figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2014. április 30., szerda

Offoljunk, avagy mik a tervek a hosszú hétvégére?

Jelenleg zsibbad az agyam, még akkor is, ha ez fizikailag lehetetlen és belül, gonosz kis manók azzal foglalatoskodnak, hogy veszettül ritmusosan kalapálnak, amitől a szemeim erőteljesen fontolgatják, hogy kiesnek a helyükről a fájdalomtól.
Azonban holmi kalapáló manók (akik egyébként iszonyatos fejfájásnak álcázzák magukat), nem fogják elszúrni az egész hosszú hétvégémet. 
Nagyon optimista vagyok, így azt tervezem, hogy nagyon - nagyon sok időt fogok a szabad levegőn tölteni, ennek nagy részében pedig olvasással foglalatoskodom majd, még akkor is, ha tornádók hada áll majd az utamba (ne álljon, de na..., értitek). Egyszóval eltántoríthatatlan vagyok/leszek.

És, hogy mit tervezek olvasni?

2014. április 27., vasárnap

2014. április 21., hétfő

Janet Evanovich: Three to Get Deadly (Stephanie Plum #3) - (Három díler)

Stephanie Plumnak, a botcsinálta óvadékügynöknek a köztiszteletben álló Mo bácsit kellene bekísérnie, és minden porcikája tiltakozik a feladat ellen.

Semmi kedve magára haragítania a környék lakóit. De a munka, az munka, s mikor hirtelen hullani kezdenek a drogdílerek, mint a legyek, és előkerül néhány szexkép meg pornóvideo, akkor már nem lehet félvállról venni az ügyet.
Stephanie-nak a két pasi, Joe Morelli és a kubai Ranger mellett új segítője akad a jó útra tért exprosti, Lula személyében, és persze Mazur nagyi sem maradna ki a buliból. Eldördül jó néhány lövés is, pár autó felrobban, és Bill tiszteletesről is kiderül ez meg az…


A Szingli fejvadász sorozat eddig nagyon bejött, így számítván rá, hogy ez a rész is hasonlóan teljesít majd, betettem a várólista csökkentősök közé. Így egy könyv már volt köztük, ami tuti, hogy jó.

2014. április 20., vasárnap

Vegyes felvágott (39) - Easter Edition

Nem, még most sem rendes poszt következik, mert közbejött a nyúl, aki sok hírt hozott húsvétra (ha már a könyveim, amiket hoznia kellett volna, még a posta útvesztőjében rostokolnak valahol a nagyvilágban.).

De először is minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! Remélem mindenki eszegeti a finom sonkát és a finomabbnál finomabb sütikéket.

forrás: http://ploopie.deviantart.com/

És akkor most lássuk a medvét, akarom mondani a nyulat.

2014. április 19., szombat

Zombi Apokalipszis könyvekkel

Ismét egy kis játékot hoztam, mert valahogy lusta vagyok normális posztot írni pedig lenne miről, de valahogy ez most vonzóbb.
Az ötletet némi módosítással innen kölcsönöztem.

Na szóval. A helyzet az, hogy közeleg a zombi apokalipszis, hamarosan ellepik a földet a gusztustalan, agyatlan, foszló testek. Természetesen mindenki túl akarja élni. Ahhoz, hogy ezt véghez vigyük, nincs más dolgunk, mint összeállítani egy ütőképes kis csapatot, amihez segítségül hívjuk kedvenc könyveinket.


