Most csak egyszerűen szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni 2011-re.
Remélem jövőre legalább ugyanennyien jártok majd erre, mint idén és találtok magatoknak olvasnivalót! :D
figyelmeztetés
A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.
2010. december 31., péntek
Boldog Új Évet!!!
Nem szeretnék senkit statisztikákkal fárasztani az év utolsó napján (többek között magamat sem), talán majd az új évben összedobok egy posztot, hogy mi volt tavaly idén, szóval 2010-ben.
2010. december 23., csütörtök
Boldog Karácsonyt!
2010. december 20., hétfő
Tonya Hurley: Ghostgirl (Szellemlány)

Ebben a kissé gúnyos, néhol mégis szívszorongató történetben Tonya Hurley feltárja előttünk a láthatatlanságot, amit néha mindannyian érzünk, és hogy meddig vagyunk képesek elmenni, hogy végre észrevegyenek bennünket.
Régen volt már olyan eset, hogy egy könyv elolvasása után leültem, hogy megfogalmazzam a véleményemet róla, és egyszerűen nem tudtam szavakba önteni, nem tudtam mit írjak. Valójában még most sem tudom mit fogok tudni összehozni, de attól, hogy csak bámulom a monitort, a bejegyzés nem fogja megírni saját magát.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
áldozat,
Fantasy,
haláleset,
Regény,
szellem,
Tonya Hurley,
Young adult
2010. december 13., hétfő
Csökkentsd a várólistádat 2011
Fenti címmel Lobo indított egy nagyon ötletes kis játékot, melynek lényege, hogy 2011-ben olvassunk el 12 olyan könyvet , amit már több, mint fél éve szeretnénk, de valahogy mindig elmaradt.
2010. december 11., szombat
Könyves kérdések
A következő, könyvimádóknak való játékot FFG-től és Könymolytól kaptam.
Köszönöm Nektek, Lányok! :) Szeretem az ilyen kis játékokat, feldobják a napomat. Ebben azonban voltak azért fogós kérdések is, nem is tudtam mindegyikre könnyedén válaszolni, de azért megpróbáltam.
2010. december 7., kedd
Spirit Bliss: Árnyékvilág

A fiatal színész, Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Adam a paparazzik és a rajongók zaklatását is elég nehezen viseli, de ezt még tetézi az is, hogy elkezd furcsa üzeneteket, ajándékokat és telefonhívásokat kapni.
A zűrzavar közepén feltűnik egy lány az életében, Camilla Jones, akinek semmi köze az Árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét egy múltbeli sérelem miatt.
Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi „démonjaival” kell megküzdeniük.
A BEJEGYZÉS NAGY MÉRTÉKBEN SPOILERES!!!!!!!
Kategóriák:
2,
2010-ben olvastam,
forgatás,
Magyarul,
rajongó,
Romantikus,
színész
2010. december 6., hétfő
Találka egy íróval vagy többel
Szanik dobta nekem ezt az érdekes kis játékot, hogy melyik íróval ülnék le beszélgetni, ha lehetne.
Őszíntén szólva lenne jó pár, akivel elbeszélgetnék.
2010. december 2., csütörtök
Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok.
Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újra veszélynek teszi ki magát. De tényleg számíthat Patchre, vagy van egy titka, mely sötétebb , mint amit a lány el tud képzelni?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Mielőtt bárki elkezdené olvasni, mérlegelje, hogy az első részre nézve lehetnek benne spoileres részek!!!!
A Hush, hush széria második része. Abban cseppet sem különbözik az első résztől, hogy valaki vagy nagyon utálja vagy nagyon szereti. Az azonban biztos, hogy akinek az előző rész tetszett, ezt is szeretni fogja.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Angolul,
Angyal,
Becca Fitzpatrick,
bűnös,
Fantasy,
gyilkosság,
Romantikus,
titokzatos,
Young adult
2010. november 29., hétfő
Díjacska
Vivientől is megkaptam a Született tehetség díját, amiért nagyon hálás vagyok.
Tényleg nagyon jól esik, mikor megtisztelnek egy - egy ilyen díjjal. A részletek egyébként itt olvashatóak.
Tényleg nagyon jól esik, mikor megtisztelnek egy - egy ilyen díjjal. A részletek egyébként itt olvashatóak.
2010. november 25., csütörtök
Rachel Caine: Ghost town (Morganville Vampires 9)

