figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2021. augusztus 22., vasárnap

A. L. Jackson: Hold On to Hope

A.L. Jacksontól olvastam már korábban is, mégpedig a rocksztáros sorozatát, annak is az első két részét. Egyszer majd tervezem folytatni. Egyszer...

Azonban mikor megjelent az új regénye (2019-ben), tudtam, hogy mindenképpen olvasnom kell, ráadásul a borítója valamiért egy másik nagy kedvenc regényemet juttatta eszembe, így jó előérzettel álltam neki.

Fankie Leigh és Evan kiskoruk óta szinte minden percüket együtt töltötték. Egészen addig, amíg három évvel ezelőtt Evan szó nélkül le nem lépett. Szinte eltűnt a Föld színéről, senki nem tudott róla semmit.
Most hirtelen visszatért, de Frankie legnagyobb megdöbbenésére nem egyedül.