Ugrás a fő tartalomra

Nagy számadás 2016.

A kedvenc év végi bejegyzésem. Imádom összegezni, hogy mit sikerült teljesítenem az évben, de ezt már írtam az egyik korábbi posztomban is, úgyhogy nem ragoznám tovább.

A 2016-os év nem lesz a kedvenceim között, ez már biztos. Elég hullámzó volt, és ez kihatott az olvasásaimra is néha, remélem, ezt mellőzi majd 2017. Mármint a hullámzást.
Egyébként könyves szinten nem lehet okom panaszra, mert jó évet zártam, még ha nem is annyira, mint 2015-ben, de nem lehet minden évben felülmúlni magunkat.

A szempontokat idén is meghagyom, jól összefoglalják az évet minden szempontból, és így áll össze a 2016-os nagy számadás.


Olvasott könyvek száma: 76 + 1 folyamatban
Ahhoz képest, hogy olyan 60 körüli számot lőttem be, ez a 77 nagyon jó. Ezért is merészeltem a jövő évre 70 könyvet kitűzni célként. Ebben a 77-ben egyébként voltak számomra teljesen új műfajok, és voltak régóta kedveltek is. Az biztos, hogy a felhozatal műfajilag jóval változatosabb volt, mint tavaly és ezt a tendenciát szeretném jövőre is folytatni.
Egyébként durván 25,500 oldalt olvastam idén, ami érdekes módon csak 500-al kevesebb, mint tavaly, de átlagosan így is 333 oldal könyvenként.

Angolul olvasott könyvek száma: 50
Ez a szám kevesebb, mint tavaly, nem tudom mi az oka, de annyira nem bánom. Talán az, hogy idén többször kaptam kölcsön magyar nyelvű könyveket, és néhány recit is bevállaltam. Összesen 65% az olvasott könyveimnek, ami azért így is több, mint a fele. Ezt az arányt szeretném tartani a következő évben is.

Magyar szerzőktől olvasott könyvek száma: 7
Ez viszont több, mint tavaly, amiben közrejátszik az, hogy rátaláltam Rain Arlender könyveire, meg becsúszott egy - két mesekönyv Lázár Ervintől meg Wass Alberttől. De ami a legjobb az egészben, hogy mind jó volt, ami a kezembe akadt, és ez nagyon nagy szó!

Sorozatkezdő kötetek száma: 12
Amikor megláttam ezt a számot, felvisítottam örömömben. Ez egészen pontosan héttel kevesebb, mint 2015-ben, úgyhogy van ok az örömre. Van esélyem a sorozataimat csökkenteni! Látom a fényt az alagút végén!!

Sorozatbefejező kötetek száma: 10
Ez a szám sem tűnik annyira rossznak, főleg a sorozatkezdőkhöz képest. Jó, van még hová fejlődni, de legalább elindultam a helyes úton.
Jövőre is lesz pár sorozat, amit tervezek befejezni (Morganville-i vámpírok, Illuminae files, Az útvesztő trilógia, Ward angyalos sorozata, Az ötödik hullám), úgyhogy ezt a számot talán tudom majd hozni akkor is.

Sorozatrészek száma: 21
Ez is teljesen jónak tűnik, de tény, hogy ennek a számnak az elérésében nagyon sokat segített a sorozatfolytatásos kihívás. De még van mit javítani, mert pont valamelyik nap számoltam össze, hogy 40 fölött van a futó sorozataim száma...

Önálló könyvek száma: 29
Ez a szám nem tervezetten, hanem teljesen véletlenül alakult így. Úgy hozta a sors, hogy sok önálló kötet került az utamba, amit egyáltalán nem bántam, még akkor sem, ha a sorozataim rovására ment.

2016. kedvenc könyve:
Többen pályáztak a címre az év során, de végül a Gemina került ki győztesen. Olyan nagyon vártam a megjelenését, és hála a jó égnek , nem kellett benne csalódnom.


2016. legrosszabb olvasmánya:
Vérzik a szívem, de egyértelműen a The Raven Boys. Ez volt idén az egyik könyv, amit félre kellett tennem, mert annyira szenvedtem vele második nekifutásra is. El is döntöttem, hogy már nem próbálkozom vele tovább. (A másik félretett könyv Amy Harmon Arctalan szerelme volt)

A könyv, amiről úgy hitted, hogy szeretni fogod és izgatott voltál miatta, de aztán csalódtál?
Kers Barnholdt Against All Odds sorozata. Egyrészt műfajilag sem az volt, mint amire számítottam, és maga a történet sem igazán nyerte el a tetszésemet. A téma jó volt, csak a megvalósítással voltak gondjaim.