Azonban az új fejlesztéseknek váratlan következményei vannak : a városlakók lassan elfelejtik kik is ők - még a vámpírok is. A város aprócska memória problémája hamarosan teljes katasztrófába vált át. Claire - nek rá kell jönnie, hogyan iktassa ki találmányát, mielőtt elfelejti,, hogyan is mentse meg Morganville-t.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Az írónő Morganville- i vámpírok című sorozatának 9. része (az előző részek véleményezése ITT, - spoilert tartalmazhat!!! ).
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
amnézia,
Angolul,
Fantasy,
gyógymód,
haláleset,
könnyed,
Morganville,
Rachel Caine,
Vámpíros,
Young adult
2010. november 14., vasárnap
Melyik könyvhős lennék?
FFG- től, Amadeától és Könyvmolytól kaptam egy érdekes kis játékot az imént, ami szorosan kapcsolódik a könyvek világához.
A játék egyszerű, mindösszesen egyetlen egy kérdésre kell válaszolni és tovább lehet passzolni azoknak, akiknek szeretnénk.
A játék egyszerű, mindösszesen egyetlen egy kérdésre kell válaszolni és tovább lehet passzolni azoknak, akiknek szeretnénk.
Melyik könyvhős lennék?
2010. november 7., vasárnap
Eden Maguire: Jonas (The Beautiful Dead 1)
Valami furcsaság történik az Ellerton Gimnáziumban.
Jonas, Arizona, Summer , Phoenix. Mindannyian meghaltak egy éven belül.
Jonas Jonson az első, aki meghalt, mégpedig egy motorbalesetben. De túl sok a megválaszolatlan kérdés, és még három hasonlóan titokzatos haláleset követi.
A gyászoló Darina nem menekülhet sem a szívfájdalom elől, sem a halott barátja és a többi halott fel - felbukkanó képétől. Ráadásul szárnyak csapkodásának hangját hallja a fejében..
Valódiak a látomások? Vagy a Szépséges Halottak csak Darina gyászoló emlékezetében léteznek?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Négy baleset 1 éven belül. Négy fiatal, aki életét vesztette. Mindannyian Darina iskolatársai, ráadásul közülük Phoenix a lány szerelme volt.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
áldozat,
Angolul,
bűnös,
Eden Maguire,
Fantasy,
gyilkosság,
haláleset,
nyomozás,
Romantikus,
Young adult,
zombik
2010. október 31., vasárnap
Elizabeth Scott: Living dead girl
" 'Az igazság az, hogy bármihez hozzá lehet szokni. Kezdetben úgy érzed, nem vagy rá képes, meg akarsz halni, de nem. Nem fogsz. Mert ilyen az ember.'
Ray 5 évvel ezelőtt elrabolta őt.
Azt hitte, tudja , hogy végződik a története.
Tévedett.
Mikor Alice 10 éves volt, Ray elszakította őt a családjától, a barátaitól - az életétől. Megtanulta elnyomni az erejét, és elviselni az összes fájdalmat. Várta, hogy vége legyen a rémálomnak.
Alice most 15 éves és Ray még mindig fogva tartja őt, de egyre többet beszél a haláláról. A férfi nem is sejti , hogy éppen ez az , amire a lány vágyakozik. Alice azonban nem tudja, hogy Raynek egy sokkal borzalmasabb dolog jár a fejében.
Ez Alice története. Az a történet, amit eddig még nem hallottál, de soha nem fogod elfelejteni."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Egy újabb borzalmas remekmű Elizabeth Scott tollából.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
áldozat,
Angolul,
Dráma,
Elizabeth Scott,
eltűnés,
emberrablás,
Értékelés nélkül,
gyilkosság,
lelki terror,
megrendítő,
Regény,
Young adult
2010. október 23., szombat
Brenna Yovanoff: Az elcserélt
Mindezek hátterében sötét titok lappang, amely behálózza Gentry amúgy idillinek tűnő városát.
Egy napon azonban Mackie-nek muszáj szembenéznie az igazsággal, a hátborzongató titokkal, hiszen a különös és szép lány, Tate és családja is a rémisztő játszma része lesz.
Mackie úgy érzi, meg kell tudni, honnan jött és hová szeretne tartozni valójában, miközben Tate-nek is próbál segíteni abban, hogy megtalálja köddé vált kishúgát...
Az Egmont kiadó fiataloknak, és fantasy rajongóknak szóló Dark könyvei közé tartozik ez a regény, megjegyzem teljes joggal, ugyanis tényleg nagyon dark a hangulata. Vérbeli sötét, hátborzongató és ronda YA fantasy.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
3,
áldozat,
dark,
eltűnés,
Fantasy,
Magyarul,
Regény,
titokzatos,
Young adult,
zombik
2010. október 16., szombat
J.R.Ward: Halhatatlan szerető

