figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2016. szeptember 3., szombat

Sherry Gammon: Elviselhetetlen (Unbearable) (Port Fare #3)

A fiatal, jóképű és vicces Booker Gatto nemrég hagyta ott veszélyekkel teli munkáját, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott életet kezdhessen. Egyetlen dolog hiányzik számára a boldogsághoz: egy igazi társ. De a szerelem elkerüli, és a múlt árnyai még fogva tartják a szívét. De bármennyire is próbálja kizárni az életéből az érzelmeket, nem tudja nem észrevenni a gyönyörű és okos Tesst. 
Tess Selleck bujkál. Egy olyan kapcsolatból próbál kilépni, melyben mindennapos a megaláztatás és a szenvedés. Egy erőszakos és durva férfi elől menekül, aki egykor a férje volt. Tess átmenetileg nyugalomra talál Booker mellett, aki napról napra vonzóbb számára, de a bizalmatlansága a férfiakkal szemben óvatosságra inti. 
Kétséges, hogy a két megsebzett léleknek van-e közös jövője. Vajon a szerelem és a bizalom segíthet rajtuk, vagy éppen ezek az érzések válnak elviselhetetlenné?


Az Elviselhetetlen a Port Fare trilógia záró része és egyben Booker könyve is, akit az előző részben tapasztalt mélyrepülése ellenére is kedvelek.

Booker meg van győződve róla, hogy szerelmi ügyekben el van átkozva. Nincs szerencséje a nőkkel, legalábbis ez tűnik egyértelműnek eddigi tapasztalatai alapján. Aztán jön Tess, aki nagyon tetszik neki, de fél megtenni az első lépést, mert retteg, hogy valami megint félresikerül, amire minden esély megvan, tekintve, hogy a lánynak is megvannak a maga titkai.

A Szerethetetlen nagyon a szívembe férkőzött a hibáival együtt. A Hihetetlen egy kicsit elmaradt az első résztől, így nem tudtam, mit is várhatok a záró kötettől. Szerencsére nem kellett csalódnom, mert a regény visszatért a gyökerekhez, és kellő arányban ötvözte a kegyetlenséget, az izgalmakat és a romantikát.

Még egy ilyen gyűlölni való karaktert, mint Gavin, nehéz találni. A családon belüli erőszak, meg úgy általában az erőszak igen kényes téma napjainkban, így merész húzás volt Gammontól, hogy ezt választotta a kötet egyik alappillérének.
Nagyon rossz érzés volt olvasni a pasi tetteiről, ahogy a feleségével bánt, még ha a veréseket nem is számítjuk, ez a destruktív, megalázó, önbizalom romboló hozzáállása több, mint visszataszító volt. A nőt nem is értettem ilyen szempontból. Persze, az ember nehezen vallja be önmagának, hogy kudarcba fulladt a házassága, mert egy vadállathoz ment férjhez, de azért ezt a megaláztatást nem kellett volna tűrnie. Azt is megértem, hogy nem akarta elsőre feladni a dolgot, és reménykedett, hogy jobb lesz. Nyilván, kívülről egy ilyen helyzet megint máshogy fest, mint amikor benne van az ember, de azért ebben az esetben elég egyértelműek a jelek, elég hamar észre lehetett venni, hogy a hapsinak komoly mentális problémái vannak, akár úgy is mondhatnám, hogy pszichopata.

Azért az fura volt, hogy Lilah és Booker is tudta az álcázás miatt, hogy Tess bujkál valami vagy valaki elől, de egyikük sem szólt egy szót sem, hanem simán beengedték maguk közé. Mi lett volna, ha egy sorozatgyilkos vagy valaki, aki rossz szándékkal próbál a közelükbe férkőzni? Erre pont Lilah a jó példa, az elején neki is mások voltak a szándékai...

Booker egyébként nagyon cuki volt, főleg, ahogyan igyekezett önmegtartóztatni. Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy neki sem túl szép a párkapcsolati történelme, és mostanra igencsak óvatossá vált.
Nagyon összeillettek egyébként, jó volt a chemistryjük, Booker meg amúgy is egy hatalmas flört - masina. Azt a jelenetet nagyon bírtam, amikor együtt jógáztak. Mivel én is szoktam jógázni, ez a kis szösszenet, és Tess eme hobbija külön piros pontot érdemelt részemről. Azt is díjaztam, hogy egyáltalán nem kapkodták el a kapcsolatukat, még ha ez nagy erőfeszítésükbe is került,

Kellemes meglepetésként szolgált még a regényben az, hogy Lilah a saját könyvében enyhén szólva is semleges volt, itt azonban egészen szimpatikusan viselkedett. Jó volt, hogy az egész banda tényleg olyan, mint egy hatalmas nagy család, összetartanak, és vigyáznak egymásra. Kedvenceim voltak azok a jelenetek, ahol mindannyian együtt voltak és folyamatosak voltak a szivatások, de csak úgy kedvesen. Ezek a részek ellensúlyozták a komor, durva részeket, mint például a lövöldözős jeleneteket, amik a karakterfejlődést is tökéletesen érzékeltették, elég csak a végén Tessre és a hólapátra gondolni.

A vége számomra túl idilli, még az egy - két, sorok között megbúvó rossz történés ellenére is, de elnézem, mert egyrészt sorozatbefejezés, másrészt meg van, aki szereti, és csak a számomra volt túl sok. A regényhez tartozó zenék igencsak jók,  az írónő nyilvánossá tette azt is a blogján, hogy melyik jelenethez tartoznak. Ezen a linken megleshetitek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)