A legnagyobb (pozitív vagy negatív) meglepetéssel szolgáló könyv 2016-ban:
Ha már eddig a negatívumokról szó, akkor most átváltok a pozitívumokra a legkellemesebb meglepetést idén a Ready Player One nyújtotta. Eszembe nem jutott volna előtte, hogy egy ilyen jellegű regény így magával ragad majd.


A legtöbbször másoknak ajánlott könyved 2016-ban?
Azt hiszem, a Titans az, amiről a leginkább áradoztam, meg természetesen a Gemina, és próbáltam minden élő emberre rátukmálni őket.


Legjobb sorozat, amit 2016-ban kezdtél? Legjobb 2016-os folytatás? Legjobb sorozatzáró 2016-ban?
A legjobb sorozat, amit idén kezdtem, az Y volt. Olyannyira jó volt, hogy be is fejeztem. A legjobb sorozatzáró a Beautiful Funeral volt, de ezt a véleményemet sokan nem osztják majd szerintem. A legjobb folytatás Richelle Mead szukkubuszos sorozatának második része a Succubus on Top volt.

2016-ban felfedezett új, kedvenc íród?
Rain Arlender.

Legjobb könyv, ami egy olyan műfajhoz tartozik, amit nem igazán olvasol/ami a komfortzónádon kívül esik?
Ugyan, még nem értem a végére, de előre is megajánlom Anna Kendrick önéletrajzi könyvének ezt a címet.

Az a 2016-os olvasásod, aminek a legnagyobb a valószínűsége, hogy jövőre újraolvasod?
Egyértelműena Gemina. Muszáj lesz újraolvasni az utolsó kötet előtt.

Kedvenc borítód a 2016-os olvasmányaid közül?
Ez az egy pont, ahol nem tudok csak 1 kedvencet választani.




Legelgondolkodtatóbb/életet megváltoztató könyv 2016-ban?
Ha az életemet nem is változtatta meg, de gondolkodni valót adott bőven az Y első és második része.

Legrövidebb és leghosszabb könyved 2016-ban?
A legrövidebb azt hiszem, az Against All Odd 4. része volt 59 oldallal, míg a leghosszabb A hiúság vására 900 fölötti oldalszámmal. Még a Trónok harcát is lekörözte, amit nem könnyű megvalósítani.

A könyv, ami megsiratott, vagy csak majdnem megríkatott idén?
Az Y végén pityeregtem egy picit,  a Lily és a polip végén pedig nagyon.
 
Kedvenc posztod, amit idén írtál?
Lily Paradis: Volition c. könyvéről, de az Y-ról írt véleményem is szorosan ott van a nyomában.

Kedvenc olyan posztod, ami nem kritika/vélemény/értékelés volt a blogodon?
Leginkább a nagy nyári readathonos bejegyzést élveztem a napi bejelentkezésekkel. Olyan jó visszaolvasni, hogy miként is zajlott az a hét.

Az a bejegyzésed, ami szerinted több szeretetet érdemelt volna?
Van egy pár... Ráadásul általában valahogy mindig a kedvenceim azok, amik a legkevesebb megtekintést tudhatják magukénak. 😡
Amie Kaufman & Jay Kristoff: Illuminae (The Illuminae Files #1)

Sikerült befejezned valamilyen olvasási kihívást vagy célt, amit év elején tűztél ki magadnak?
Néhányat igen, erről a kihívásos posztomban lehet bővebben olvasni.

Pár adat a bloggal kapcsolatosan

Idén sajnos alul teljesítettem, már ami a posztok mennyiségét illeti. Ennek nem volt más az oka, csak az, hogy ugyan az olvasásra lopva tudtam időt szakítani itt- ott, ám arra nem igazán, hogy leüljek a géphez és bepötyögjek egy - egy bejegyzést. Így sok könyvről nem is írtam egyáltalán. Néhányról kedvem sem volt írni, erőltetni meg nem látom értelmét.
De így is, ezzel a poszttal együtt 76 bejegyzés született, ebből 46 könyves vélemény, ami azt jelenti, hogy majdnem minden héten került fel 1 könyves vélemény. A többi töltelék poszt, összegzések, megjelenések, tagek stb.

A legnézettebb bejegyzés a Lily és a polip lett, amin nem csodálkozom, mert különleges regény. A legkevésbé nézett Nicholas Sparks: Engem láss! könyvéről készül poszt, ami meglepő, mert egy elég ismert íróról van szó. Lehet, hogy pont ez volt vele a gond.

A legtöbb poszt most decemberben született, ami újdonság az előző évekhez képest, a legkevesebbet pedig február, augusztus és november hónapban írtam.

Összességében, könyves szempontból jó évet zártam, remélhetőleg 2017 is sok - sok jó könyvvel ajándékoz majd meg, és emellett feszegeti majd egy kicsit  határaimat.

Kívánom, hogy 2017-ben mindenki hagyja maga mögött a negatívumokat, és minden álma és terve teljesüljön!

Boldog Új Évet!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.