John Matthew valódi kilétét homály fedi. A Testvériség befogadta, de senki sem tudja, honnan jött, vagy ki is ő valójában. Pedig halott testvérük, Darius tért vissza új testben, új küldetéssel. Miközben Johnt személyes bosszú fűti, szembekerül a megtestesült Gonosszal, akinek legyőzéséhez mindkét énjére szüksége lesz.
Xhex, a bérgyilkosnő, titokban régóta szenvedélyesen vágyik Johnra. Egy szeretőjét már elvesztette, ezért nem akarja, hogy egy újabb értékes férfi is áldozatul essen a háborúnak. Azonban hamarosan rájön, hogy a szerelem, akárcsak a végzet, elkerülhetetlen…
J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.
Ha új Ward könyv megjelenéséről van szó, biztos, hogy hónapokkal előtte előjegyeztetem, akárki, akármit mond, hogy a friss festék illatú kötetet az elsők között mondhassam magaménak, még akkor is, ha nem állok neki azonnal az elolvasásának.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Fantasy,
J.R.Ward,
Magyarul,
Romantikus,
Vámpíros
2010. október 11., hétfő
Sóvárgás
Kezdhetném azzal az olcsó szópoénnal is a bejegyzésemet, hogy sóvárgok a Sóvárgásért, de megkíméllek benneteket ettől (vagy mégsem?) :)
Komolyra fordítva a szót ma böngésztem az egyik online könyvesbolt előjegyzések listáján és megakadt a szemem J.R. Ward Sóvárgás című könyvén, ami történetesen a Kapzsiság folytatása.
Komolyra fordítva a szót ma böngésztem az egyik online könyvesbolt előjegyzések listáján és megakadt a szemem J.R. Ward Sóvárgás című könyvén, ami történetesen a Kapzsiság folytatása.
Kategóriák:
Angyal,
Fantasy,
J.R.Ward,
Magyarul,
Megjelenés
2010. október 2., szombat
Cassandra Clare: Clockwork Angel (Infernal Devices 1) - (Az angyal)
Szinte azóta számoltam vissza a napokat, hogy letettem a City of Glass-t (Üvegvárost). Ki voltam éhezve az újabb Clare könyvre. Bár egy cseppet tartottam tőle, mert a 19. században játszódó történetek nem a kedvenceim, valahogy idegennek érzem őket, és a londoni helyszín sem nagyon vonzott.
Azonban az első oldalak után elpárolgott a bennem rejlő legapróbb kétség is afelől, hogy esetleg nem fogom szeretni a történetet meg a szereplőket.
Kategóriák:
19. század,
2010-ben olvastam,
5,
alakváltó,
Anglia,
Angolul,
árnyvadász,
átváltozás,
Cassandra Clare,
Fantasy,
warlock,
Young adult
2010. szeptember 23., csütörtök
Könyves asszociációs játék
A veszítsd el a könyved! játék részeként az Orosházán található Justh Zsigmond Városi Könyvtár „nyitott könyvtári napok” programsorozatot indított, s október 9-én érdekes programokkal várnak minden kedves érdeklődő egyént. Lesz a bloggerek , és az összes könyv iránt érdeklődő személy számára minden, mi szem - szájnak ingere, főleg könyvekkel kapcsolatosan.
2010. szeptember 20., hétfő
Hadd mondjam el én is
Elég sok külföldi könyves oldalon megfordulok, és az utóbbi napokban arra lettem figyelmes, hogy feltűnően háborog a könyves blogok tengere.
Ez mondjuk még nem lett volna motiváció ahhoz, hogy mélyebben leássak a felháborodás okaihoz, de az már igen, hogy az egyik kedvenc írónőm, Laurie Halse Anderson is érintett az ügyben. Nem kellett sokáig keresgélnem, ahhoz, hogy megtaláljam mi okozta a lassan már összefogássá duzzadt felháborodott blogbejegyzéseket. Röviden összefoglalva egy amerikai helyi lapban megjelent cikk indította el a kisebbfajta lavinát.
2010. szeptember 12., vasárnap
Ismét díjak :)
Bloggerina Creepie -től kaptam két díjat. Köszönöm neki.
Az első nem is kimondottan díj, hanem inkább nevezhető játéknak. Már volt szerencsém egyszer megcsinálni, nem is olyan régen, úgyhogy most nem sorolnám fel a "legkedvencebb" 10 könyvemet, hanem nemes egyszerűséggel belinkelem: íme.
A másik a Kreatív blogger díja, aminek keretében 7 dolgot kell megosztanom magamról. Ezt a 2X 7 dolgot ITT és ITT olvashatjátok.
Az első nem is kimondottan díj, hanem inkább nevezhető játéknak. Már volt szerencsém egyszer megcsinálni, nem is olyan régen, úgyhogy most nem sorolnám fel a "legkedvencebb" 10 könyvemet, hanem nemes egyszerűséggel belinkelem: íme.
A másik a Kreatív blogger díja, aminek keretében 7 dolgot kell megosztanom magamról. Ezt a 2X 7 dolgot ITT és ITT olvashatjátok.
Kategóriák:
Díjazva,
könyvön kívül,
körkérdés,
off-topic
2010. szeptember 2., csütörtök
Kelley Armstrong: The Awakening (Darkest Powers 2)

