom, akit nem ismerek személyesen.
Talán ezek a kérdések és a rájuk adott válaszok segítenek megmutatni, hogy a bloggerek is csak hétköznapi emberek, hétköznapi hóbortokkal és problémákkal.
Kategóriák:
könyves gondolatok,
könyvön kívül,
tag,
töltelék
2014. szeptember 4., csütörtök
Megjelenő szépségek (28) - szeptember
Elérkezett a rettegett szeptember. Gondolom, mindenki el van foglalva az iskola első napjaival, tárgyfelvétellel, stb. stb, de azért én megint hoztam az újdonságokat, hátha valaki szerencsés és van ideje olvasgatni is egy kicsit (nem iskolások előnyben).
2014. augusztus 31., vasárnap
Elmúlt a nyár, itt az ősz
Most láttam csak, hogy Abstractelf kitette a posztját a közös kis nyári projektünkről, úgyhogy illene nekem is írnom róla. Megmondom őszintén, simán elbújhatok mellette, ami az elolvasott könyvek mennyiségét illeti, de hála a jó égnek nem a mennyiség volt a lényeg újraolvasás során.
2014. augusztus 30., szombat
S.C. Stephens: Thoughtless (Esztelen) (Thoughtless #1)

A magányos, zavart, vigasztalan Kiera a helyi rocksztárban, Kellan Kyle-ban lel támaszra. Eleinte csupán barátként tekint Kellanra, ám a lány magányosságának mélyülésével a kapcsolatuk is egyre elmélyültebbé válik.
Egy este azonban minden megváltozik, és többé már egyikük sem lesz ugyanaz az ember…
Úristen, de régen vetettem már szemet erre a könyvre! Aztán, ahogy az lenni szokott, mindig jött más, szerintem a gyakorlott olvasóknak ezt nem kell magyaráznom.
De idén bevettem a Várólista csökkentősök közé, így végre sort tudtam rá keríteni és elkezdtem egy újabb sorozatot, amit még úgyis meg fogok bánni.
Előre is elnézést kérek az összeszedetlenségért, de a bejegyzés 3/4-e indulatból íródott.
2014. augusztus 22., péntek
Rick Yancey: The 5th Wave
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?
Jó rég óta nézegettem már ezt a könyvet, de annak ellenére, hogy elég pozitívak voltak az első visszajelzések, nem akartam nekiállni, mert a disztópiák nem feküdtek az utóbbi időben (sok egyéb más műfaj mellett). Aztán Absztrakttal megbeszéltük, hogy mivel ismét esedékes egy következő közös olvasmány, így ez lesz a júliusi áldozat.
2014. augusztus 19., kedd
Vegyes felvágott (42)
Ki kell használni a hátralévő pár napot, mert aztán megkezdődik az iskola, és a fiatalok eltűnnek az oktatási intézmények falai között.
De nem kell csüggedni, lesznek könyvek és filmek bőven, amikkel kibírjuk majd a következő nyárig ( felnőttek és iskolások egyaránt). Ezekről hoztam most néhány hírt.
2014. augusztus 17., vasárnap
Ellen Hopkins: Smoke (Burned #2)

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Szinte most volt, hogy megismerkedhettem Ellen Hopkins világával, és egyenesen beszippantott. A Burned volt tőle az első regényem és szavak nincsenek rá, hogy mekkora hatással volt rám, pedig nem az a legdurvább könyve.
Mikor megtudtam, hogy megírja a folytatást, majd kibújtam a bőrömből, még akkor is, ha egy apró, kis kétség is motoszkált bennem.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
5,
áldozat,
Angolul,
családon belüli erőszak,
Dráma,
drámai,
Ellen Hopkins,
erőszak,
megrendítő,
menekülés,
verses regény,
Young adult
2014. augusztus 12., kedd
Szülinapi játék eredményhirdetés
2014. augusztus 10., vasárnap
Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő (Beautiful #1.5)

