"Elena Gilbert ismételten hatalmas veszély és sok varázslat közepén találja magát. Ám ezúttal nincs kéznél vámpír barátja, Stefan, hogy kihúzza a bajból. Elena rákényszerül , hogy életét Stefan bátyjára Damonra bízza, a dögös, de halálos vámpírra aki a lány testére és lelkére egyaránt áhítozik. A feszültség addig nő kettejük között, míg végül Elenának döntenie kell, melyik testvért is akarja igazán magának." ( USA borító balra ,angliai jobbra)
Az előző könyv azzal fejeződött be, hogy Stefan elindul egy másik dimenzióba - Sötét Dimenzió - visszaszerezni emberi mivoltát az egyik rókaember erőteljes győzködésére. Azonban ez nagy hülyeség részéről, hisz az egész nem más csak egy csapda, így bizony börtönbe kerül.
Ebben a részben Elena és Damon duója Mattel (aki rendőrségi körözés alatt áll a Caroline-nal történtek miatt) kiegészülve indul el Stefan megmentésére. Később, saját küldetésből kifolyólag, Meredith és Bonnie is csatlakozik hozzájuk. Meg kell keresniük azt a két részből álló kulcsot, ami Elena hőn szeretett vámpírjának a celláját nyitja. Azonban ahhoz, hogy megtalálják a kulcsot, mindösszesen az egyik rókaembertől (Shinichi vagy Misao - már nem emlékszem pontosan) kapott, egy mondat terjedelmű feladvány áll a rendelkezésükre. Akadályozó tényezőnek meg ott az idő rövidsége, az ellenségek meg a rossz akarók. Persze azért néhány barát is vár rájuk.
Ez volt az első könyv a sorozatban, amit úgy igazán összerakottnak érzetem. Volt eleje (összefoglalás, hogy mi történt az előző részekben), közepe, vége(egy kicsi előretekintés a következő részre). De tényleg. Olyan érzésem volt, mintha nem is a Vampire Diaries folytatását olvastam volna (persze pozitív értelemben).
Kimondottan jót tett a történetnek, hogy az írónő végre elszakadt Fell's Church városától, hiszen a könyv 99%-ban a másik dimenzióban játszódik. Ráfért már a sorozatra a helyszín frissítése.
Itt kell megemlítenem a mellékszereplőket is, akiknek az ábrázolásáért szintén plusz pont jár. Végre L.J. Smith mert háttértörténetek is írni nekik, mint például Lucen és Lady Ulma története vagy éppen a Sötét Dimenzió hierarchiájának, működésének ábrázolása. Szereplők szempontjából számomra az is pozitív fejlődést jelentett, hogy Bonnie és Meredith végre nem csak holmi csatlósként vannak jelen, hanem mint már említettem az elején, határozott, ÖNÁLLÓ céllal érkeztek, mégpedig azzal, hogy megtalálják azokat a csillag labdákat/golyókat (star balls), amiknek a segítségével leigázhatják a két rókaembert Shinichit és Misaot, és visszavehetik a hatalmat otthonuk, Fell's Church felett. Az más kérdés, hogy ez majdnem összecseng Elenáék céljával ( megmenteni Stefant és bosszút állni a rókákon).
A szokatlan ellenségek itt is megjelennek csak most nem fák, hanem fű formájában. De azért az agresszív fűnek az ellenszere sem piskóta, ugyanis a fű utálja a post - it cédulákat. :)
Aztán itt van még a könyv lényege, az Elena - Damon páros. Már a sorozat elején, konkrétan a második résztől fogva szimpatizáltam Damonnal, most viszont kizárólagos fan lettem. :)
Végig azon szurkoltam hogy egy picikét jöjjenek már össze Elenával, legalább egy rövidke idő erejéig. Tetszett, ahogy kommunikáltak egymással - tökéletesen sajátos módon, gyakorlatilag gondolati szinten saját frekvenciájuk volt.
Egyébként Elena karakterét nem igazán tudtam hová sorolni. Ember, de persze vannak természet feletti képességei, csak nem igazán tudja őket használni. Damon próbálja őt tanítgatni.
Damonnak megmaradt a szarkasztikus és néha vad énje, de a maga módján bármit megtenne a lányért, akár az életét is feláldozná. Emellett azonban még mindig ő a "kemény" vámpír.:)
Az utolsó fejezete a könyvnek....... Nem is tudom mit mondjak. Amit ott művelt az írónő Damonnal, azon, hangosan kellett nevetnem. Ennek alapján azonban viszont már van tippem, hogy miről szól majd a tudomásom szerinti utolsó rész a sorozatból. Amit már csak azért is el fogok olvasni, hátha Elena végül Damont választja. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)