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Az első rész idegtépő függővége után egyszerűen nem volt kérdés, hogy meg kell szereznem a második részt is, mégpedig minél hamarabb. Kíváncsi voltam mi lesz a kiút abból a közel sem rózsás helyzetből amibe fiatal főhőseink belekeveredtek.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Angolul,
átváltozás,
boszorkány,
Fantasy,
farkas,
Kelley Armstrong,
varázsló,
vérfarkas,
Young adult,
zombik
2010. augusztus 21., szombat
Maggie Stiefvater: Linger

De mikor éppen rátalálnának a boldogságra, Grace olyan módon kezd változni, ahogyan soha nem gondolta volna."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
A Mercy Falls Farkasai trilógia első része nagyon tetszett. Éppen ezért kíváncsi voltam a folytatásra. Érdekelt, hogy a viszonylag rendesen lezárt első rész után milyen bonyodalom következhet még főhőseink életében.
2010. augusztus 17., kedd
Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak (Anita Blake vámpírvadász 1)
" „Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó”

Anita Blake története valahogy eddig elkerült. Nem tudom miért. Láttam már, sok helyen szembejött velem a könyv, de mégsem égtem a vágytól, hogy kezembe vegyem. Aztán, egy szép napon a molyon többen is rám pirítottak, hogy : "Igenis, tessék Hamiltont olvasni, mert jó."
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Anita Blake,
bűnös,
Fantasy,
gyilkosság,
Laurell K. Hamilton,
Magyarul,
Regény,
Vámpíros,
zombik
2010. augusztus 12., csütörtök
Első szülinap
Én is beállok a szülinapos blogok sorába.
Pont ma egy éve,hogy elkezdtem külön könyves blogot vezetni. Előtte a személyes blogomra írogattam a könyvekről alkotott véleményemet, de azt egy idő után kinőtték és saját helyet követeltek maguknak. Így tavaly egy verőfényes augusztus 12-i napon megszületett a drága.
Pont ma egy éve,hogy elkezdtem külön könyves blogot vezetni. Előtte a személyes blogomra írogattam a könyvekről alkotott véleményemet, de azt egy idő után kinőtték és saját helyet követeltek maguknak. Így tavaly egy verőfényes augusztus 12-i napon megszületett a drága.
2010. augusztus 7., szombat
Új név
Azt hiszem elérkeztünk a blog átalakulásának finisébe :D
Az új sablon már elkészült a fejléc kivételével, de még egyelőre szigorúan titkos.:D
A hátralévő egyetlen mozzanat az új név kiválasztása, hogy rá tudjam eszkábálni a fejlécre.
3 igazán szívemhez közel álló variáció van, ami közül nem igazán tudok választani .Ezért szavazásra bocsátom. A szavazás aug. 11-én zárul majd, addig az oldal tetején marad. Mindhárom nevet kipróbáltam egyébként a fejléccel , és mindhárom jól mutat :D.
Szóval ha van kedvetek, szavazzatok! :D
2010. augusztus 6., péntek
Simone Elkeles : Perfect Chemistry (Tökéletes kémia)

De ahogy Alex és Brittany egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a levegő szikrázni kezd körülöttük, és mindketten szembesülnek vele, hogy a külsőségek néha megtévesztőek.Bontakozó szerelmük vajon elég lesz hogy összetartsa őket, amikor a világ elszántan szét akarja őket választani? "
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Nagyon régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, csak valahogy mindig jött más olvasnivaló.Viszont nagyon örülök, hogy végre a kezembe került, mert nem hiába áhítoztam rá annyi ideig. Ez volt az első könyvem Elkelestől, és biztosan állíthatom, hogy nem az utolsó.
2010. augusztus 3., kedd
Ismét díjat kaptam
Ma Bloggerina Creepie -től kaptam ezt a díjat. Innen is köszönöm neki! :)
Hogy kinek adom tovább? Minden könyves bloggernek jár ez a díj tulajdonképpen.De most Connie-nak adnám tovább, Mónikáéknak, Giginek, FFG-nek és végül, de nem utolsó sorban Szaniknak.
Kategóriák:
Díjazva,
könyvön kívül,
körkérdés,
off-topic
2010. július 31., szombat
Cecily von Ziegesar: Hot Girl 2.