Nem lesz ez egy teljes bejegyzés, mert egy 150 oldalas könyvről képtelenség annyit írni, mint egy 500 oldalasról, de úgy voltam vele, hogy egy saját posztot mindenképpen megérdemel, még akkor is, ha rövidet.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
3,
esküvő,
Jamie McGuire,
Magyarul,
nászút,
new adult,
tűz
2014. augusztus 2., szombat
5 évesek lettünk!
Hihetetlen, de már 5 éves lesz a blog augusztus 12-én. El sem hiszem. Nagyon sok örömöm van benne (meg bosszúságom is, ha valamit nem úgy csinált, ahogyan kellett volna, de ezt gyorsan el is felejtjük...) és remélem még lesz is jó sokáig. Sok barátot szereztem és még több embert ismertem meg általa, és ezért nem tudok elég hálás lenni a sorsnak.
Átéltünk közösen nagyon sok boldog pillanatot, tök jó kezdeményezésekben vettem részt, volt részünk balhéban is, de mindent átvészeltünk. (Figyelitek? Tisztára úgy beszélek a blogról, mintha egy élő személy lenne. Ez már a függőség jele...)
Túl vagyunk jó pár sablonváltáson ( fontos és baromi izzasztó időszakai az eltelt 5 évnek!) is, és magamat ismerve biztosan lesz még jó pár.
Ennek ellenére nem cserélném el semmivel és senkivel.
Elnézést, ha kicsit érzelgősre sikerült a dolog, de pont az utóbbi időben volt egy mélypontom a blogot illetően (érdemes - e folytatni, meg ilyenek), és kicsit még mindig érzékenyen érint a visszatekintés. (Vagy csak szimplán egy érzelgős banya vagyok már xD)
Az 5. szülinap alkalmából egy kis játékot terveztem nektek, olvasóknak, főleg a kalandosabb kedvűeknek.
A blog aktív éveiben olvasott könyvekkel kapcsolatban kaptok kérdéseket, évente kettőt, azokat kell megválaszolni.
Ez összesen 10 kérdést jelent (2009-hez és 2014-hez csak 1-1 kérdés tartozik, mert azok nem teljes évek).
Nem kell minden kérdést megválaszolni, csak amennyihez kedvetek van, vagy amennyihez erőt éreztek magatokban (csak viccelek, annyira nem nehezek a kérdések!). De minél több kérdésre válaszoltok helyesen, annál nagyobb esélyetek lesz, hogy megnyerjétek a két nyereménykönyv egyikét, amik a következők:
Jamie McGuire: Gyönyörű Sorscsapás
Katherine Boo: Az örök szépségen túl
Ha valamelyik kérdésre nem tudjátok a választ, ne essetek kétségbe, nem gond, mert a többi jó válaszotokkal azért még részt vesztek a sorsoláson.
A kérdéseket úgy állítottam össze, hogy a blogon lévő információk alapján megtalálható egy kis kutatással. Olyan dologra nem utaltam, aminek ne lenne nyoma valamelyik bejegyzésben.
Van egy plusz kérdés is, ahol bármilyen észrevételeteket, kérdéseteket vagy véleményeteket közölhetitek. Nagyon szeretem őket olvasgatni, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat. Ez sem "kötelező" kérdés, de nagyon örülnék neki, ha hagynátok nekem valami kis visszajelzést. :) (Ráadásul dupla pontot ér!)
Még egy tanács: arra nagyon figyeljetek, hogy melyik évre vonatkozik a kérdés, ez nagyban megkönnyíti a válasz megtalálását.
Az sajnos ennél a játéknál is érvényes, hogy csak magyarországi címre áll módomban postázni a nyereménykönyveket.
A nyerteseket emailben értesítem majd. Ha nem kapok választ, akkor 72 óra leteltével új nyertest sorsolok.
A játék egyébként augusztus 11-én éjfélkor zárul, addig is jó vadászatot, és játsszatok minél többen! :)) A kérdéseket megtaláljátok az alábbi rafflecopter dobozban.
Kategóriák:
játék,
könyvön kívül,
töltelék
2014. augusztus 1., péntek
Megjelenő szépségek (27) - augusztus
Tombol a nyár ezerrel, remélem olvas mindenki, akár otthon, akár a nyaralóban, akár a medence partján. :)
Nézzük, mit tartogat a nyár harmadik hónapja.
Nézzük, mit tartogat a nyár harmadik hónapja.
A nyertes pedig....
... nem más, mint az alább látható két szerencsés:
Kategóriák:
játék,
könyvön kívül,
töltelék
2014. július 31., csütörtök
Augusztusi tervek
Nem szoktam ilyen "tervezős" posztokat írni, mert úgy is tudom, hogy Murphy úgyis keresztülhúzza a számításaimat, bármit is csinálok, úgyhogy feleslegesnek tartom. De ez most kivételes eset, mert augusztus egy különleges hónap lesz.
2014. július 28., hétfő
Layne Harper: Falling Into Infinity

