figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2016. december 31., szombat

Nagy számadás 2016.

A kedvenc év végi bejegyzésem. Imádom összegezni, hogy mit sikerült teljesítenem az évben, de ezt már írtam az egyik korábbi posztomban is, úgyhogy nem ragoznám tovább.

A 2016-os év nem lesz a kedvenceim között, ez már biztos. Elég hullámzó volt, és ez kihatott az olvasásaimra is néha, remélem, ezt mellőzi majd 2017. Mármint a hullámzást.
Egyébként könyves szinten nem lehet okom panaszra, mert jó évet zártam, még ha nem is annyira, mint 2015-ben, de nem lehet minden évben felülmúlni magunkat.

A szempontokat idén is meghagyom, jól összefoglalják az évet minden szempontból, és így áll össze a 2016-os nagy számadás.

2016. december 30., péntek

Múlt & Jövő - Összegzés (24)

Elérkeztünk az év utolsó havi összegzéséhez, ami azért nagyon sokkoló és vicces is egyben, mert nemrég írtam a januárit. Ilyenkor szembesülök vele, hogy milyen hamar elszalad egy év.

A decemberi hónapra most nem panaszkodhatok, mert igencsak sokat sikerült olvasnom, sőt a sorozatos kihívást is teljesítettem, aminek nagyon - nagyon örültem, mert nem voltam benne biztos, hogy sikerül, de belehúztam és meglett.
Továbbá megint jelentkeztem a várólista csökkentésre, meg kitűztem magamnak egy csomó teljesítendő kihívást 2017-re.

2016. december 28., szerda

Top 5 új kedvenc szerző, akiktől idén olvastam először

Nem igazán szoktam top 5-ös, 10-es, akárhányas listákat írni, valahogy nem igazán hoznak lázba. Azonban amikor megláttam Abstractelf posztját a témában, rájöttem, hogy mégis érdemes lenne megmutatni az én új kedvenceimet is.

Így jött létre az én ötös listám. A tavalyi 25 új szerzővel szemben idén 28 (számomra) új író regényével volt szerencsém találkozni, volt akitől rögtön többet is olvastam. Akadtak közöttük jók, kevésbé jók, szuperek, és csalódások is, de ez így van rendjén.
Most pedig lássuk a legjobb ötöst fordított sorrendben.

2016. december 27., kedd

2017-es kihívások és célok

Rájöttem, hogy nagyon szeretem megírni ezeket az összegzős posztokat, visszatekintéseket, mert segít átlátni, hogy mit is értem el év közben. Hiába látom lépésről lépésre, egészben mégiscsak jobban mutatnak az elért eredmények, még ha nem is olyan nagyok.

Idén a második összegzős posztom, amint a címből is kiderült, a kihívásos lesz. Először is áttekintem, hogy mit is sikerült teljesíteni a 2016-os challenge-ekből (megsúgom, nem sokat).

2016. december 23., péntek

A 2017-es év legjobban várt regényei

Idén is összeírom azokat a regényeket, könyveket, amire jövőre kiemelten figyelni fogok. Egyrészt jó ácsingózni utánuk, másrészt meg így legalább tisztában vagyok a megjelenésükkel és nem felejtem el őket, olyan jól bevált gyakorlat ez, amin nem  igazán szeretnék változtatni.

Az idei kiemeltek közül 6-ot olvastam el, ami nem rossz tekintve, hogy a 12 kiemelt könyvből végül csak 9 jelent meg idén, a többinek csúszott a megjelenése. Innen nézve tehát csak 3 könyvet nem olvastam, ami nagyon jó arány.
Remélem a 2017-es év is legalább ilyen jó lesz.
Ahogy az lenni szokott, ez valószínűleg csak egy töredéke a kiemelt könyveknek, mert még biztos van olyan regény, amit nagyon szeretnék majd, de egyenlőre nem publikus a megjelenése. Soknak ezek közül sincs még pontos megjelenési dátuma, úgyhogy random sorrendben fogom őket írni.

2016. december 18., vasárnap

Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás (Beautiful Burn) (The Maddox Brothers #4) - BTK (17)

Ellison Edson látszólag teljesen gondtalanul él. Frissen diplomázott, hatalmas bulikat szervez, és nincs más dolga, mint vásárolgatni és a barátaival lógni. De valami mégsincs rendben, és az érzés egyre gyötrőbben nyomasztja a lányt. Elli kétségbeesve próbálja magára vonni családja figyelmét, és közben teljesen padlóra kerül. Szülei úgy gondolják, azzal segíthetnek leginkább gyerekükön, ha szigorúbbak vele, ezért megvonják tőle a korlátlan anyagi támogatást. A lány így arra kényszerül, hogy munkát vállaljon. Ezzel egy csapásra feje tetejére áll a világ Ellie körül. A helyzetet csak nehezíti, hogy egy bulin megismerkedik Tyler Maddoxszal. A fiú is, mint ikertestvére, Taylor az alpesi tűzoltók tagja, aki erdőtüzek ellen harcol. Tyler kissé arrogáns, de végtelenül elbűvölő is, így a bulin Ellie-vel hamar egymásba gabalyodnak. A lány ugyan nem akar folytatást, de úgy tűnik, a srác nem éri be egyetlen estével. Ellie nem sokáig tud ellenállni Tylernek, ám elkövet egy olyan hibát, amit nem lehet jóvátenni.
Tyler érzései egyre inkább elmélyülnek, a lány szélsőséges személyisége és határozottsága lenyűgözi, de ahogy kezdi jobban megismerni, rájön, hogy Ellie belső démonai a Maddoxok legnagyobb ellensége lehet.


