Sloane vadász.
Éppen ezért nem kéne félnie semmitől. De mióta édesanyja elhagyta a családot, ő pedig fél fülére elveszítette hallását egy hóviharban, nehezére esik beszélnie az emberekkel, és szinte majdnem lehetetlenné teszi, hogy bárhová menjen vagy bármit csináljon anélkül, hogy apja és nővére látótávolságban lenne. Éppen ezért fél egyedül maradni.
Amikor mégis egyedül hagyják otthon két éjszakára, Sloane pánikba esik. Majd hó kezd esni és nem akarja abbahagyni. Egyik szomszédja egy balesetben megsebesül, és a néhány ember, aki Rusic városában maradt, el kell hogy érje a folyót, ahol egy csónak vár kikötve - ez az egyetlen lehetőségük, hogy kijussanak egy orvoshoz az elzárt kis alaszkai városkájukból.
De az erdő jéghideg, a farkasok pedig éhesek. Sloane és a kis csapat lassan kifogy az élelemből, energiából és az időből. A farkasok pedig éppen ekkor kezdenek el vadászni rájuk...
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Van valami úgymond "kattanásom", ami miatt vonzódom a túlélő sztorikhoz, valószínűleg, mert én magam tökéletesen alkalmatlan vagyok a túlélésre. Az már csak hab a tortán, hogy pont Victoria Scott új könyve esett ebbe a kategóriába. Nem sokat gondolkodtam azon, hogy megvegyem -e, még akkor sem, ha tudtam, hogy middle grade korosztálynak szóló regény.