Victoria Scott: Salt & Stone (Fire & Flood #2)

Meddig mennél el a túlélésért?

A FIRE & FLOOD-ban, Tella Holloway veszélyes utazással nézett szembe dzsungelen és sivatagon keresztül, azért, hogy ő legyen az az egy versenyző a Brismstone Blood végén, aki jogosult lehet bátyja számára a gyógyszerre. Nem hátrálhat meg most sem, hogy a SALT & STONE-ban az óceán láthatatlan veszélyei leselkednek rá, majd a hegyek lélegzetelállító hidege, a megváltozott szabályok mellett. 

De mi van akkor, ha a veszély jóval nagyobb ennél? Honnan tudod, kiben bízhatsz, ha mindenki titkokat rejteget? Mit teszel, ha a személy, akire a legjobban számítottál, egyszer csak már nem a támaszod? Hogyan választasz két élet közül?

A verseny a végéhez közeledik, Tella pedig kezd kifutni az időből, a lehetőségekből és az erejéből. A versenyt 122-en kezdték. Amikor Tella és megmaradt barátai megkezdik a negyedik szakaszt, márt csak 41-en vannak... és közülük csak egy nyerhet.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Bár a sorozat első része erősen közepes volt, olvasni szándékoztam a folytatást, ezért is került be a 2016-os várólista csökkentős könyveim közé. Kíváncsi voltam Tella (de legfőképpen Madox) túléli - e a hátralévő két etapot és megkapja - e a kúrát testvére számára.

A verseny folytatódik. Veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb, ahogy a közeledünk a vége felé. Versenyzők és pandorák jönnek és mennek, ráadásául az elemek mellett egymással is fel kell venniük a küzdelmet.

Ahhhh, olyan tehetetlenség érzése van rajtam még mindig, ha a regény végére gondolok, illetve nem is tehetetlenség hanem frusztráltság. Olvashattam egy, az első résznél sokkal jobb regényt, amiben kb. az utolsó oldalakig kaptam az arcomba a kellemetlenebbnél kellemetlenebb és meglepőbb fordulatokat, és akkor a végén meg.... semmi. Nincs lezárva, teljesen nyitott és el nem tudom mondani, hogy hány és hány megválaszolásra váró kérdés motoszkál a fejemben, mint pl., hogy sikerült - e Telláék terve, ki kapta végül a gyógyszert, és legfőképpen, mi lett a pandorákkal (igen, az irántuk érzett rajongásom ebben a kötetben csak nőtt, és ez alól még AK-7, a medve sem kivétel).

Rögtön kutatni kezdtem utána a neten, hogy mi a helyzet a folytatással, de amit találtam, csak tovább növelte a frusztrációmat, ugyanis a külföldi kiadó csak az első két részre kötött szerződést az írónővel, így hiába vannak meg Scottnak a tervei a befejezéshez, nem tudja megjelentetni. Hát normális dolog ez?

Frusztrációmat és dühömet félretéve, lássuk, mitől volt ez a rész jobb, mint az első (A bejegyzés innentől nagy eséllyel spoileres lesz, hogyhogy kéretik vigyázni!)

Az első rész ott maradt abba, hogy Telláék elértek a sivatagi etap végére, és a táborban vannak. A következő szakasz a tengeren játszódik, ahol nem csak a körülmények, hanem a szabályok is megváltoznak. Jelölgetik őket, de nem egészen egyértelmű, hogy mi alapján, ráadásul megkavarják őket azzal is, hogy visszatérnek olyanok, akik már korábban kiestek vagy önként távoztak a versenyből, esetünkben Harper.

Ami tetszett, amellett, hogy természetesen mindenki a saját beteg szerettének az életben maradásáért küzd, egymásra is vigyáznak, nagyon jó kis csapatot alkottak. Harper célja is módosult, hisz neki már nincs kinek gyógyszert szereznie, de becsülendő, hogy visszatért a többiekért. Emellett összeköti őket az a titkos cél is, amit először csak Guy és Tella, majd lassan az egész csapat megismer és magáénak tud, az, hogy meg akarják dönteni belülről azokat, akik a versenyért és így közvetve egy csomó ember haláláért felelősek.

Az első részben is voltak halálesetek, de valahogy a második részben megnőtt a halálozási ráta, főleg a könyv második felében. Sajnos általam (és a szereplők által is) nagyon kedvelt karakterektől búcsúztunk, nagyon kegyetlen módokon. Valahogy a tengeri szakasz sokkal durvább volt, mint a dzsungel meg a sivatag együttvéve, sőt, talán még a hegyi szakasznál is rosszabb.