Maxim kiadó jóvoltából folytatódik a Maddox testvérek története! Tylert megismerhettük előző kötetekből, de most ő lesz a főszereplő. Testvéréhez hasonlóan ő is tűzoltó, egyik este a kissé különös Ellie-vel találkozik, aki a legtöbb lánytól eltérően nem akar senkivel hosszabb viszont kialakítani, egyik napról másikra a lány élete gyökeresen megváltozik. Vajon sikerül Tylernek meggyőznie a lány, hogy lehet közös jövőjük? 
Gyertek, tartsatok velünk a hat állomásos turnéra és tudjatok meg többet a könyvről!

2016. december 14., szerda

Várólista csökkentés 7.0

Szóval, hát... izé.... hol is kezdjem? Ha a tavalyi projektre azt mondtam, hogy katasztrófa volt azzal, hogy a 12 könyvből 11-et elolvastam, akkor ezt az idei próbálkozást nem is tudom milyen jelzővel illessem. Egy biztos, pozitívval nem. Idén már 2 könyv hiányzik a teljesítéshez, amire persze simán lehet azt mondani, hogy még behozható, de egyrészt megint ott tartok, hogy már feladtam, másrészt a megmaradt könyvek nagy részét átemeltem a 2017-es listára, mert nehogy már kifogjanak rajtam!

Az előző mondatból egyértelműen kiderül, hogy jövőre ismét felveszem a kesztyűt és megpróbálom legyűrni a 12-es listámat. Remélhetőleg megszakad a sikertelen tendencia, és végre sikerül teljesítenem a kihívást.


Végül, de nem utolsó sorban tehát lássuk, hogy mik a kiválasztottak 2017-re.

2016. december 12., hétfő

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek - BTK (16)

A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit… 
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak. 
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.

December 7-től a Blogturné Klub tagjai is vízre szállnak Ruta Sepetys Tengerbe veszett könnyek című alkotásával. Az írónő másik könyve már nagy sikert aratott nálunk a maga turnéján, most pedig az épp a napokban a Goodreads Choice Awardsot nyert kötet történetében merülünk el nagy izgalommal. Ha már a legjobb YA a Goodreads olvasók szerint, a mi listánkról sem hiányozhat.
És ha velünk együtt merültök el Ti is a könyvben, még akár a Maxim által felajánlott 3 könyv egyikét is elnyerhetitek. 

2016. december 9., péntek

Nicholas Sparks: Engem láss!

Colin ​​és Maria útja egy éjjel, a szakadó esőben keresztezi egymást. Olyanok, akár a tűz és a víz: a fiú megannyi rossz döntése, erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a helyes úton maradjon, a lány azonban le sem tért róla: maga a megtestesült józanság, mértékletesség, és szinte csak a munkájának él. A viharos, váratlan találkozás mindkettejük sorsát megpecsételi, és hamarosan rájönnek: egész életükben másra sem vágytak, csak egymásra. Bimbózó szerelmüket azonban igencsak próbára teszi, amikor felbukkan valaki Maria múltjából. Fenyegető üzenetei fenekestül felforgatják a két fiatal mindennapjait. Vajon ily nehéz időkben is képesek megőrizni szerelmüket, vagy a bosszú lángjai elemésztik a kettejük között kialakult köteléket? 
Nicholas Sparks legújabb, mély érzelmekkel és borzongással teli regényének lapjain egy férfi és egy nő egymásra találásának lehetünk a tanúi, összefonódó sorsukban lépten-nyomon megmutatkozik a szeretet, a szerelem és az összetartás ereje. Maria és Colin pedig arra is ráébred: ahhoz, hogy a másik fél valódi énjét megismerjük, a szemünk helyett a szívünkkel kell látnunk.

Sparks könyveivel általában film formában szoktam találkozni, de mióta kiderült, hogy az egyik kolléganőm falja az író regényeit, ő lett a dílerem.

2016. december 3., szombat

Cecily von Ziegesar: Dark Horses


Merritt Wenner önveszélyes nagyanyja és lova halála óta. Egy éjszakai tivornyázás után kisétál SAT vizsgájáról majd eltűnik. A szülei gyors megoldást keresnek, így bentlakásos lovasterápiára küldik a lányt.


A Good Fences-ben, Merritt találkozik Reddel — a bukott versenylóval és a terrorral, ami az istállójában uralkodik. Red eddig senkihez sem kötődött, de Merritt nem fél az állattól, ami egyedinek számít. Hamarosan ló és lovasa éjszakai lovaglásokra indulnak takarodó után, ami felkelti Red gazdájának figyelmét. Látván a lehetőséget, anyagilag támogatja, hogy elinduljanak egy hajtó - díjugrató versenyen.

A versenylovaglás gyilkos háttere ellenére, Merritt és lovászlánya, Beatrice nagy figyelmet keltenek.

Merritt ráadásul vonzódni kezd egy riválisához, Carvinhoz is. De Red szerint Merritt csakis kizárólag az övé, mindenki más fenyegetést jelent. Merrittnek pedig fogalma sincs róla, hogy mire képes az állat, hogy megtartsa saját magának a lányt. 

2016. november 30., szerda

Múlt & Jövő - Összegzés (23)

Ismét itt az év utolsó hónapja. Karácsonyi hangulatom még nincs, de remélhetőleg az ünnepre megérkezik, amit nagyban elősegítene, ha nem 10 fok lenne, és mondjuk esne mutatóba egy kis hó. Nem sok, csak egy pici.

A november egyébként gyorsan elszaladt. Sikerült befejeznem a goodreads challengemet, elolvastam az idei évre kitűzött 65 könyvet (sőt, azóta már túl is szárnyaltam), ennek örömére azzal jutalmaztam meg magam, hogy bármit olvashatok tervezés nélkül, amihez csak kedvem támad (na, nem mintha eddig nem ezt tettem volna...) egészen év végéig.

2016. november 26., szombat

C.L.Stone: Accessory (The Scarab Beetle #4)

Szeretném szintre hozni a sorozatot, hogy az új részek hamarabb sorra kerülhessenek, ezért úgy döntöttem, hogy elolvasom ezt a kötetet,  így a következő frissen megjelenő részt már nem kell majd hónapokig tologatnom.

Kayli igyekszik pihenni és regenerálódni az utolsó "balhéja" után, de valahogy nem önmaga, és ezt a fiúk is egyértelműen érzik. Épp ezért reagálnak egy rég nem látott barát hívására, de ahogy az lenni szokott, az ügy jóval bonyolultabbá válik mint egy szimpla baráti látogatás.

2016. november 19., szombat

Jojo Moyes: Me Before You (Mielőtt megismertelek)

Louisa ​​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?


Be kell vallanom, hogy valószínűleg simán átsiklottam volna a könyv felett, ha nincs a film. Végül a kolléganőm beszélt rá, hogy minél hamarabb olvassam el, mert nagyon jó.

2016. november 12., szombat

Richelle Mead: Succubus on Top (Georgina Kincaid #2)

Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival.

Richelle Mead YA műfajában már elkápráztatott, így anno, valamikor még 2009-ben elkezdtem ezt a felnőtt sorozatát is, de akkoriban nem igazán ragadott magával, azonban az egyik kihívásom rávett, hogy folytassam.

2016. november 5., szombat

Steven Rowley: Lily és a polip

Ez a magával ragadó történet arról a különleges valakiről szól, akiben feltétel nélkül bízol. Aki nélkül képtelen lennél élni.

Ted Flask számára ez a valaki öregedő társa, Lily, aki történetesen egy rövidszőrű tacskó.

A Lily és a polip felidézi az olvasóban, hogy milyen érzés viharosan szeretni valakit, majd ezek után milyen nehéz elengedni őt, és hogy a szeretteinkért vívott harcok a legnagyobbak az életünkben.

Emlékszel rá, hogy melyik volt utoljára az a könyv, amit mindenképpen oda akartál adni a barátaidnak, hogy olvassák el?

A Lily és a polip a következő.

Nem tudom, mi fogott meg igazán a könyvben, talán a kutya főszereplő, de mikor ránéztem, és elolvastam a fülszöveget, azonnal bevillant az az érzés, hogy ez egy különleges regény, és mindenképpen olvasnom kell.

2016. október 31., hétfő

Múlt & Jövő - Összegzés (22)

Már csak 1,5 hónap (durván) és karácsony, ami szinte hihetetlen. Tegnap villant belém a felismerés, amikor a rádióban elkezdtek karácsonyi reklámot adni. Mondjuk jel lehetett volna az is, hogy a neten sokasodnak a karácsonyi képek, dekorációs ötletek és ajándéktippek. Elrepült az idő, és ez erre a hónapra is igaz, szinte most kezdtük és már vége is.

2016. október 29., szombat

Colleen Hoover: Hopeless (Hopeless #1)

A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.

A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…

2016. október 22., szombat

Rain Arlender: Az élet esszenciája

„Természetkedvelő munkatársat keresünk. Magánytűrés kötelező, nagy láb előny.”
Egy ilyen álláshirdetést olvasva jobb, ha az ember menekül. Aurorának azonban nincs sok választása - kénytelen belevágni. 
Munkaadója egy whisky lepárlót üzemeltető skót család. Munkahelye a szabad mező: se állatok, se növények, semmi valódi tennivaló. Munkaeszköze - és egyetlen hű társa - egy pár óriás méretű gumicsizma. Aurora dolga pedig, hogy a vidéket járja, és sejtelme sincs, miért fizetik.

Még nyáron olvastam az írónő Y című regényét, ami igencsak maradandó élménynek bizonyult, így nem volt kérdés, hogy előbb - utóbb ezt a könyvet is elolvasom.

2016. október 16., vasárnap

Kels Barnholdt: Against All Odds sorozat

Against All Odds (Against All Odds, #1) 
Before The Storm (Against All Odds #2)
Caught Up In You (Against All Odds #3)
Crash Into You (Against All Odds #4)


Anyja halála óta Victoria üresnek érzi magát.  Eddig félt ettől az ürességtől, de mára függővé vált tőle - a láthatatlanság jobbnak tűnik, minthogy válaszolnia kelljen bizonyos kérdésekre és szembe kelljen néznie a fájdalmával. 


