Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2020

Mit tervezek 2021-re?

Forrás: https://www.bbc.com/ Az idei év eseményei után lehet, hogy egy kicsit merész a cím, amit a bejegyzésnek adtam, hiszen félve tervez az ember bármit is, de ha nem is félve, az biztos, hogy kétszer is meggondolja, mibe is vág bele. Én azon kevesek egyike voltam, aki maximálisan kihasználta a tavaszi karantén előnyeit, meg azt, hogy kényszerszabadságra küldtek a főnökeim. Pihentem, olvasgattam, online továbbképeztem magam, egyszóval hasznossá tettem magam a rám szakadó temérdek szabadidőben. Az introvertált személyiségem meg rettenetesen élvezte azt a tény, hogy mindezt otthon tehetem, a külvilág részleges kizárásával. Ennek is köszönhető talán, hogy a 2020-ra kitűzött összes tervemet sikerült teljesítenem jóval az év vége előtt. ( erről a facebookon írtam bejegyzést ) Ezt szem előtt tartottam akkor is, amikor végiggondoltam, hogy mit is szeretnék a jövő évre tervezni, mert ki tudja, mit hoz a következő 12 hónap.

Várólista csökkentés 2021.

Az év eleji karantén alatt viszonylag sokat olvastam, talán ennek is tudható be a 2020-as kihívás sikeres teljesítése. Meg persze az is közrejátszott, hogy sikerült nagyon jó regényeket összeválogatnom a listára. Igyekszem most is olyan könyveket választani, amiket tényleg olvasni akarok annak ellenére, hogy sok éve porosodnak már részben a valós, részben a virtuális polcomon. Ebből már ki lehet találni, hogy 2021-ben is nekivágok a várólista csökkentésnek Lobo szervezésében.

Szaszkó Gabriella: Késő március (Midlife Crisis #2)

Josh és Anna újra furcsa álmokat lát. Előző, közös négy évük legrosszabb pillanatai élénken elevenednek meg előttük, miközben egész Európán átívelő utazásra indulnak közösen a zenekarral. A párral az elmúlt négy évben megfordult a világ. Josh Westberg befutott zenész lett, világkörüli turnékra jár. Annával közösen kezdtek új életet Londonban. A lány azonban korántsem boldog, úgy érkezik meg az amszterdami repülőtérre, hogy szünetet akar tartani a kapcsolatukban. A világhírnév nehézségei, Anna korábbi fájdalmai mind-mind lenyomatot képeznek a megcsalásra épült, nehezen kialakult párkapcsolaton. Úgy fest, Anna félelmeire Európa csodás helyszínei sem hozhatnak gyógyírt. De vajon ki áll az új álmok hátterében, ami csak a rosszra emlékezteti a párt? Lehetséges-e boldog párkapcsolatot építeni egy tönkretett házasság romjain? Milyen hátrányokból indul egy kapcsolat, amely megcsaláson alapul? Van-e esélye Annának is megtalálnia önmagát, vagy neki már csak az a szerep juthat, hogy egy sikeres f