Az előző rész azzal fejeződött, be, hogy Callie, Brett és Jenny mellé megérkezik a balhékirálynő Tinsley, akit az előző tanév végén kicsaptak az iskolából. Azt mondják 2 dudás nem fér meg egy csárdában. És négy?
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
3,
Cecily von Ziegesar,
könnyed,
Magyarul,
Regény,
Young adult
2010. július 28., szerda
Kelley Armstrong: The summoning (Darkest Powers 1)
Csak annyit szerettem volna, mint mindenki más, barátokat szerezni, fiúkkal találkozni, és élni az átlagos életemet. De már azt sem tudom, ez mit jelent.
Minden azon a napon kezdődött, amikor megláttam az első szellemet - és a szellem meglátott engem.
Most pedig bármerre nézek szellemeket látok, és nem hagynak békén. Mindennek a tetejébe sikerült bezáratnom magam a Lyle Házba, erre problémás fiataloknak szánt "speciális helyre".
De ez a ház valójában nem az, aminek látszik. Ne mondd el senkinek, de szerintem a lakótársaim is valójában mások, mint aminek mutatják magukat. A kérdés az, hogy kinek az oldalán állnak. Ki kell derítenem a Lyle ház veszélyes titkait, mielőtt a csontvázai elkezdenek kísérteni."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Hosszú idő után végre kezembe foghattam ezt a könyvet. Nagyon sokat vártam rá, de megérte.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Angolul,
Fantasy,
Kelley Armstrong,
Young adult
2010. július 25., vasárnap
Szimpatikus blogger díj
Ma ismételten kaptam egy díjat Ellától és Byankától. A szimpatikus blogger díját. Köszönettel tartozom a lányoknak :D
2010. július 22., csütörtök
Cecily von Ziegesar : Hot girl

Kategóriák:
2010-ben olvastam,
3,
Cecily von Ziegesar,
könnyed,
Magyarul,
Regény,
Young adult
2010. július 20., kedd
Alex Flinn: Beastly

Aztán elmesélem neked, hogyan lettem tökéletesen.....bestiális."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Ki ne ismerné a klasszikus Szépség és szörnyeteg történetét? Mi történik ha ezt a történetet átültetjük napjaink New York-jába? Akkor születik a Beastly.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Alex Flinn,
Angolul,
Filmadaptáció,
Mese-szerű,
Romantikus,
Young adult
2010. július 17., szombat
Változások
Közeleg a blog első szülinapja. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy megéri. Magamnak indítottam, szórakozás gyanánt, aztán végül egészen mássá nőtte ki magát a drága.
2010. július 14., szerda
Stephenie Meyer: A burok (újra)

Az előző postomat ITT lehet olvasni.
Értékelés: (még mindig)

