Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2010

Maggie Stiefvater: Linger

"Grace-nek és Samnek meg kell küzdeniük azért, hogy együtt maradhassanak. Grace számára ezt azt jelenti, hogy ellen kell szegülni szüleinek és veszélyes titkokat kell rejtegetnie. Samnek pedig  a vérfarkas múltját kell leküzdeni és  ki kell találnia  módját, hogyan élje túl a jövőt. De mikor éppen rátalálnának a boldogságra, Grace olyan módon kezd változni, ahogyan soha nem gondolta volna." (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A Mercy Falls Farkasai  trilógia első része nagyon tetszett. Éppen ezért kíváncsi voltam a folytatásra. Érdekelt, hogy a viszonylag rendesen lezárt első rész után milyen bonyodalom következhet még főhőseink életében.

Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak (Anita Blake vámpírvadász 1)

" „Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó” Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket." Anita Blake története valahogy eddig elkerült. Nem tudom miért. Láttam már, sok helyen szembejött velem a könyv, de mégsem égtem a vágytól, hogy kezembe vegyem. Aztán, egy szép napon a molyon többen is rám pirítottak, hogy : "Igenis, tessék Hamiltont olvasni,

Első szülinap

Én is beállok a szülinapos blogok sorába. Pont ma egy éve,hogy elkezdtem külön könyves blogot vezetni. Előtte a személyes blogomra írogattam a könyvekről alkotott véleményemet, de azt egy idő után kinőtték és saját helyet követeltek maguknak. Így tavaly egy verőfényes augusztus 12-i napon megszületett a drága.

Új név

Azt hiszem elérkeztünk a blog átalakulásának finisébe :D Az új sablon már elkészült a fejléc kivételével, de még egyelőre szigorúan titkos.:D A hátralévő egyetlen mozzanat az új név kiválasztása, hogy rá tudjam eszkábálni a fejlécre. 3 igazán szívemhez közel álló variáció van, ami közül nem igazán tudok választani .Ezért szavazásra bocsátom. A szavazás aug. 11-én zárul majd, addig az oldal tetején marad. Mindhárom nevet kipróbáltam egyébként a fejléccel , és mindhárom jól mutat :D.  Szóval ha van kedvetek, szavazzatok! :D

Simone Elkeles : Perfect Chemistry (Tökéletes kémia)

"Brittany Ellisnek látszólag mindene megvan: gazdag szülők, a tökéletes barát, és a "megfelelő" baráti kör. Amikor Brittany kényszerből Alex Fuentes labor partnere lesz, aki egy bandatag a város rossz oldaláról, a lány tökéletes élete elkezd felbomlani. Alex rossz fiú, és tudja is magáról, így amikor fogadást köt a barátaival, hogy elcsábítja Brittany-t, még nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. De ahogy Alex és Brittany egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a levegő szikrázni kezd körülöttük, és mindketten szembesülnek vele, hogy a külsőségek néha megtévesztőek.Bontakozó szerelmük vajon elég lesz hogy összetartsa őket, amikor a világ elszántan szét akarja őket választani? " (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Nagyon régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, csak valahogy mindig jött más olvasnivaló.Viszont nagyon örülök, hogy végre a kezembe került, mert nem hiába áhítoztam rá annyi ideig. Ez volt az első könyvem Elkelestől, és biztosan állí

Ismét díjat kaptam

Ma Bloggerina Creepie -től kaptam ezt a díjat. Innen is köszönöm neki! :)    Hogy kinek adom tovább? Minden könyves bloggernek jár ez a díj tulajdonképpen.De most Connie -nak adnám tovább, Mónikáéknak , Giginek ,  FFG -nek és végül, de nem utolsó sorban Szaniknak .