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Borító. Mi más is lenne, ami szemem e könyvre vonzotta? Vesszek meg, de képtelen vagyok ellenállni az ilyen külsővel megáldott olvasmányoknak.
Szép borító? Pipa. New Adult? Pipa. És Nancy már el is veszett. Ezt lassan az önéletrajzomba is beleírhatom.
2014. július 16., szerda
2014. július 12., szombat
Jodi Picoult: Törékeny

Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.
Jodi Picoult stílusa és munkássága nem újdonság számomra, olvastam már tőle, nem is egy regényt. Régóta tervezem elolvasni ezt a könyvét is, és mivel most megkaptam kölcsönbe, gyorsan neki is láttam.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
4,
betegség,
drámai,
Jodi Picoult,
kortárs,
Magyarul,
pereskedés
2014. július 10., csütörtök
100+ Blogturné - BTK (7)

Gyakran jönnek kérdések tőletek, olvasóktól a turnék háttérmunkáival kapcsolatban. Összeírtunk néhány kérdést, amikre válaszolva képet kaphattok, hogyan is áll össze egy blogturné, mi a tagok személyes véleménye egy-egy témában, mik voltak az emlékezetes pillanatok az első 100 könyvvel kapcsolatban.
Ezen a turnén sem vesz részt mindenki közülünk, inkább csak a legjátékosabb kedvűek.
Fogadjátok szeretettel ezt a különleges turnét, utána pedig következhet az újabb 100 remek könyv!
Kategóriák:
blogturné,
könyvön kívül,
off-topic,
töltelék
2014. július 9., szerda
Újraolvasás és amire ez ráébresztett
Ez most olyan össze - vissza poszt lesz, nem terveztem, de muszáj kiírnom magamból, akár elolvassa valaki , akár nem.
Absztrakttal megbeszéltük, hogy tartunk újraolvasós hónapot, nevezetesen júniusban, mikor is aktuális olvasmányaink mellé bepréselünk néhányat a már olvasott kedvenceink közül is. Nekem ebből a néhányból kettő lett konkrétan, legalábbis júniusban, viszont néhány dologra ráébresztett.
2014. július 5., szombat
Amy Reed: Crazy