2010. július 2., péntek
Elizabeth Scott: The Unwritten Rule

Sarah minden erejével azon van, hogy elkerülje Ryant és meggyőzze magát arról, hogy nem is tetszik neki a fiú, hiszen a legutolsó, amit szeretne, az hogy megbántsa barátnőjét. De amikor Ryanne egy este összetalálkoznak, valami történik. Valami gyönyörű ....... és borzalmas.
Sarah-t mardossa a bűntudat, de képtelen megálljt parancsolni magának, és még többre vágyik."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Mint már a molyon is írtam, ez egy keserédes történet szerelemről és barátságról.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Angolul,
Elizabeth Scott,
Romantikus,
Young adult
2010. június 30., szerda
Kreatív lettem
Angelika (http://angelikablogja.blogspot.com/) jóvoltából ismét kreatív lettem. :) Hatalmas köszönet érte neki! :)
Update: A díjat közben Ellától és Biankától is megkaptam..Köszönöm nekik! :)
Update2: Bernadette is megörvendeztetett ezzel a díjjal. Köszönöm!
3.) Belinkelni azt a személyt, aki megörvendeztetett vele.
4.) Továbbadni 7 emberkének
5.) Belinkelni a 7 ember, akinek továbbadom
6.) Megjegyzést hagyni a blogjukon, hogy tudjanak a díjról
7.) Leírni magamról 7 dolgot
Most nagyon csúnya leszek és egy pár dologban csalni fogok :) Egyrészt mert akiknek továbbadnám tudtommal már megkapták ezt a díjat legalább egyszer, úgyhogy név szerint nem adnám tovább senkinek, viszont aki úgy érzi, hogy kreatív, vegye úgy, hogy átadtam neki. Márpedig aki blogot vezet, az valamilyen szinten nevezhető kreatívnak. :) Ezzel átugrottam a 4-5-6. pontot. A 7. pontot azonban betartom, annak ellenére, hogy anno, mikor Kennytől megkaptam a Kreatív blogger díjat, már elárultam magamról 7 dolgot. De most kaptok még 7 információt rólam, és mindenki kezdjen vele azt , amit akar :D
1) Zene nélkül nem tudok létezni. Folyamatosan szól valami. Itthon általában cd-t hallgatok, a
munkahelyemen rádiót, útközben pedig az mp3 lejátszómat veszem igénybe. Most is szól a zene, mikor
ezt írom. :)
2) Leginkább a szobámban, az ágyon, hason fekve szeretek olvasni.
3) Nagy - nagy álmom egyszer kijutni az USA-ba és ott beszabadulni egy könyvesboltba . :D
4) Jelenleg bele vagyok bolondulva a pillangókba.
5) Néha iszonyatosan földhözragadt realista tudok lenni.
6) Ha megbántanak, nagyon nehezen bocsájtok meg.
7) A kedvenc színem a lila.
Update: A díjat közben Ellától és Biankától is megkaptam..Köszönöm nekik! :)
Update2: Bernadette is megörvendeztetett ezzel a díjjal. Köszönöm!
Tennivalók listája:
1.) Megköszönni annak, akitől kaptam.
2.) Kitenni a blogba a logót.3.) Belinkelni azt a személyt, aki megörvendeztetett vele.
4.) Továbbadni 7 emberkének
5.) Belinkelni a 7 ember, akinek továbbadom
6.) Megjegyzést hagyni a blogjukon, hogy tudjanak a díjról
7.) Leírni magamról 7 dolgot
Most nagyon csúnya leszek és egy pár dologban csalni fogok :) Egyrészt mert akiknek továbbadnám tudtommal már megkapták ezt a díjat legalább egyszer, úgyhogy név szerint nem adnám tovább senkinek, viszont aki úgy érzi, hogy kreatív, vegye úgy, hogy átadtam neki. Márpedig aki blogot vezet, az valamilyen szinten nevezhető kreatívnak. :) Ezzel átugrottam a 4-5-6. pontot. A 7. pontot azonban betartom, annak ellenére, hogy anno, mikor Kennytől megkaptam a Kreatív blogger díjat, már elárultam magamról 7 dolgot. De most kaptok még 7 információt rólam, és mindenki kezdjen vele azt , amit akar :D
1) Zene nélkül nem tudok létezni. Folyamatosan szól valami. Itthon általában cd-t hallgatok, a
munkahelyemen rádiót, útközben pedig az mp3 lejátszómat veszem igénybe. Most is szól a zene, mikor
ezt írom. :)
2) Leginkább a szobámban, az ágyon, hason fekve szeretek olvasni.
3) Nagy - nagy álmom egyszer kijutni az USA-ba és ott beszabadulni egy könyvesboltba . :D
4) Jelenleg bele vagyok bolondulva a pillangókba.
5) Néha iszonyatosan földhözragadt realista tudok lenni.
6) Ha megbántanak, nagyon nehezen bocsájtok meg.
7) A kedvenc színem a lila.
Kategóriák:
Díjazva,
könyvön kívül,
off-topic
2010. június 24., csütörtök
Cynthia Leitich Smith: Tantalize

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
FIGYELMEZTETÉS: A BEJEGYZÉS SPOILERES!!!!
Az alapkoncepció, az alapötlet nem volt rossz. Egy vámpíros étterem megnyitója előtt brutálisan meggyilkolják a főszakácsot. Ezt színesítené még a vérfarkasos, a vámpíros, meg az alakváltós vonal.
2010. június 20., vasárnap
Eladó FTT kötetek!!
Egy könyvmolynak (nem nekem ) akadt három felesleges J.R.Ward könyve, amitől megválna. Konkrétan az Éjsötét szeretőről (Fekete Tőr Testvériség 1.), a Feloldozott szeretőről (Fekete Tőr Testvériség 5), és a Beavatásról van szó.
Ha valakit érdekel, bővebb felvilágosítás FFG-nél kaphat.
Ha valakit érdekel, bővebb felvilágosítás FFG-nél kaphat.
2010. június 15., kedd
Stephenie Meyer: The Short Second Life of Bree Tanner

Bree mindössze annyit tud, hogy az újdonsült vámpír társaival való életnek nagyon kevés biztos pontja van. Szabálya azonban még kevesebb: ne fordíts hátat senkinek, ne hívd fel magadra a figyelmet, , és a legfontosabb, hogy érj haza napkelte előtt vagy véged.
Egy valamit azonban nem tud: az ő ideje halhatatlanként hamar lejár.
A lány váratlan barátra lel Diego személyében, aki ugyanolyan kíváncsi arra, ki az, aki megteremtette őket, a titokzatos "Ő".
Ahogy lassan rájönnek ők ketten, hogy az újszülött vámpírok csak bábok egy játszmában , ami sokkal nagyobb, mint amit el tudnak képzelni, Breenek és Diegonak muszáj választania, hogy ki mellé állnak és kiben bíznak.
De, ha minden, amit a vámpírokról tudsz, az hazugság, akkor honnan tudod mi az igazság?
2010. június 8., kedd
2010. június 7., hétfő
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák

Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Alice Hoffman,
Filmadaptáció,
Magyarul,
Romantikus
2010. május 31., hétfő
Victor Hugo: A párizsi Notre - Dame

Egyértelműen nem lett a kedvencem, sőt. A nyomorultak és A nevető ember után ez a könyv számomra óriási csalódás.
2010. május 30., vasárnap
Richelle Mead: Spirit bound (Vampire Academy 5) - (Örök kötelék)
A Szibériába, Dimitri szülőfalujába tett hosszú és szívszaggató utazást követően Rose Hathaway visszatért a Szt. Vladimir Akadémiára legjobb barátjához, Lissa -hoz. Közeleg a záróvizsga és a lányok már alig várják, hogy elkezdődhessen igazi életük a Akadémia falain kívül. De Rose szíve még mindig Dimitriért sajog, aki kint vár rá valahol a nagyvilágban.
Nem ölte meg őt , mikor lehetősége volt rá. Most pedig a legrosszabb rémálma készül valóra válni. Dimitri megízlelte Rose vérét, és a lány a szíve mélyén tudja, hogy ex - mentora vadászik rá. Márpedig, ha Rose nem csatlakozik hozzá, Dimitri nem nyugszik addig, míg el nem hallgattatja őt....örökre."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Annyi mindent szeretnék írni, hogy előre is elnézést, ha egy kicsit össze - vissza poszt lesz.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Angolul,
Fantasy,
Richelle Mead,
Vámpíros,
Young adult
2010. május 28., péntek
Neil Gaiman: Csillagpor

Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Fantasy,
Magyarul,
Mese-szerű,
Neil Gaiman,
Romantikus
2010. május 25., kedd
A Twilight és a nyulak
Igaz, ez nem könyves poszt (bár van könyves vonatkozása), de ezt akkor sem hagyhatom ki.
2010. május 19., szerda
J.R.Ward: Megbosszult szerető
Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkezett… Kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wrath-t, a Testvériség vezetőjét. Rehvenge származása hétpecsétes titok, ha kitudódik, egy életre száműzhetik… Eddig kerülte az összetűzést a Testvériséggel, s bár a húga az egyik testvér asszonya, most viszont nincs válaszút.
Miközben a múltbeli események és a titok mázsás súlyként nehezednek rá, Rehvenge ahhoz a vámpír lányhoz menekül, aki sötét életében a fényt jelenti, akit még nem hálózott be a korrupt világ és aki megválthatja az örök szenvedéstől."
2010. május 12., szerda
Laurie Halse Anderson: Twisted

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Angolul,
Dráma,
Laurie Halse Anderson
2010. május 7., péntek
Rachel Caine: Kiss of Death (Morganville Vampires 8.)

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Nagy reményekkel vágtam neki a sorozat 8. kötetének, hiszen végre kiruccanunk Morganville városkájából. Azért vártam ezt annyira, mert a Vampire Diariesnek is nagyon jót tett, hogy a Shadow souls-ban új helyszínre vitte Smith az eseményeket.
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Angolul,
Fantasy,
Rachel Caine,
Vámpíros
2010. május 6., csütörtök
TVD Magyarországon is
Gondoltam felrakom ide is az infromációt, hátha valakit érdekel:
2010. június 25-én este az RTL Klubon The Vampire Diaries.!!!
2010. június 25-én este az RTL Klubon The Vampire Diaries.!!!
Kategóriák:
Filmadaptáció,
könyvön kívül,
L.J.Smith,
Vámpíros
2010. május 2., vasárnap
Nicholas Sparks: The Last Song (Az utolsó dal)

Az utolsó dal mégiscsak egy szerelmesregény; arról az érzésről szól, amely először gyújtja meg a szívet, boldogságot és kétségeket szül, és van olyan erős, hogy két fiatalt összekössön."
2010. április 20., kedd
L.J.Smith: Vampire Diaries - The Return: Shadow souls