Teljesen érzéketlenné vált, az sem érdekli, hogy apjával való kapcsolata szinte már nem is létezik és hogy már csak egyetlen igazi barátja van a világon. Kialakított egy rendszert, ami működik és ami kizárja az érzelmeit. De Nathan Daley felbukkanása tönkreteszi Victoria figyelmesen felépített világát.


Nathan arrogáns, mindent tudó, okostojás, amitől Victoria egyenesen rosszul van. Nem is szólva arról, hogy abszolút jól néz ki.  És a legrosszabb? Hogy ő a mostohatestvére. A mostohatestvére, akit nem akar, és aki a mostohaanyával jött, akire Torinak szintén nincs szüksége.
De mielőtt Victoria ráébredne, máris egy veszélyes játszmába kezd Nathannel, egy játszmába, ami dögös, függőséget okoz és tiltott - de legfőképpen újra életre kelti a lányt.  Vajon Victoria képes ebből a játszmából jobb emberként kikerülni? Vagy egyszer és mindenkorra megsemmisíti saját magát?


Nagyon rég kinéztem már a sorozatot, egyike volt azoknak a könyveknek, amiket többnyire borító alapján választottam, igaz, amikor szembejött velem, még csak két része volt.

2016. október 8., szombat

Pár szóban (13) - Katey Wolfe: Undone

A mikrobiológiát hallgató Jess Devereaux egy lány tervekkel — le akarja rázni a zaklató expasiját, függetlenedni akar kontrollmániás családjától és a boldogsága szempontjából a legfontosabb, hogy elcsábítsa a dögös lövész oktatóját egy laza, kötetlen kapcsolatra.

A lövészklub tulajdonos  Declan Cavanagh egy pasi tervekkel — bármibe is kerül, meg akarja szerezni féltestvére felügyeleti jogait az erőszakos mostohaapjától, még akkor is, ha ehhez véres ketrecharcokban kell részt vennie, amiről azt hitte, hogy a háta mögött hagyta. Emellett az okos, kedves, dögös Jessről álmodozik. 

Mikor Jess veszélyben találja magát, Declan úgy dönt, hogy a lánynak testőrre van szüksége. Jess úgy dönt, hogy félreteszi a csábító tervét, és a férfit profiként kezeli. De Declan egyáltalán nem ezt szeretné.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ha nem hívják fel rá a figyelmem, hogy ez az írói álnév valójában Kelley Armstrongot takarja, valószínűleg simán elmegyek a történet mellett. Elöljáróban annyit, hogy ez bizony nagy hiba lett volna.

2016. október 2., vasárnap

C.L. Stone: Fake (The Scarab Beetle #3)

Miközben még mindig elveszett öccse után kutat, Kayli élete a fiúk között kicsit szünetel, amikor őt és Brandont elrabolják, Mivel összetévesztették ikertestvérével, Brandon élete veszélyben van, hacsak nem segít egy csapat bűnöző hackernek feltörni egy titkos mobilhálózatot. 

A ravasz Kayli azonban merész menekülést tervez. Mivel Brandon fogságban van, így a fiúkhoz fordul segítéségért. Annak ellenére, hogy Axel, Marc, Cores és Raven csapata fáradhatatlanul dolgozik, ez a kétségbeesett kutatás és mentőexpedíció hamarosan megalkuvássá válik. Ha a csapat nem adja meg a rosszfiúknak, amit kérnek, valaki meghal.

Elkerülhetetlen: külső segítséget kell igénybe venniük, segítséget, aminek nagy ára van. Hogy megmentse a fiúkat, Kaylinek kimondhatatlan dolgokat kell tennie, ami az egész csapatot széttörhetni. 
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Az Y után muszáj volt valami olyan olvasmányt elővennem, ami garantált szórakozást nyújt, izgalmas és talán még egy kis romantikát is tartalmaz.

2016. szeptember 30., péntek

Múlt & Jövő - Összegzés (21)

Az már biztos, hogy nem ebben a hónapban állítottam fel a személyes csúcsomat, már ami az olvasást illeti. Szégyenletesen keveset olvastam, de egyszerűen a legtöbb esetben annyira fáradt voltam estére, hogy elaludtam a könyv felett kb. 2 oldal után. Ilyen tempóban meg igencsak beletelik némi időbe befejezni egy - egy regényt. Ha határidőre kéne olvasnom, már elvéreztem volna...

2016. szeptember 24., szombat

G.R.R. Martin: Trónok harca (A tűz és jég dala 1.)

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. 
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. 
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.



Szerintem nincs ember, aki nem hallotta volna ezt a címet, akár a könyvvel, akár a filmsorozattal kapcsolatban. Én is így voltam vele, hallottam innen - onnan, de különösebben nem keltette fel a figyelmem. Ez egészen addig ment így, amíg meg nem hallottam a film main theme-jét. Na, ott volt vége a nyugodt kis életemnek.

2016. szeptember 17., szombat

Rain Arlender: Y II.

Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni.

Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág. 
Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek.

Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti.

Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani. 
Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül. 
És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért?

És van ember, aki képes ezt elfogadni?

2016. szeptember 10., szombat

Rain Arlender: Y I.

Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni.

Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág.
Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek.

Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti.

Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani.
Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül.
És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért?

És van ember, aki képes ezt elfogadni?

Könyvszeretet blogon láttam meg az írónő másik regényét, amiről Loki olyan jókat írt, hogy muszáj volt utánanéznem, de azt könyvet nem tudtam beszerezni, ehelyett erre a regényre esett a választásom.

2016. szeptember 3., szombat

Sherry Gammon: Elviselhetetlen (Unbearable) (Port Fare #3)

A fiatal, jóképű és vicces Booker Gatto nemrég hagyta ott veszélyekkel teli munkáját, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott életet kezdhessen. Egyetlen dolog hiányzik számára a boldogsághoz: egy igazi társ. De a szerelem elkerüli, és a múlt árnyai még fogva tartják a szívét. De bármennyire is próbálja kizárni az életéből az érzelmeket, nem tudja nem észrevenni a gyönyörű és okos Tesst. 
Tess Selleck bujkál. Egy olyan kapcsolatból próbál kilépni, melyben mindennapos a megaláztatás és a szenvedés. Egy erőszakos és durva férfi elől menekül, aki egykor a férje volt. Tess átmenetileg nyugalomra talál Booker mellett, aki napról napra vonzóbb számára, de a bizalmatlansága a férfiakkal szemben óvatosságra inti. 
Kétséges, hogy a két megsebzett léleknek van-e közös jövője. Vajon a szerelem és a bizalom segíthet rajtuk, vagy éppen ezek az érzések válnak elviselhetetlenné?


Az Elviselhetetlen a Port Fare trilógia záró része és egyben Booker könyve is, akit az előző részben tapasztalt mélyrepülése ellenére is kedvelek.

2016. szeptember 1., csütörtök

Múlt & Jövő - Összegzés (20)


Nem vagyok valami top formában az utóbbi pár hétben, így eshetett meg, hogy tegnap egyszerűen elfelejtettem megírni a havi összegzést. Jó, nem dőlt össze a világ, de a rendszerető lelkem kicsit kibillent tőle az egyensúlyából. De most megkísérlem helyreállítani a rendet.


A júliusi hónapot természetesen nem tudtam überelni, de azt hiszem, panaszra így sem lehet okom.

2016. augusztus 27., szombat

Ellen Hopkins: Perfect (Impulse #2)

Mindenkinek van valamije, valakije, amit szeretne, vagy egy hely, ahol szívesebben lenne. Négy végzős középiskolás számára a tökéletes cél annyira más, mint az ahhoz vezető út.
Cara szülei lehetetlen elvárásokat teremtenek, ami a lány testvérét már az öngyilkosságba sodorta. Cara számára a tökéletesség azt jelenti, hogy elutasítja szülei ideáljait és megkockáztat egy új szerelmet. Kendra törekszik a tökéletes arcra és testre, nem számít,  ehhez milyen műtétek és gyógyszerek szükségesek. A tökéletes diadalmenetért - otthon és a pályán egyaránt - Sean többet áldoz fel, mint amit valaha visszanyerhetne. Andre pedig ráébred, hogy ha a szívét követi és sikerül elérnie a tökéletes előadást , olyan életet fog élni, amit a szülei soha nem értenének meg. Mindenki a tökéletességre törekszik, de mikor az elveszíti az értelmét, meddig mész el? Mit adnál fel, hogy tökéletes lehess?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Az Impulse ( a sorozat első része) magasan a kedvenc regényem az írónőtől, így szinte kétség sem fért hozzá, hogy valamikor elolvasom a folytatását.

2016. augusztus 20., szombat

C.L.Stone: First Kiss (The Ghost Bird, #10)

Eljött az ideje, hogy Sang Sorenson végre hivatalosan is bemutatkozzon az Akadémiának. A protokoll megkívánja, hogy a fiúk a részleteket tartsák titokban Sang előtt, az egyetlen dolog, amit tanácsolhatnak neki, az, amit bizonyítania kell: hogy elszánta magát rá, hogy bármilyen körülmények között a csapatával maradjon.

Kívánsága ellenére a fiúk kételkednek benne, hogy jó helyen lesz velük, aggódnak a biztonságáért. A közeledő veszéllyel a nyakukban, néhányuk megkérdőjelezik, hogy ez - e a legalkalmasabb pillanat Sang számára, hogy az Akadémia tagjaival találkozzon. 

Ám mikor bepillantást nyer az Akadémia belső világába, Sang tudja, hogy végre megtalálta a helyét, ahová tartozhat, és látja velük magát a jövőben. Minél mélyebbre kerül, annál inkább látja, hogy mennyit változtathat ez a helyzetén. Mikor rájön mire is képes valójában, és hogy ezzel mit érhet el, úgy érzi muszáj segítenie. Annyira kevés a lány és szükségük van rá.