Mondjuk egy túlélő verseny esetében ez nem kimondottan meglepő. Az viszont már igen, hogy Tella mennyit változott. Jó, azt nem mondom, hogy teljesen legyőzte kezdeti piperkőc önmagát, de határozottan kevésbé idegesítő és nagy mértékben önállóbbá vált, bár ezt elég hülyén hozza a többiek - és főleg Guy - tudtára.

A srác szerint nélküle Tella nem élné túl a versenyt ( ha őszinték akarunk lenni, az első két etap alapján ebben tök igaza van), és ez iszonyatosan sérti a leányzó egoját, ezért sértődöttségében igyekszik ellökni magától Guy-t. 

Az elején meg voltam győződve róla, hogy Tella a saját makacsságába fog beledögleni, de végül nem így lett, bár néhány pillanatban igencsak necces volt a dolog. Meg hát feltűnik a konkurencia pasik terén is, Cotton személyében, akihez Tella felettébb vonzódik, mert hát egyszer megsimikézte a hátát, amire Guy nem volt hajlandó (az mellékes, hogy Tella küldte el őt és Guy azért nem közeledik hozzá...), az persze fel sem tűnik Tellának bódulatában, hogy az új fiú rajta kívül mindenkinek picit gyanús.

Új szereplőként került a képbe még Mr. Larson is. Ő volt a kis gonosz, folyton morgó, elégedetlenkedő szereplő, aki nem igazán került közel a szívemhez főképp a viselkedés miatt nem, igaz, nem is kimondottan volt rá ideje.

A románc része halványan megvan a sztorinak, de többnyire ugyanolyan szinten, mint az első részben, úgyhogy ezt különösebben nem fejtegetném. Csak annyit mondanék, hogy természetesen Tella a leglehetetlenebb időpontokban képes Guyt félmeztelenül vagy éppen vizesen elképzelni, ezen a téren szinte semmit nem változott, és azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Itt - ott a megszokott logikai bukfencek is feltűntek, bár érzésem szerint néhányukra a nem létező harmadik rész választ tudna adni, mint pl. arra, hogy miért vonzódik Tellához ilyen szinten minden Pandora, mikor elvileg csak a gazdájuktól fogadnak el parancsot. Oké, hogy Tella különösen védelmezi őket, de nem hinném, hogy pusztán ez okozza, hogy a Pandora Wars -nál hirtelen minden idegen állatka, kivétel nélkül siet a lány segítségére. Ennek a miértjei nagyon érdekeltek volna.

Ahogyan az is, hogy mivel olyan nyerte a versenyt elvileg, aki nem a gyógyulásra szoruló hozzátartozója amiatt szállt be, akkor most mi lesz a gyógyszerrel? Kárba vész? Vagy átszáll esetleg a jog a második helyezettre? Azonban, mint mondtam, ezek inkább tűntek elvarratlan szálaknak, mint logikai bukfenceknek.

Az viszont már inkább az volt, mikor a szakadék felett egy rozoga híd - szerűségen másznak át 1 db kötél segítségével (igen, itt is meghal valaki), alig tudnak ők maguk átérni, de a pandorák simán átjutnak. Hogyan? Egy medve, meg egy elefánt (még ha bébielefánt is) nehezen tud úgy kapaszkodni, mint egy ember, ráadásul pöppet nehezebbek is, és ráadásul semmi olyan szuper erejük nincs, ami átrepítené őket a szakadék felett...

Mondjuk simán átlendültem ezeken, mert volt más, amire figyelni kellett, folyamatosan fordult a kocka, váratlan helyzetek követték egymást, és ezt nagyon élveztem Ilyen szempontból kimondottan sokat fejlődött a sztori az első részhez képest.

A vége az utolsó sorig körömrágós és iszonyatosan függővéges, ezért sem értem,  hogy a kiadó miért nem volt vevő a befejező kötetre, főleg, hogy azóta már jelent meg az írónőnek jó pár könyve. Ráadásul a lényeg is épp most jött volna... Nagyon idegesítő, de nem marad más hátra, mint a remény, hogy egyszer valamilyen formában mégiscsak olvashatjuk majd a befejezést.

TUDNI AKAROM, MI LETT A PANDORÁKKAL, LEGFŐKÉPP MADOX-SZAL, főleg, az utolsó jelenetük után. Ott azt hittem, megszakad a szívem értük. Végig imádtam őket, szinte már jobban izgultam értük, mint az emberi szereplőkért, főleg azért a kis lökött rókáért.

Szóval várom a harmadik részt. Türelmesen. Nagyon türelmesen.

Képek forrása: pinterest.com