2014. április 12., szombat

K.A.Tucker: Ten Tiny Breaths

Kacey Cleary élete szinte darabjaira robbant 4 évvel ezelőtt egy ittas sofőr okozta autóbaleset miatt. Jelenleg azon dolgozik nagyon keményen, hogy eltemesse a múlt darabkáit, egyet kivéve. Kishúgát, Livie-t. Kacey képes lenyelni nagynénje, Darla folytonos rosszallását, önmegsemmisítő életmódja miatt, képes megállni, hogy egy jól irányzott kick-box mozdulattal megüsse Raymond bácsit, aki elvesztette a lányok főiskolára félretett pénzét a blackjack asztalnál. Csak addig kell kitartania, amíg Livie már nem számít kiskorúnak, és akkor elhúzhatják a csíkot a michigani Grand Rapidsből. 
De mikor egyik éjjel Raymond bácsi becsusszan Livie ágyába, Kacey úgy dönt, itt az idő a menekülésre. Két buszjeggyel és azzal az álommal karöltve, hogy az óceánparton élhetnek, Kacey és Livie új életet kezdenek egy Miami társasház komplexumban, kiegészülve egy morgós főbérlővel, egy pervez emeleti lakóval és egy szomszéddal, akinek a művészneve tökéletesen illik a választott hivatásához. De Kacey nem aggódik. Tudja kezelni őket. Akit nem tud kezelni, az Trent Emerson, az 1D lakás lakója.
Kacey nem akar érezni semmit. Nem akar, így biztonságosabb mindenkinek. De a szexi Travis megtalálja az utat a lány érzéketlen szívéhez, és feléleszti a képességét, hogy újra szeretni tudjon. A lány kezdi elhinni, hogy talán mégis maga mögött hagyhatja a múltat és újrakezdhet mindent. Hogy talán nem javíthatatlan.
De nem Kacey az egyetlen, aki össze van törve. A látszólag tökéletes Trentnek is megvan a maga felejthetetlen múltja, amit ha Kacey felfedez, összetöri az újonnan felépített életét és visszataszítja őt a fojtogató sötétségbe.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

2014. április 8., kedd

Vegyes felvágott (38)


A mostani könyves hírek valahogy mindig mozisba fordulnak, tekintve, hogy nagyon sok kerül filmvászonra hosszabb - rövidebb várakozás után.

Ez alkalommal sem lesz ez másképp, hiszen 2 regény filmváltozatáról hoztam híreket.

Az egyik a nem olyan rég bemutatott A beavatott című filmmel kapcsolatos. A könyveket ugyan még nem olvastam (de már itthon vannak, csak drága jó anyukám lenyúlta őket olvasás céljából), sőt még a filmet sem láttam (már be van ütemezve), de be vagyok zsongva, mert jónak ígérkezik, és nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Nem csak nálunk övezte nagy zsongás és siker, hanem szinte világszerte, ezért gyakorlatilag azonnal berendelték a második rész, A lázadó megfilmesítését is, ami előzetes tervek szerint 2015 márciusában kerül a mozikba. A stúdió abból sem csinált titkot, hogy a 3. részt is tervezik megfilmesíteni, ami terveik szerint a második rész után egy évvel, 2016 márciusában látna napvilágot.

A második részt egyébként májusban kezdik el forgatni.

Forrás: http://goo.gl/KXWVeh

A másik hír az egyik, na jó, két szívem csücskével kapcsolatos. Az egyik szívem csücske Lucy Christopher Stolen című könyve, amit szintén filmvászonra visznek hamarosan. Nem egy mindennapi történet, éppen ezért örültem az adaptálásnak.
Az írónő a napokban tette közzé, hogy meg is van az egyik főszereplő, aki Ty-t alakítja majd. Ez a valaki pedig nem más, mint a másik szívem csücske, Ryan Kwanten, akit legfőképpen a True Blood című filmsorozatból ismerhetünk. Ott ő játszotta Jason Stackhouse-t. Íme a bizonyíték az írónő twitteréről:


Ti várjátok már valamelyik filmet a kettő közül?


2014. április 6., vasárnap

J.R. Johansson: Álmatlanság (Éjjeljárók 1.)

A lány szemei megmentették az életét.
A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét.

Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni. 

Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…
(Leírás forrása: Főnix Könyvműhely facebook oldala)

Emlékszem, hogy erre a könyvre is a friss megjelenések között bukkantam és a borítón azonnal megakadt a szemem (mellékmegjegyzés: a magyar borító, ha lehet, még jobban tetszik, mint az eredeti). Aztán csak halogattam, míg végül kiderült, hogy az idei könyvfesztiválra magyarul is megjelenik.

2014. április 5., szombat

R.J. Palacio: Csodácska - BTK (4)

A Blogturné ezúttal egy nagyon egyedi és szép történetet hozott el nektek, amit mindenképpen el kell olvasnotok. Egy könyv szerethető karakterekkel, szívmelengető szituációkkal és komoly témával a középpontban. Ez a Csodácska, melynek turnéján április 1 és 7 között hét blogger véleményét olvashatjátok Auggie kalandjairól és természetesen játszhattok is a könyvért.

2014. április 1., kedd

Megjelenő szépségek (23) - április

Közeledik a nyári szünet, észrevettétek? Igaz, még itt van közben a Húsvét, a tavaszi szünet, meg május elseje, de akkor is közeleg!
Látszólag a kiadók is felébredtek téli szendergésükből és belelendültek a tavaszi zsongásba. Lássuk, milyen érdekességeket hoz nekünk a nyuszi!