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Ez, ha minden igaz, a harmadik könyvem az írónőtől. Elég komoly, nehéz témákról ír minden regényében, és itt sincs ez másképp. A könyvet egyébként Gigitől kaptam kölcsön ( köszi! :D) és tovább is adtam Absztraktnak, mert ez már lassan a jól bejáratott útvonala köztünk az Amy Reed könyveknek.
2014. július 3., csütörtök
Vegyes felvágott (41)
Megint eljött az idő egy kis híreket összetömörítő blokkra. A hírek nagy része most is filmes, ebből is jól látszik, hogy Hollywood nagyon ráállt a sikerkönyvek feldolgozására, ami nem baj, ha jó kis filmet raknak belőle össze. De ez sajnos nem mindig sikerül.
2014. július 1., kedd
Megjelenő szépségek (26) - július
Mondhatni, nagyon szépen indultam neki ennek a hónapnak. Jelenleg itthon vagyok szabadságon, és annyira ellazultam, hogy totálisan elfelejtettem, hogy új hónapot kezdtünk. Ha Abstractelf nem figyelmeztet (köszike! :D), akkor lehet, hogy nem is lett volna megjelenéses poszt.
Na, de ezen a sokkon átlendülve, lássuk mit tartogat nekünk a nyár második hónapja külföldi vizeken.
2014. június 29., vasárnap
Madarat tolláról, bloggert írásáról...
Egy szép tavaszi napon, úton a könyvfesztiválra, a Délibe tartó vonaton Abstrctelffel egy nagyon érdekes kérdésről beszélgettünk, amelyből egy nagyon jó kis ötlet született.
2014. június 28., szombat
Kat Zhang: What's Left of Me
Eva és Addie kezdetben olyan volt, mint mindenki más - 2 lélek egy testben, váltakozva kontrollálták a mozgásukat, ahogy megtanultak járni, énekelni, táncolni. De ahogy nőttek, úgy nőtt az aggódó suttogás. Miért nem válnak szét? Miért nem tűnik el az egyikük? Az orvosok vizsgálatokat végeztek rajtuk, a szomszédok elhatárolódtak, a szüleik még egy kis időért könyörögtek. Végül Addie-t egészségesnek nyilvánították, Evát pedig eltűntnek. Kivéve, hogy nem tűnt el.
Az elmúlt három évben, Eva élete maradványaiba kapaszkodott. Csak Addie tudja, hogy még mindig ott van, csapdába esve a testében.
Aztán egy napon rájönnek, hogy talán mégis van módja, hogy Eva mozoghasson. A kockázat elképzelhetetlenül nagy, hiszen a hibridek fenyegetést jelentenek a közösségre, és ha elkapják őket, Addie-t és Evát bezárják a többiekhez. És mégis... egy mosolyért, egy forgásért egy kis beszédért, Eva bármire képes lenne.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Szegény regénynek baromi hányattatott sorsa volt, fel - le rakosgattam a várólistámról. Érdekelt is, de mégis volt valami, ami visszatartott.
Aztán végül Abstractelf, akinek az egyik kedvenc könyve, meggyőzött , hogy érdemes elolvasni, főleg, mert kitaláltuk, hogy elolvassuk egymás kedvenceit és ez is közte volt.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
4,
Angolul,
disztópia,
hibridek,
Kat Zhang,
kísérletezés,
szökés
2014. június 21., szombat
J.R. Ward: Irigység (Bukott Angyalok 3.)

Ward nagy kedvencem, kicsit guilty pleasure, mert őt mostanában sikk utálni. Ennek ellenére kitartok mellette, mert rettenetesen lekötnek a szereplők történetei. Viszont ez az angyalos sorozata kicsit elmarad a testvérek sorozatától, de még így is magasan jobb jó néhány sorozatnál.
2014. június 18., szerda
Vegyes felvágott (40)
Elég rég jelentkeztem már hírekkel, de mentségemre legyen szólva, még azt sem vettem volna észre, ha egy - egy szenzáció kiböki a szemem, annyira el voltam/vagyok havazva az utóbbi időben. De most lazulni látszik a hajtás, úgyhogy hajrá hírmorzsák!
2014. június 14., szombat
Katja Millay: A nyugalom tengere - BTK (6)
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
A Blogturné Klub újra egy nagyon hosszú turnéra indul, ezúttal Katja Millay: Nyugalom tengere című regényét szeretné Nektek bemutatni 13 bloggerének segítségével - június 10 - 22 között.
Az értékelések és extrák mellett, a már megszokott játék sem marad el, ha ügyesek vagytok, akkor a blogturné végén megnyerhetitek az egyik példányt a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott 3 könyvből.2014. június 9., hétfő
John Green: The Fault in Our Stars (Csillagainkban a hiba)

Nem igazán szeretek olyan könyvekről írni, amelyeket ennyire körülrajonganak, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy nehéz olyat írni róla, amit nem ne írtak volna le előttem mások, a másik meg, hogy fennáll a veszélye annak, hogy mivel kicsit körülrajongják, túl nagy elvárásokkal indulok neki és csalódás lesz a vége a dolognak.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
4,
Angolul,
betegség,
Dráma,
John Green,
rák,
Romantikus,
szerelem,
Young adult
2014. június 1., vasárnap
Megjelenő szépségek (25) - június
Itt a nyááááááááááááár! Még akkor is, ha most az időjárás nem azt tükrözi. Hamarosan vége a tanévnek, már csak két hetet kell kibírni a suliból. Nem, mintha engem ez érintene, de akkor is jó kimondani. Nemsokára jön a zavartalan pihenés ( már akinek...) és a végtelen olvasás egy jó darabig.
Nézzük milyen újdonságokból lehet válogatni ebből az alkalomból.
2014. május 25., vasárnap
Jennifer E. Smith: Létezik térkép a szerelemhez? - BTK (5)

