Victoria Scott: Titans

Mióta a Titánok feltűntek Detroit-i szomszédságában, Astrid Sullivan világa a mechanikus lovak körül forog. Ő és a legjobb barátnője megszámlálhatatlan órát töltöttek azzal, hogy figyelték a lovakat és a lovasokat, amint gyakorolnak a pályán.  Nem csak a verseny izgalmáról van szó, hanem a műszaki részéről és a programozásról, ami annyira élethűvé teszi őket. A Titánok lenyűgözik Astridot, de sajnos soha nem juthat a közelükbe.

Kicsit utálja is őket. Apja mindent elveszített a rájuk való fogadások során, és a versenyek emlékeztetők arra a szakadékra, ami a zsokék, akik megengedhetik maguknak, hogy a drága gépeken lovagolhassanak, illetve a lovakra fogadó munkásosztálybeli barátai és szomszédai közt húzódik.

Azonban mikor Astrid lehetőséget kap, hogy lovagolhasson egy korai modellen az idei derbin, úgy dönt, mindent kockára tesz. Mert egy lánynak a kerítés másik oldaláról ez jóval többet hozhat, mint pénzt és hírnevet. Az egyetlen esélye, hogy továbbra is törődni tudjon azzal, aki számít neki ezen a világon az, ha magára fogad.

 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Dühös voltam az írónő másik könyvének, a Salt & Stone-nak a befejezése után, annyira vágytam a folytatására, hogy kínomban elkezdtem a legújabb regényét. (logikus, mi?)

Astrid több éve csodálattal nézi a Titánok futamát, a félig ló - félig gép teremtményeket, amint az éjszakában versenyeznek lovasaikkal a hátukon. Egy kerítés választja el őt, de tisztában van vele, hogy az a kerítés mindig ott lesz. Ő nem az, akinek valaha is esélye lesz egy Titán hátán ülni. Azonban az élet tartogat váratlan fordulatokat pozitív és negatív irányban egyaránt.

Kicsit tartottam a könyvtől, a fülszöveg alapján eléggé hajazott Maggie Stiefvater The Scorpio Races című regényéhez, de végül is már irányt vett a dolog az egyezések ellenére is.

forrás:victoriascott.com

Nagyon könnyen felvettem a fonalat és sokszor le sem akartam tenni a könyvet, mikor más dolgom lett volna. Egészen izgalmas sztori kerekedett ki belőle, de olyan kis aranyos, szép üzenettel. Azt előre tudtam, hogy a romantikát teljes mértékben mellőzi a regény, ami az utóbbi időben ritka jelenség, ezért sem tudtam igazán, hogy mire számíthatok, de végül jól sült el.

Így olyan aranyos kis sztori született, ami tele van izgalommal, érzelemmel és megmosolyogtató jelenetekkel.

Alapól úgy volt hirdetve a regény, hogy a barátság áll a középpontban, de véleményem szerint a család is ugyanolyan nagy hangsúlyt kapott, hiszen Astrid a családjáért küzd elsősorban. miattuk indul a versenyen, annak ellenére, hogy nem sok esélyt jósolnak neki egy első generációs lóval a sok harmadik generációs között. Persze, szerencséje volt, meg néha a véletlenek is az ő kezére játszottak (pl. a szponzor keresgélés esetében), arról nem is beszélve, hogy Astrid hatalmas adag kitartással és küzdeni akarással rendelkezett. Meg persze  a támogató teamet sem szabad kihagyni, a két öreg műszerészt, Magnóliát a legjobb barátnőt és Lottie-t, aki a pénzt, a lelkesedést és az etikett órákat tette hozzá a végső történésekhez.

Ám a kedvenc szereplőm egyértelműen Padlok volt, Astrid lova, akinek nem szabadott volna olyannak lennie, mint amilyen volt. Mert voltak érzései. És ezeknek a félig gép állatoknak az a lényege, hogy nincs önálló személyiségük, olyanok, mint a versenyautók. Azonban Padlock 1.0-ás verzió, amit betiltottak pont amiatt a fejlesztés miatt, ami érzéseket adott neki. Így mielőtt gyártani kezdték volna őket, le is álltak vele. Ám ő titokban megmaradt, és imádtam. Nem érdekelt, hogy fogaskerekekből és fém alkatrészekből áll, egyszerűen muszáj volt neki szurkolni Astriddal együtt, hogy megnyerjék a versenyt. 

Mikor rögtön az elején, először megláttam a verseny struktúráját a könyvben, elgondolkodtam, hogy vajon ez is egy olyan csodával határos sztori lesz, ahol a szegény, hátrányos helyzetből induló főhős minden gond nélkül megy át a mezőnyön, mint kés a vajon. A történet előrehaladtával szerencsére kiderült, hogy erről szó sincs, az út korántsem ennyire sima, volt gubanc és bukkanó bőven, meg izgulnivaló, némi drámával vegyítve, de ettől csak még erősebben drukkoltam a szereplőknek. Arról nem is beszélve, hogy ezek az akadályok mind kellettek ahhoz, hogy átjöjjön a könyv mondanivalója, hogy a család és a barátok segítségével és kitartással szinte nem is léteznek határok.

Astrid átvitt értelemben többször is elesett, de volt ereje felállni, szembenézni apja haragjával, viselkedésével, családja szétesésével. Inkább volt ez egy családi regény, mint fantasy, ráadásul tök jó film alapanyag lenne belőle.

Lehet, hogy nem egy igazi sikerkönyv, lehet, hogy nem úttörő a cselekményt tekintve, de kilóra megvett magának azzal, hogy az érzelmeimmel játszott, még pedig nem is kicsit. A végén el is pityeredtem , mert szerintem méltó, a történethez képest reális és nem mellesleg szép lezárást kapott.

A könyv születése is érdekes, ugyanis a sztorit nem más ihlette, mint egy autóreklám, amit itt alább megnézhettek. Tényleg visszaadja a versenyek hangulatát, azt amit olvasás közben lehet tapasztalni.

Azt már csak suttogva írom le, hogy remélem, megfilmesítik, mert ha igen, tuti ott ülnék a moziban!