A fiúk ragaszkodnak a tervükhöz, de minden csapatnak meg kell fizetnie a tartozását, és annak az ára, hogy a lányt megtartsák, magasabb lehet, mint, amit megengedhetnek maguknak.
Sangen feladata, hogy bebizonyítsa az Akadémiának, hogy hová is tartozik valójában, de vajon képes lesz ellenállni annak a tudatnak, hogy az új csapatnak szükség van rá?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Mára a kezdeti óriási lelkesedésem egy szolid kedveléssé alakult át, ennek ellenére a kíváncsiságom megmaradt és nagyon hajtott. Vártam, hogy kiderüljön, melyik fiú könyve is lesz ez, illetve, hogy megtudjam, mi is történik Sanggel.

2016. augusztus 13., szombat

Pár szóban (12) - S.C.Stephens: Reckless (Thoughtless #3)

Kiera ujján immár jegygyűrű csillog, és kezében tarthatja a diplomáját. Hát lehet egy lány ennél boldogabb? 
Igen! Akkor, ha rocksztár vőlegénye is a siker küszöbén áll, és ő elkísérheti a tervezett turnéra. Bizony, Kellan és a bandája országos hírnévre tett szert, ám a következmények árnyékot vetnek a felhőtlennek ígérkező boldogságra. Egy popdíva, akinek leáldozóban van a csillaga, egy terhes nővér, egy bosszúvágyó exbarátnő, valamint paparazzók és riporterek hada – Kierának és Kellannek nem kevés nehézséggel kell megbirkóznia. Amikor a médiacirkusz a tetőfokára hág, a lány már nem tudja eldönteni, kinek higgyen: a sajtónak, a saját szemének vagy élete nagy szerelmének… 

Ez is egy olyan sorozat, amin sokáig vacilláltam, hogy elkezdjem - e, de végül győzött a kíváncsiság. Az első résznél kevés frusztrálóbb regényt olvastam, gyűlöltem és imádtam egyszerre. A folytatásra már kevésbé volt jellemző a fentebb említett kettősség, de ezek után kíváncsi voltam, mit is tartogat a harmadik kötet.

2016. augusztus 6., szombat

J.R.Ward: The Beast (Black Dagger Brotherhood #14)

A neve Rhage, ő a testvériség leghalálosabb harcosa és legtelhetetlenebb szeretője, akinek belső vadállatát soha nem lehetett megszelídíteni. Rhage azonban Mary Luce mellett megtalálta az örök szerelmet. A nőt egykor életveszélyes átok fenyegette, miközben a vámpírharcosával és védelmezőjével eltöltött örök életről álmodozott. Együtt megjárták a poklot. 
Most folytatódik a történetük, amely garantáltan ismét visszahívja a rajongókat a testvériség legújabb "félelmetesen rabul ejtő" világába.

Az év egyik, ha nem egyenesen a legjobban várt könyve. Megnevettetett, a frászt hozta rám, elolvasztott és mindent megtett velem, amit ember csak átélhet olvasás közben.

2016. augusztus 4., csütörtök

Tények a könyveimről meg rólam

Abstractelf nem olyan rég nevezett el állandó tag társának, valamelyik nap pedig azzal állt elő egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy "Van egy jó tag, megcsinálod te is?".  Ki vagyok én, hogy ellenálljak a kérésének? Így hát lássunk 25 egyszerű tényt rólam, természetesen könyves bloghoz illően, könyvekkel és a bloggal kapcsolatosan.

2016. július 31., vasárnap

Múlt & Jövő - összegzés (19)

Megint vége egy hónapnak, de milyen hónapnak! Kb. tavaly nyár óta vártam egy olyan hónapra, mikor ennyit tudok olvasni. Sokkal többet sikerült, mint terveztem és ennek nagyon örülök. Lesz mit végigvenni, az biztos.
Hat könyvet terveztem be júliusra, de sokkal többet sikerült elolvasnom, egészen pontosan 16 könyv + 1 fél + 1 befejezetlen, amit negyedig olvastam.

2016. július 28., csütörtök

Féléves Könyves Kiakadás Tag 2.0

Ezt a taget tavaly is megcsináltam, és az a jó benne, hogy minimális változtatással az idei évre is simán lehet adaptálni, amit Abstractelf kérésére meg is tettem. Lássuk hát a féléves eredményeket.

2016. július 26., kedd

Hányadán is állunk? - avagy helyzetjelentés a Nagy Nyári Readathonról

Az olvasómaratonhoz helyzetjelentés is dukál, amivel kapcsolatban úgy döntöttem, hogy naponta frissülő posztban fogom dokumentálni a haladásomat. Talán a hangulata így lesz a leginkább érezhető. Igyekszem majd naponta lejegyezni a haladást, meglátjuk mennyire működik majd.


2016. július 23., szombat

Rachel Caine: Fall of Night (The Morganville Vampires, #14)

Claire úgy gondolta, soha nem hagyja majd el Morganville-t, de nem szalaszthatja el a lehetőséget, hogy az álomiskolában, az MIT-n tanulhasson. Végül is Anderson Professzorral - aki maga is élt Morganville-ben-  részt venni vámpír elleni szerkezetek feltalálásában egy valóra vált álom.... egészen addig, amíg Claire rá nem jön, hogy vészjósló erők vannak mozgásban, és nem ő az egyetlen, aki vámpírokkal áll kapcsolatban. 