De a turnénkhoz nem lesz szükség GPS-re, elég, ha egymás után végigjárjátok a tizenkét állomást a tizenkét blogon május 19. és június 10. között.
Az értékelésen kívül olvashattok a nagy New York-i áramszünetről, a nulladik pontról Párizsban és még sok másról.
Közben pedig a játékunk keretében bejárhatjátok Ti is az utat főszereplőinkkel, Owennel és Lucyval a világ körül. És ha ügyesen olvassátok a térképet, három példányt nyerhettek is a könyvből!
Szóval dőljetek csak hátra. Jó utat kívánunk!2014. május 24., szombat
Blogger Partner Tag Abstractelffel
Abstractelf kért fel ennek a tagnek az "elkövetésére", én meg nem vagyok az a fajta, aki egy ilyen bulira nemet mond.
Annyi a lényege, hogy feltettünk egymásnak 10 olvasással kapcsolatos kérdést és két személyeset, így azon kívül, hogy az olvasóink egy kicsit jobban megismerhetnek minket, talán egymás fejébe is egy kicsit jobban beleláthatunk ( bár az én fejem néha nagyon veszélyes hely :P)
Lássuk hát a felettébb fogós kérdéseket, amiket drága barátosnémtől kaptam (a bevezető szövegével együtt, mert azt muszáj).
Kategóriák:
könyvön kívül,
off-topic,
tag,
töltelék
2014. május 23., péntek
Dicsekvés
Kicsit összecsapni látszanak a fejem felett a hullámok, így nem nagyon van idő leülni és normális posztot írni (kivétel ez alól a vasárnapi, de az csalás, mert egy ideje már készen pihen és vár a publikálásra).
Azonban mindenképpen akartam jelezni, hogy élek és megvagyok, és ezt azzal teszem meg, hogy eldicsekszem legújabb szerzeményeimmel.
2014. május 17., szombat
Lisa Luedeke: Smashed

Kivéve, hogy nem tévedett. Egy eső áztatta, alkoholtól elázott éjszakán, egy hirtelen döntés Katie-t Alec adósává teszi a lehető legrosszabb módon...
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Ennek a könyvnek nincs semmi különös története, szimplán csak megláttam a friss megjelenések között és a cover-whore énem azonnal szerelembe esett. Ez a baljós, összetört tükrös/üveges külső nagyon jó történettel kecsegtetett.
2014. május 11., vasárnap
Nyrae Dawn: Charade

Nem ez az első regényem az írónőtől, így nagyjából tudtam, mire számíthatok esetében. Kellemes romantika, némi komolyabb elem és az eredmény egy szórakoztató, kikapcsoló olvasmány.
2014. május 3., szombat
Anne Osterlund: Salvation

