Ugrás a fő tartalomra

Rachel Caine: Kiss of Death (Morganville Vampires 8.)

"Michael Glass a zenész vámpír felkeltette egy nagy hírű zenei producer figyelmét, aki szeretné ha készítenének egy demo felvételt, ami azt jelenti , hogy Michaelnek ki kell lépnie az emberek világába. Ehhez  a kiruccanáshoz természetesen kísérőket is kap, mégpedig az ízig - vérig ember barátait és egy különösen veszélyes halhatatlan személyt. Ebből az következik, hogy mindannyiuknak egy pokoli túrában lesz részük..."
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Nagy reményekkel vágtam neki a sorozat 8. kötetének, hiszen végre kiruccanunk Morganville városkájából. Azért vártam ezt annyira, mert a Vampire Diariesnek is nagyon jót tett, hogy a Shadow souls-ban új helyszínre vitte Smith az eseményeket.
Ez a húzás itt is bejött. Abszolút pozitívan hatott a történetre, hogy nem a Morganville - i egyetem a Glass rezidencia közötti területen rohangálnak össze-vissza a szereplők, hanem kiszabadulnak egy időre a nagyvilágba.
Ugye az mindenki számára egyértelmű volt, hogy a szereplőknek még egy ilyen kis egyszerű kiruccanás sem egyszerű? Természetesen őket itt is megtalálja a baj. Vagy ők a bajt?
A négy jó barát Amelie-től engedélyt kap arra, hogy elhagyják a várost egy kísérővel együtt. Persze az illető nem éppen a legkedvesebb kísérő, de még belefér. Azzal viszont nem számoltak, hogy valakik követik őket, valakik, akik a vérükre pályáznak. De ez még nem a fő attrakció. Az ott várja őket, ahová követőik elől menekülnek, egy kihalt városban. A túlélés érdekében rákényszerülnek, hogy lepaktáljanak az ellenségeik egy részével is.
Az első jó hír, hogy megértük azt, hogy Claire egyszer sem sírta el magát. Hurrá. Ez már fejlődés.:)
Egyébként sokkal eseménydúsabb volt, mint az előző rész. Tulajdonképpen folyamatosan történt valami, kezdve a kocsmai verekedéstől egészen a város uralmáért folyó harcig.
És mégis maradt némi keserű szájíz miután befejeztem. A vége olyan semmilyen volt. Vártam , hogy jön még a végjáték, valami nagy durranás, de míg erre vártam, hirtelen azt vettem észre, hogy vége lett a könyvnek. Amit nagyon sajnáltam. 
Kicsit olyan, mintha el lett volna csúsztatva a könyv központi történése.Általában, a legtöbb könyvnél szépen felvezeti az író/írónő az előzményeket, és lassan eljutunk a végkifejletig. Ami általában a könyv VÉGÉN van. Itt viszont olyan érzésem volt, hogy a végkifejlet megtörtént a könyv 3/4-énél, utána meg szinte semmi eget verő dolog nem történik. Gyakorlatilag a fő szálat a legizgalmasabbnak ígérkező résznél elvágta az írónő. A helyzet végkimenetléhez a szereplőknek nem sok köze volt. Az eseményeknek egy rajtuk kívül álló dolgo vetett véget.
Maga a történet jó volt, izgalmas meg minden, csak valahogy az időzítés nem volt túlságosan jó.
Ezt leszámítva azonban a könyv hozta az elvárt színvonalat. A humor, a mozgalmasság, minden a helyén volt.
Eve és Shane a szokott módon egymás szivatásával volt elfoglalva (ami egyébként elég vicces tudott lenni néha), míg Claire volt az ész, meg mindenben a jó. Ő valahogy megint jól jött ki minden ramaty helyzetből. Hogy csak egy apró példát említsek, amikor megtámadta őt egy vámpír, a földön pont talált maga mellett egy ceruzát, amivel le tudta szúrni a támadóját.Ugye micsoda véletlen?
Amit még így végül megjegyeznék, hogy elmaradt a függővég. Még csak egy fél mondat sincs, ami utalna arra, hogy mi vár ránk a következő részben.  Ami azért szokatlan Caine-től. Mondjuk annál kíváncsibbá tett, hogy mi lesz a folytatásban. :)
Összegezve, jól sikerült könyv, ha magát a sztorit nézzük, olvastatja magát,  de a szerkezet egy kicsit zavart.

Értékelés:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tome Topple 16. kör - 1. hét

Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo