Cecily von Ziegesar: Dark Horses

Merritt Wenner önveszélyes nagyanyja és lova halála óta. Egy éjszakai tivornyázás után kisétál SAT vizsgájáról majd eltűnik. A szülei gyors megoldást keresnek, így bentlakásos lovasterápiára küldik a lányt.

A Good Fences-ben, Merritt találkozik Reddel — a bukott versenylóval és a terrorral, ami az istállójában uralkodik. Red eddig senkihez sem kötődött, de Merritt nem fél az állattól, ami egyedinek számít. Hamarosan ló és lovasa éjszakai lovaglásokra indulnak takarodó után, ami felkelti Red gazdájának figyelmét. Látván a lehetőséget, anyagilag támogatja, hogy elinduljanak egy hajtó - díjugrató versenyen.

A versenylovaglás gyilkos háttere ellenére, Merritt és lovászlánya, Beatrice nagy figyelmet keltenek.

Merritt ráadásul vonzódni kezd egy riválisához, Carvinhoz is. De Red szerint Merritt csakis kizárólag az övé, mindenki más fenyegetést jelent. Merrittnek pedig fogalma sincs róla, hogy mire képes az állat, hogy megtartsa saját magának a lányt. 

Az írónő Gossip Girl sorozata nem a kedvencem, de az IT Girl viszont guilty pleasure kategória. Ez azonban még nem győzött volna meg arról, hogy olvasnom kell az írónő új regényét. Inkább az volt a döntő érv, hogy egy versenylóról szól, aki kicsit őrült, de bármit megtenne újdonsült gazdájáért. Az utolsó lovas élményem elég jól sült el (Titans), így egyértelmű volt, hogy beleolvasok.

Red egy ön-, és közveszélyes ló, de Merritt kezei között szinte kenyérre lehet őt kenni. Érdekes kalandokba kezdenek közösen, ami talán mindkettejük számára terápiás lehetőséggel bír, ami valljuk be, rájuk fér.

Nem ilyen jellegű regényre számítottam. Egyáltalán nem ilyenre. Maga a történet nem volt rossz, de Red szemszögével valami nagyon fura módon szürreálissá vált az egész. A ló "hangja' bármennyire is szórakoztató is volt, elvette a történet komoly mondanivalójának élét, már ha volt, mert így visszagondolva nem igazán tudok semmit kiemelni, pedig éppenséggel a lehetőség megvolt benne.

Nem egy komoly témát érintett (öngyilkosság, depresszió, alkoholizmus és mindezek többnyire fiatalkorban), de ezek közül egyik sem lett igazán kidolgozva, kicsit az az érzésem, hogy csak úgy be voltak építve, mert manapság népszerű topik mindegyik, de a cselekmény szempontjából nem sok célt szolgáltak.

A lovasterápia része tetszett, manapság kutatások tömege bizonyítja, hogy az állatok nagyon pozitív hatással vannak az emberekre, de itt ez is kissé felszínesen lett csak bemutatva, pedig potenciál volt benne bőségesen. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy komoly regény akart lenni egy kis humorral vagy valami paródia - féleség.

Egyrészről ott volt Merritt, a történet egyik narrátora, aki nehezen tudja túltenni magát szeretett nagyanyja és az ő lovának halálán. Destruktív életmódba kezdett, ezért szülei jobbnak látták elküldeni őt egy bentlakásos intézetben, ahogy szakemberek foglalkoznak az oda kerülő problémás fiatalokkal, köztük a főhőssel is. Mindenki mellé rendelnek egy lovat, akit el kell látniuk, akivel törődniük és foglalkozniuk kell. Itt találkozott Merritt is Reddel. Azzal a lóval, aki a történet másik narrátora és nem kevésbé problémás eset, mint a központ lakói.

Az, hogy egy ló a narrátor - ráadásul egy ilyen ló - kissé komolytalanná tette a történetet, és ezért nem tudtam behatárolni igazán, hogy mit is akart közvetíteni az olvasók felé az írónő.

Rednek borzalmas a természete, bár érthető okokból vált ilyen kezelhetetlenné, ám Merrittnek mégis bármit megtesz. Ha nem ló lett volna, akkor azt mondom, hogy egyenesen szerelmes volt a lányba, kicsit hasonlított az egész egy kifacsart szerelmi történetre. De mivel egy állatról van szó, maradjunk annyiban, hogy betegesen ragaszkodott az újdonsült gazdájához. Ezzel persze még nem lett volna gond alapvetően, mert az állatok is tudnak nagyon ragaszkodni, de Red ismerte az összes aktuális és régebbi slágert, amit a rádióban játszottak, sőt megvoltak a preferált műfajai és értette az emberek beszédét is. Ez összességében elég furán vette ki magát,  és még nem is mondtam el minden furcsaságát, így nem igazán éreztem, hogy egy ló, ráadásul egy igencsak szarkasztikus paripa gondolatait olvasom. Annyira kontrasztban állt Merritt szemszögével, hogy az már szinte zavaró volt, és kicsit el is vitte magával az egész könyvet.

A versenyek világa, a versenyezés sem igazán lett kibontva, a trainer baklövésének sem lett semmi következménye, ahogy az egyik mellékszereplő halála is olyan furán vette ki magát , főleg a ló szemszögéből. Értelme nem sok volt, az már egyszer biztos.

Ehhez jött még a vége, amire volt egy tök jó kis teóriám, de mikor a végére értem, ez a teória úgy dőlt össze, mint a kártyavár, és nem épp kellemes meglepetés ért. Annyira nagyon hülyén lett vége, és az egész befejezés nagyon kilógott ebből az egyébként is kissé szürreális sztoriból. Bevallom őszintén, ez a része nagyon nem tetszett. Nem csak azért, ami konkrétan történt, hanem azért, mert az utolsó lépéssel az összes cselekmény során tapasztalt fejlődést sutba dobta az írónő és a főbb karakterek gyakorlatilag visszatértek oda, ahonnan elindultak. Így nem sok értelmét láttam az egész történetnek.

A szerelmi szál is csak, mint  valami kipipálandó elem van jelen, szinte nincs semmi jelentősége és elvarrva sem lett.

Annyival, de annyival jobb is lehetett volna, mint amilyen valójában lett, mert a lehetőség ott rejlett benne. Annak ellenére, hogy helyenként jól szórakoztam rajta, összességében csalódást okozott, amit nagyon sajnálok.