A népszerű srác és a könyvmoly lány - nincs bennük semmi közös. Egészen addig, míg a sors nem hozza őket össze és onnantól a vonzalom ellenállhatatlan. Hamarosan Beth arra sarkallja Salva-t, hogy magasabbra tegye a lécet, hiszen a lány tudja mire képes valójában, többre annál, mint amit a fiú el tud képzelni.
Ekkor következik be a tragédia - és azzal fenyeget, hogy mindent elpusztít, amiért Salva megdolgozott. Vajon Beth szerelme elég lesz, hogy megmentse?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Még tavaly bukkantam a könyvre az újdonságok böngészés közben. Mivel New adult címkével is ellátták, gyorsan listára is tettem, mert miért ne?
2014. május 1., csütörtök
Megjelenő szépségek (24) - május
Elérkezett végre a május. A fejem felett épp bazi nagy repülők repkednek, mert a fővárosban jelenleg a légiparádé zajlik és fölöttünk közlekednek (valahol a reptér és a helyszín között vagyunk légvonalban).
Az eső csepereg, úgyhogy a tervem, miszerint kint akarok olvasni, jelenleg nem megvalósítható, ennek örömére lássuk milyen újdonságokat tartogat ez a hónap.
Annyit mondhatok előre, hogy a nyár közeledtével külföldön is megsokasodtak a megjelenések, ennek megfelelően a szokottnál több könyvön akadt meg a szemem.
2014. április 30., szerda
Offoljunk, avagy mik a tervek a hosszú hétvégére?
Jelenleg zsibbad az agyam, még akkor is, ha ez fizikailag lehetetlen és belül, gonosz kis manók azzal foglalatoskodnak, hogy veszettül ritmusosan kalapálnak, amitől a szemeim erőteljesen fontolgatják, hogy kiesnek a helyükről a fájdalomtól.
Azonban holmi kalapáló manók (akik egyébként iszonyatos fejfájásnak álcázzák magukat), nem fogják elszúrni az egész hosszú hétvégémet.
Nagyon optimista vagyok, így azt tervezem, hogy nagyon - nagyon sok időt fogok a szabad levegőn tölteni, ennek nagy részében pedig olvasással foglalatoskodom majd, még akkor is, ha tornádók hada áll majd az utamba (ne álljon, de na..., értitek). Egyszóval eltántoríthatatlan vagyok/leszek.
És, hogy mit tervezek olvasni?
2014. április 27., vasárnap
Könyvfesztiváli beszámoló 2014.
Idén végre kijutottam a Könyvfesztiválra, ha már tavaly nem jött össze.
2014. április 21., hétfő
Janet Evanovich: Three to Get Deadly (Stephanie Plum #3) - (Három díler)

Semmi kedve magára haragítania a környék lakóit. De a munka, az munka, s mikor hirtelen hullani kezdenek a drogdílerek, mint a legyek, és előkerül néhány szexkép meg pornóvideo, akkor már nem lehet félvállról venni az ügyet.
Stephanie-nak a két pasi, Joe Morelli és a kubai Ranger mellett új segítője akad a jó útra tért exprosti, Lula személyében, és persze Mazur nagyi sem maradna ki a buliból. Eldördül jó néhány lövés is, pár autó felrobban, és Bill tiszteletesről is kiderül ez meg az…
A Szingli fejvadász sorozat eddig nagyon bejött, így számítván rá, hogy ez a rész is hasonlóan teljesít majd, betettem a várólista csökkentősök közé. Így egy könyv már volt köztük, ami tuti, hogy jó.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
4,
Angolul,
fejvadász,
gyilkosság,
haláleset,
humor,
Janet Evanovich,
krimi,
nyomozás,
szórakoztató irodalom,
várólistacsökkentés 2014.
2014. április 20., vasárnap
Vegyes felvágott (39) - Easter Edition
Nem, még most sem rendes poszt következik, mert közbejött a nyúl, aki sok hírt hozott húsvétra (ha már a könyveim, amiket hoznia kellett volna, még a posta útvesztőjében rostokolnak valahol a nagyvilágban.).
De először is minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! Remélem mindenki eszegeti a finom sonkát és a finomabbnál finomabb sütikéket.
![]() |
forrás: http://ploopie.deviantart.com/ |
2014. április 19., szombat
Zombi Apokalipszis könyvekkel
Ismét egy kis játékot hoztam, mert valahogy lusta vagyok normális posztot írni pedig lenne miről, de valahogy ez most vonzóbb.
Az ötletet némi módosítással innen kölcsönöztem.