Claire ráébred, hogy  barátai, Shane, Eve, és Michael nélkül a gyilkos ütemtervet  túlélni nagyon nehéz lesz, de velük együtt egyenesen lehetetlen. 
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Nem is tudom, hogy mi hozta meg ismét a kedvem az újabb Morganville-i kalandhoz (azon kívül, hogy várólista csökkentős), de valójában nem is kimondottan érdekes. Elővettem az utolsó előtti részt, és átadtam magam a szórakozásnak.

2016. július 16., szombat

Victoria Scott: Titans

Mióta a Titánok feltűntek Detroit-i szomszédságában, Astrid Sullivan világa a mechanikus lovak körül forog. Ő és a legjobb barátnője megszámlálhatatlan órát töltöttek azzal, hogy figyelték a lovakat és a lovasokat, amint gyakorolnak a pályán.  Nem csak a verseny izgalmáról van szó, hanem a műszaki részéről és a programozásról, ami annyira élethűvé teszi őket. A Titánok lenyűgözik Astridot, de sajnos soha nem juthat a közelükbe.
Kicsit utálja is őket. Apja mindent elveszített a rájuk való fogadások során, és a versenyek emlékeztetők arra a szakadékra, ami a zsokék, akik megengedhetik maguknak, hogy a drága gépeken lovagolhassanak, illetve a lovakra fogadó munkásosztálybeli barátai és szomszédai közt húzódik.

Azonban mikor Astrid lehetőséget kap, hogy lovagolhasson egy korai modellen az idei derbin, úgy dönt, mindent kockára tesz. Mert egy lánynak a kerítés másik oldaláról ez jóval többet hozhat, mint pénzt és hírnevet. Az egyetlen esélye, hogy továbbra is törődni tudjon azzal, aki számít neki ezen a világon az, ha magára fogad.
 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Dühös voltam az írónő másik könyvének, a Salt & Stone-nak a befejezése után, annyira vágytam a folytatására, hogy kínomban elkezdtem a legújabb regényét. (logikus, mi?)

2016. július 10., vasárnap

Layla Hagen: Withering Hope

Aimee esküvője tökéletesnek indult. A ruha, a vőlegény és a helyszín is - az idilli Brazil farm - mind tökéletesek.
De Aimee tervei megsemmisülnek, mikor a magánrepülő, ami Amerikából vitte volna őt vőlegényéhez a tanyára, elromlik út közben és a pilótának kényszerleszállást kell végrehajtania az Amazonas esőerdő szívében.
Mivel nincs elérhető civilizáció a közelben, így Aimee és a pilóta, Tristan egyetlen reménye, hogy megmentik őket.
A halvány remény azonban lassan eltűnik és a kétségbeesés veszi át a helyét, mert a halál számos formában leselkedik rájuk a dzsungelben: éhezés, fertőzések és vadállatok személyében.

Ahogy Aimee és Tristan a túlélésért küzdenek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Rájönnek, hogy a régi, múltbeli, fájdalmas emlékek legyőzése sokkal több bátorságot igényel, mint az esőerdővel való küzdelem. 
Vőlegénye iránt érzett odaadása ellenére, Aimee nem tudja leplezni Tristan iránt táplált érzéseit, a férfi iránt, aki szépen lassan a minden lett számára. Sok mindent elrejthetsz az őserdőben, de a hazugságokat  és a szerelmet nem.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ez a regény azok kevés könyvek közé tartozik, amelyeket szimplán, véletlenszerűen a fülszövege alapján választottam ki. Az írónő neve tök ismeretlen volt számomra, a borítót sem nevezném kiemelkedőnek, de néha kellenek az ilyen élmények is.

2016. július 7., csütörtök

Nagy Nyári Readathon - avagy tartsunk olvasómaratont!

Egy csomó külföldi példa van már a readathonokra, nem telik el hét, hogy valamelyik bloggernél vagy vloggernél ne bukkanna fel valami hasonló kezdeményezés. Ezeknek a célja az, hogy célzottan csökkentse a résztvevő az olvasatlan könyvei kupacát, és olvasson rövid idő alatt sokat.

Persze, lehet ezekhez  a külföldi szervezésű akciókhoz is csatlakozni, de az úgy mégsem az igazi, így egy délutáni eszmefuttatás során Abstractelffel, az Always Love a Wild Book bloggerinájával közösen úgy határoztunk, hogy megcsináljuk az első saját readathonunkat, és szabaddá tesszük a csatlakozást is. Lássuk hát a paramétereket:


2016. július 3., vasárnap

Victoria Scott: Salt & Stone (Fire & Flood #2)

Meddig mennél el a túlélésért?

A FIRE & FLOOD-ban, Tella Holloway veszélyes utazással nézett szembe dzsungelen és sivatagon keresztül, azért, hogy ő legyen az az egy versenyző a Brismstone Blood végén, aki jogosult lehet bátyja számára a gyógyszerre. Nem hátrálhat meg most sem, hogy a SALT & STONE-ban az óceán láthatatlan veszélyei leselkednek rá, majd a hegyek lélegzetelállító hidege, a megváltozott szabályok mellett. 
De mi van akkor, ha a veszély jóval nagyobb ennél? Honnan tudod, kiben bízhatsz, ha mindenki titkokat rejteget? Mit teszel, ha a személy, akire a legjobban számítottál, egyszer csak már nem a támaszod? Hogyan választasz két élet közül?