(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
3,
Angolul,
Fantasy,
L.J.Smith,
Vámpíros,
Young adult
2010. április 17., szombat
Plágium
Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak -e erről egyáltalán, de végül arra jutottam, hogy pár mondatot mindenképpen megér a dolog.
Sajnos azzal kellett szembesülnöm a minap, hogy van(nak) olyan ember(ek), akik mások bejegyzéseinek egy részét fogják és szépen, szóról - szóra egyezve, átmásolják a saját blogjukra, alábiggyesztvén a nevüket, mintha ők írták volna.
2010. április 14., szerda
J. R. Ward: Kapzsiság
2010. április 8., csütörtök
Díjazott lettem :)
Jelen alkalommal Mónikának köszönhetem a díjat. :) Jókor jött, mert elég nyomott volt a hangulatom, de ez valahogy felrázott egy kicsit. Éppen ezért duplán köszönöm!!! :)
2010. április 4., vasárnap
Susane Colasanti: When it happens
"Az utolsó gimnáziumi évében Sara két dolgot szeretne elérni: bejutni egy elsőosztályú főiskolára és megtalálni az igaz szerelmet. Tobey szintén két dolgot szeretne elérni végzősként: megnyerni a Bandák Csatáját együttesével, és magába bolondítani Sara-t. De egy menő srác, nevezetesen Dave beelőz, és kikezd Sara-val. Azonban Tobey nagy kék szemeinek Sara nem nagyon tud ellenállni. Ráadásul a srác tud minden apróságot, ami valamit is jelent a lánynak - például, hogy miért szereti a lány pont azt a filmrészletet, ami a kedvence. De meg tudja -e nyerni a laza, rocksztár - jelölt az osztály legjobb tanulójának, Sara-nak a szívét?"
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
2010. április 3., szombat
Nyuszi
Minden kedves olvasómnak
Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!!!!
(És persze hozzon a nyuszi sok - sok könyvet mindenkinek) :)
2010. március 29., hétfő
Lesley Pearse: Hit
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
4,
Lesley Pearse,
Magyarul,
Regény
2010. március 19., péntek
Cassandra Clare: City of Glass (Mortal Instruments 3) - (Üvegváros)

Valentine mindeközben felvonultatja teljes fegyverarzenálját, célja az Árnyvadászok megsemmisítése. Claryéknek egyetlen esélyük van ellene, mégpedig, ha eddigi ellenségeikkel vállvetve küzdenek. De képesek - e az Árnyvadászok és az Alvilágiak félretenni egymás iránti utálatukat és együtt dolgozni a cél érdekében?
Jace ráébred, hogy bármit kockára tenne Claryért, ezen kívül pedig kérdés, hogy a lány tudja - e használni újdonsült képességét, és képes lesz- e megmenteni az Üvegvárost bármilyen áron?"
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Angolul,
Angyal,
Cassandra Clare,
Fantasy,
Young adult
2010. március 14., vasárnap
Cassandra Clare: City of Ashes (Mortal Instruments 2) - (Hamuváros)

Ha Clary maga mögött hagyná az Árnyvadászok világát, akkor több időt tölthetne a legjobb barátjával, aki jóval több mint barát. De az Árnyvadászok világa még nem kész elengedni a lányt - főleg a nagyon helyes, de egyben dühítő újdonsült bátyja, Jace nem áll rá készen. Clary egyetlen módon tud segíteni anyjának, - ha megtalálja a gonosztevő Árnyvadász Valentine -t, aki egy csöppet őrült, velejéig gonosz és mellesleg az apja.
Hogy még bonyolultabbá váljon a történet valaki az alvilág gyermekeit gyilkolja New Yorkban. Vajon Valentine áll a gyilkosságok mögött? És, ha igen, akkor mi a szándéka? Amikor a Halál ereklyéi közül a Lélek Kardját (nem tudom minek fogják fordítani) is ellopják, színre lép a félelmetes Inkvizítor, hogy nyomozni kezdjen és persze azonnal Jace -re fókuszál. Hogy tudja Clary megállítani Valentine-t, ha Jace tényleg elárulja mindazt amiben hisz, csak azért, hogy segítsen apjuknak?"
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Kategóriák:
2010-ben olvastam,
5,
Angolul,
Angyal,
Cassandra Clare,
Fantasy,
Young adult
2010. március 12., péntek
J.R.Ward : Beavatás

E könyv beavatás a Fekete Tőr Testvériség sötét és szenvedélyes világába...
Kimaradt és cenzúrázott jelenetek...
Interjú a világhírű szerzővel és a sorozat egyes főszereplőivel...
Dossziék és feljegyzések...
Olvasói vélemények...
Rajongók és ellenségek üzenetei...
Zsadist és Bella máshol nem olvasható története...
Még kegyetlenebb, még szexibb, még misztikusabb… J. R. Ward világa."
Kategóriák:
2,
2010-ben olvastam,
Fantasy,
J.R.Ward,
Vámpíros
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)