Kategóriák:
játék,
könyvön kívül,
off-topic,
tag,
töltelék
2014. április 12., szombat
K.A.Tucker: Ten Tiny Breaths

De mikor egyik éjjel Raymond bácsi becsusszan Livie ágyába, Kacey úgy dönt, itt az idő a menekülésre. Két buszjeggyel és azzal az álommal karöltve, hogy az óceánparton élhetnek, Kacey és Livie új életet kezdenek egy Miami társasház komplexumban, kiegészülve egy morgós főbérlővel, egy pervez emeleti lakóval és egy szomszéddal, akinek a művészneve tökéletesen illik a választott hivatásához. De Kacey nem aggódik. Tudja kezelni őket. Akit nem tud kezelni, az Trent Emerson, az 1D lakás lakója.
Kacey nem akar érezni semmit. Nem akar, így biztonságosabb mindenkinek. De a szexi Travis megtalálja az utat a lány érzéketlen szívéhez, és feléleszti a képességét, hogy újra szeretni tudjon. A lány kezdi elhinni, hogy talán mégis maga mögött hagyhatja a múltat és újrakezdhet mindent. Hogy talán nem javíthatatlan.
De nem Kacey az egyetlen, aki össze van törve. A látszólag tökéletes Trentnek is megvan a maga felejthetetlen múltja, amit ha Kacey felfedez, összetöri az újonnan felépített életét és visszataszítja őt a fojtogató sötétségbe.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
2014. április 8., kedd
Vegyes felvágott (38)

A mostani könyves hírek valahogy mindig mozisba fordulnak, tekintve, hogy nagyon sok kerül filmvászonra hosszabb - rövidebb várakozás után.
Ez alkalommal sem lesz ez másképp, hiszen 2 regény filmváltozatáról hoztam híreket.
Az egyik a nem olyan rég bemutatott A beavatott című filmmel kapcsolatos. A könyveket ugyan még nem olvastam (de már itthon vannak, csak drága jó anyukám lenyúlta őket olvasás céljából), sőt még a filmet sem láttam (már be van ütemezve), de be vagyok zsongva, mert jónak ígérkezik, és nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Nem csak nálunk övezte nagy zsongás és siker, hanem szinte világszerte, ezért gyakorlatilag azonnal berendelték a második rész, A lázadó megfilmesítését is, ami előzetes tervek szerint 2015 márciusában kerül a mozikba. A stúdió abból sem csinált titkot, hogy a 3. részt is tervezik megfilmesíteni, ami terveik szerint a második rész után egy évvel, 2016 márciusában látna napvilágot.
A második részt egyébként májusban kezdik el forgatni.
Forrás: http://goo.gl/KXWVeh
A másik hír az egyik, na jó, két szívem csücskével kapcsolatos. Az egyik szívem csücske Lucy Christopher Stolen című könyve, amit szintén filmvászonra visznek hamarosan. Nem egy mindennapi történet, éppen ezért örültem az adaptálásnak.
Az írónő a napokban tette közzé, hogy meg is van az egyik főszereplő, aki Ty-t alakítja majd. Ez a valaki pedig nem más, mint a másik szívem csücske, Ryan Kwanten, akit legfőképpen a True Blood című filmsorozatból ismerhetünk. Ott ő játszotta Jason Stackhouse-t. Íme a bizonyíték az írónő twitteréről:
Ti várjátok már valamelyik filmet a kettő közül?
2014. április 6., vasárnap
J.R. Johansson: Álmatlanság (Éjjeljárók 1.)
A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét.
Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni.
Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…
(Leírás forrása: Főnix Könyvműhely facebook oldala)
Emlékszem, hogy erre a könyvre is a friss megjelenések között bukkantam és a borítón azonnal megakadt a szemem (mellékmegjegyzés: a magyar borító, ha lehet, még jobban tetszik, mint az eredeti). Aztán csak halogattam, míg végül kiderült, hogy az idei könyvfesztiválra magyarul is megjelenik.
Kategóriák:
2014-ben olvastam,
4,
erőszak,
gyilkosság,
haláleset,
insomnia,
J.R.Johansson,
Magyarul,
nyomozás,
pszichológiai thriller,
rémálmok,
Young adult
2014. április 5., szombat
R.J. Palacio: Csodácska - BTK (4)
A Blogturné ezúttal egy nagyon egyedi és szép történetet hozott el nektek, amit mindenképpen el kell olvasnotok. Egy könyv szerethető karakterekkel, szívmelengető szituációkkal és komoly témával a középpontban. Ez a Csodácska, melynek turnéján április 1 és 7 között hét blogger véleményét olvashatjátok Auggie kalandjairól és természetesen játszhattok is a könyvért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)