Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (20)


Nem vagyok valami top formában az utóbbi pár hétben, így eshetett meg, hogy tegnap egyszerűen elfelejtettem megírni a havi összegzést. Jó, nem dőlt össze a világ, de a rendszerető lelkem kicsit kibillent tőle az egyensúlyából. De most megkísérlem helyreállítani a rendet.


A júliusi hónapot természetesen nem tudtam überelni, de azt hiszem, panaszra így sem lehet okom.


A hónap első olvasmánya Colleen Hoover Hopeless c. regénye lett, amit a várólista csökkentés keretein belül olvastam. Nem volt rossz, de igazán nem is ájultam el tőle. Lesz majd róla poszt egyszer, és abban részletesen kifejtem, mi is volt a problémám.

Ezt követően egy nagyon - nagyon - nagyon rég halogatott folytatást vettem elő, ami sokkal, de sokkal jobban tetszett a vártnál, ez pedig nem volt más, mint a Succusbus on top Richelle Meadtől. Nem tudom, hogy az idő vagy egyéb más tette jobbá, de imádtam. 

Majd újraolvastam a The Raven Boyst, mert utána terveztem továbblépni a folytatására. Az első rész sajnos másodszorra sem nyűgözött le, a folytatásba meg belekezdtem, de sajnos az elején elakadtam és ott félbe is hagytam. Rájöttem, hogy nem igazán nekem való, úgyhogy, azt hiszem, fel is adtam a próbálkozást a sorozattal.

Ekkor elérkezett az idő, hogy kézbe vegyem a hónap egyik leginkább várt olvasmányát, a Beautiful Funeralt. Szavak nincsenek rá, mennyire vártam, és nem okozott csalódást!

Kicsit érzelmi hullámvasútra kerültem a McGuire könyv miatt, amire csak ráerősített Jojo Moyes Mielőtt megismertelek című regénye. Ugyan kivételesen a filmet láttam előbb, de így is tetszett a könyv, és ugyanúgy meg is viselt. 

Majd végül C.L.Stone Accessories című könyvébe kezdtem, ami a The Scarab Beetle sorozat 4. része. Nem értem még a végére, idő hiányában lassabban haladok vele, mint terveztem, de nemsokára elérem a felét.

Sikerült az 1 régi, 1 új olvasmányt kipipálnom, sőt még egy várólista csökkentős könyvet is. A 40 pontos kihívásommal nem igazán haladtam, de még nincs veszve semmi.



A szeptember esetemben mindig nagyon nyüzsis és zsúfolt, ráadásul most még az átlagnál is jobban, ezért nem sok olvasnivalót tervezek.

Elsőként szeretném befejezni Kayli kalandjait, aztán, mivel a második rész annyira bejött, beterveztem a Succubus harmadik részét. Ez azért is jó, mert bevállaltam egy kihívást, aminek keretein belül elolvasom a legrégebbi olvasásra váró könyveimet. A Succubus 2009 óta van a listámon.
A várólista csökkentés jegyében szeretném elkezdeni (és be is fejezni) J.R. Ward Bűvöletét, ami a sorozatos kihívásomra is megfelelő alany. Ráadásul Ward, tehát nem lehet rossz. nem, a látszat csal, egyáltalán nem vagyok elfogult


Aztán lesz még itt egy Nerve című könyvecske, aminek a film verziója nagyon - nagyon jónak tűnik, de előbb mindenképpen a könyvet akarom olvasni.  
Új megjelenésnek pedig egy lovas történetet választottam. Azért mertem bevállani Cecily von Ziegesar legújabb regényét, mert a legutóbbi ilyen élményem (Titans) nagyon jól sült el. Remélem ez is legalább annyira jó lesz.


Ha még valami esetleg belefér, amit jelenleg erősen kétlek, akkor megint szabad a gazdát játszom majd.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)