A verseny a végéhez közeledik, Tella pedig kezd kifutni az időből, a lehetőségekből és az erejéből. A versenyt 122-en kezdték. Amikor Tella és megmaradt barátai megkezdik a negyedik szakaszt, márt csak 41-en vannak... és közülük csak egy nyerhet.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Bár a sorozat első része erősen közepes volt, olvasni szándékoztam a folytatást, ezért is került be a 2016-os várólista csökkentős könyveim közé. Kíváncsi voltam Tella (de legfőképpen Madox) túléli - e a hátralévő két etapot és megkapja - e a kúrát testvére számára.

2016. június 29., szerda

Múlt & Jövő - Összegzés (18)

Ez a hónapom csúnyán elúszott. Majdnem, hogy minden tervem csődöt mondott, már ami az olvasást illet, amiben közrejátszott a túlhajszolt időszak a munkahelyemen, illetve az utóbbi két hétben itthon zajló lakásfelújítás. Semmit nem találtam a káoszban, még egy nyugodt helyet sem, ahol le tudtam volna 5 percre ülni. A könyveimről már nem is beszélve, tekintve, hogy mindegyik dobozokba csomagolva csücsült.

Viszont ennek is megvan az előnye, mégpedig az, hogy szép, megújult környezetben kezdhetem meg a júliust, amikorra is be van tervezve jóóóóóóóóóó sok pihenés és olvasás.

2016. június 26., vasárnap

Summer Lovin’ Book Tag


Kedvem támadt írni, de természetesen nem véleményes bejegyzést, ahhoz túlságosan meleg van, így elkezdtem (Abstract felvetésére) tageket keresgélni és találtam is egy kimondottan nyárit, ami Summer Lovin' Book Tag névre hallgat.

Annyi lesz benne a challenge, hogy az idei könyveim közül igyekszem majd válogatni a pontokhoz.


2016. június 25., szombat

C.L.Stone: Liar (Scarab Beetle #2)


A hazug rosszabb, mint a tolvaj.


Kayli Winchester végre búcsút mondhat tolvaj múltának és a jog jó oldalán folytathatja életét. Elege van eddigi életmódjából és elszánta magát, hogy jó kislány lesz belőle. 

Azonban öccse, Wil még mindig nincs meg. Keresése közben valami olyasmire bukkan, ami sokkal rosszabb, mint egy hiányzó testvér: Marc, Raven, Axel, Corey és Brandon nem csupán csak aranyszívű csibészek, hanem bűnözők, akiknek szükségük van rá.

Annak érdekében, hogy minél messzebbre csalja őket testvérétől és még többet megtudhasson erről a bizonyos Akadémiáról, elkíséri a fiúkat egy floridai küldetésre, egy kislány felkutatására.
Kayli bármit megtenne, hogy testvérét biztonságban tudja. Meg fogja találni a vezetőjüket. Meg fogja tudni a szándékaikat. Be fog szivárogni közéjük. Amennyiben megpróbálják őt vagy testvérét megfenyegetni, megsemmisíti mindannyiukat.

Mikor azonban ez az öt dögös Akadémiás csapattárs versengeni kezd a kegyeiért, az ellenállása megdőlni látszik. Talán mégsem arra született, hogy jó kislány legyen.
 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Igyekszem szintre hozni bizonyos sorozataimat, hogy hamarabb rávethessem magam az újonnan megjelenő részekre, és épp erre esett most a választásom, ráadásul jó a sorozatos kihívásra is.

2016. június 19., vasárnap

Tarryn Fisher: The Opportunist (Love Me with Lies #1)

Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…

Ez azon könyvek egyike, amibe többször is belefutottam, de valahogy mégsem kaptam hozzá kedvet. Akkor figyeltem csak fel rá, amikor kiolvastam a Volition című regényt.

Olivia első szerelme Caleb. Az évek folyamán útjaik sokszor keresztezik egymást. Vajon véletlen vagy egyszerűen csak nem képesek egymás nélkül élni?

2016. június 11., szombat

Pár szóban (11) - Colleen Hoover & Tarryn Fisher: Never Never: Part Three (Never Never, #3)

Silas Nashnek és Charlize Wynwoodnak együtt kell a múltjuk mélyére nézniük, hogy kiderítsék, kik is voltak és kik szeretnének lenni. Az idő közben telik, a párnak pedig sietnie kell, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek. 
Visszaszerezhetik, ami régen az övék volt? És ennek segítségével visszakaphatják régi önmagukat is?
 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)


Nagyon vártam már ennek a mini-trilógiának a befejező részét, egyrészt, mert szerettem volna végre tisztán látni, másrészt meg, mert akkora függővége volt a második résznek, mint a ház.

2016. június 4., szombat

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár (Kirschroter Sommer #1)

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét. 
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?

A new adult műfaj egyáltalán nem ismeretlen számomra, sőt, igencsak közeli kapcsolatot ápolok vele, de eddig többnyire csak az amerikai illetve esetenként ausztrál területről származó történetekkel volt dolgom, így kicsit haboztam, hogy belekezdjek - e ebbe a sorozatba.