figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2012. október 31., szerda

Megjelenő szépségek (7) - november

Ismét eltelt egy hónap, ebből következik, hogy jöhet a következő havi megjelenénes poszt. Még akkor is, ha az előző havi megejelenésekből sem ocsúdtam fel. 
Hiszen, volt egy Finale, ami jó kis lezárása lett a sorozatnak és lesz ám bejegyzés róla, amint utolérem magam. Ezen kívül, épp most van folyamatban a The Unbecoming of Mara Dyer második része, amit talán a legjobban vártam az összes megjelenés közül, mióta letettem az első részt. Szóval még teljesen az előző havi könyvek hatása alatt vagyok, de már itt is a nyakunkon a november. 
Azt hiszem észre sem vesszük és nyakunkon a karácsony * hatalmas sóhaj*
Na, de térjünk rá a lényegre, hogy mi is várható mostanában külföldi fronton.

2012. október 30., kedd

Itó Projekt: < / Harmónia >

Ebben a jövőben a tested közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod. 
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik. 
Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát. 
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

A harmónia egy igazi utópisztikus sci fi regény.
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy kimondott sci- fi rajongó, de Itó méltán vált híressé, és nem véletlenül kapta meg a Japán SF Nagydíjat 2009-ben és a Szein díjat 2010-ben. 
Elérte, hogy a könyv lekössön, magához láncoljon az első sortól az utolsóig még engem is, aki nem épp a műfaj szerelmese.

2012. október 29., hétfő

Ajánlásra fel!

Van egy könyv, amit szívesen elolvasnál, de még csak angolul jelent meg? Bármit megtennél, hogy olvashasd magyarul is?

Itt a lehetőség!

Borítómustra

Mivel három könyvvel vagyok elmaradva bejegyzés tekintetében, és semmi hangulatom nem volt hozzákezdeni egyikhez sem, így elkezdtem borítókat nézegetni. Mi más csinálnék?
Találtam néhány olyan szépséget, amit muszáj megosztanom veletek minden kommentár nélkül.
Gyönyörködjetek bennük ti is! :)

2012. október 27., szombat

Maggie Stiefvater: The Raven Boys (The Raven Cycle 1) - (Hollófiúk)

Blue 16 évének nagy részében végig azt hallgatta, hogy ha megcsókolja igaz szerelmét, a fiú meghal.
Mikor a lány találkozik Gansey lelkével az úgynevezett temetői úton, tudja, hogy ennek csak egy oka lehet - vagy ő az igaz szerelme vagy a lány ölte meg a fiút.
Elszántan keresi az igazságot, amikor is kapcsolatba kerül a Holló Fiúkkal, négy sráccal a helyi magániskolából ( Gensey-vel az élen), akik Glendower - egy ősi walesi király, aki valahol a virginiai lay vonalak mentén lett eltemetve -  felkutatására indultak. Bárki találja is meg, garantált számára egy természetfeletti szívesség.
Blue még soha nem érzett maga körül ennyi mágiát. De Gansey lenne az igaz szerelme? El sem tudja képzelni, hogy így érezzen, és kétség sem fér hozzá, hogy nem akarja ő okozni a fiú halálát. Vajon a végzet hová vezeti őket?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)


Maggie könyvei mindig különleges olvasásélményt nyújtanak a nem mindennapi tájleírásokkal és szereplőkkel.

2012. október 22., hétfő

Vegyes felvágott (9)

Belefutottam két érdekességbe a mai nap folyamán, és mivel biztosan sokakat érdekel, így itt az ideje egy újabb vegyes felvágott posztnak.

2012. október 20., szombat

Amy Reed: Clean

Valószínűleg azon gondolkozol, hogyan is kötöttem ki itt. Én is pont ezen tűnődöm.

Olivia, Kelly, Cristopher, Jason és Eva életében van valami közös: mindannyian függők. Függők, akik már megjárták a poklot és most együtt ragadtak rehabon, hogy szembenézzenek problémáikkal, a józansággal és saját magukkal.
Egyikük sem akar ott lenni. Egyikük sem akar szembesülni a múltjával kapcsolatos igazsággal, és különösen nem akarják megosztani legsötétebb titkaikat, legnagyobb félelmeiket egy teremnyi idegennel. De mindannyiuknak dűlőre kell jutnia magával és a többiekkel is, ha meg akarják tanulni, hogyan is kell élni valójában. Mert ha elszállsz, onnan már nincs másmerre út, csak lefelé, lefelé, lefelé...
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Amy Reed belopta magát a szívembe a megrendítő Beautiful című könyvével, így nem volt kérdéses, hogy előbb - utóbb kezembe kerül a többi könyve is.
Kerestem valami rövid, de jelentős olvasmány, így hirtelen erre esett a választás.

2012. október 13., szombat

Jamie McGuire: Beautiful Disaster (Gyönyörű sorscsapás) (Beautiful #1)


Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, a

zt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?


Egy újabb könyv, ami megdönteni látszik a magánkiadós kiadványokkal szembeni előítéleteimet. Nem ez az első ilyen és nagyon remélem, hogy nem is az utolsó.

2012. október 6., szombat

Az előítélet ötven árnyalata avagy Gigi és Nancy elmélkedik

Megint egy elég rendhagyó poszt következik, de most nem közvetlenül könyvekről, hanem mondhatni teszünk egy kis kitérőt és más vizekre evezünk. 
Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak - e egyáltalán erről a blogra vagy sem, megér - e ez egy saját bejegyzést vagy nem. De aztán rájöttem, hogy ez is kapcsolódik a könyvekhez valamelyest, így van helye a blogon is. Ráadásul mivel már a sokadik ilyen megjegyzést kapom ezzel kapcsolatban, muszáj valahogy reagálnom rá.
Felkértem Gigit, hogy ő is csatlakozzon, mert tudom, hogy erről a témáról nagyjából ugyanaz a véleményünk.