figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2016. november 19., szombat

Jojo Moyes: Me Before You (Mielőtt megismertelek)

Louisa ​​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?


Be kell vallanom, hogy valószínűleg simán átsiklottam volna a könyv felett, ha nincs a film. Végül a kolléganőm beszélt rá, hogy minél hamarabb olvassam el, mert nagyon jó.

Lou szüleivel él egy angliai kisvárosban. Épp kétségbeesetten állást keres, amikor rátalál egy munkalehetőségre, ahol gondozót keresnek egy kvadriplégiás férfi mellé. Viszonylag korán kiderül, hogy ez korántsem lesz olyan sétagalopp, mint ahogy azt gondolta.

Ha valaki nem ismeri a sztorit, akár azt is gondolhatná, hogy ez csak egy szimpla romantikus dráma, pedig ennél jóval több, jóval mélyebb dolgot rejt magában a történet.
Elkövettem azt a hibát, hogy előbb néztem meg a filmet, és csak utána olvastam a könyvet, így talán nem volt rám akkora hatással a regény, mintha azzal találkoztam volna először. Bár  az tény, hogy így is töménytelen érzést váltott ki belőlem, és nagyon sokáig forogtak  körülötte a gondolataim.

Egyet azonban mindenképpen megállapítottam, mégpedig azt, hogy a film igencsak könyvhű, a legtöbb fontosabb mondat, párbeszédrész szinte szó szerint szerepel a filmben, és csak nagyon minimális változásokat eszközöltek a megfilmesítés során, ami talán annak is köszönhető, hogy maga az írónő írta a film forgatókönyvét.
A regény eleje egyébként tényleg nem más, mint egy kissé klisés romantikus történet, de végig ott a háttérben meghúzódó, már - már szinte fenyegető tény. Ez a háttér az, ami valójában mondhatni különlegessé teszi a könyvet, és igazán mélységet ad neki.

A témával nem egyszerű dűlőre jutni, biztosan vannak pro és kontra érvek, ki mellette van, ki ellene, de úgy gondolom, hogy amíg nincs valaki Will helyzetében, sosem fogja reálisan látni a helyzetet, és ezáltal szerintem nincs is joga dönteni senkinek helyette.
Ahogy Will maga is elmondta, mindenki döntéseket hoz helyette, mert úgy gondolják, hogy jobban tudják, mire van szüksége, mint ő maga, és ez teszi őt igazán frusztrálttá. Sokszor az volt az érzésem, hogy nem is igazán a sérülése okozza depresszióját, elkeseredését és mogorva énjét, hanem az, ahogyan az emberek bánnak vele.
Ekkor lép az életébe Lou, az a lány, aki teljesen máshogy látja őt, mint azok, akik eddig vele voltak. A lánnyal valami új lép az éltébe, valami friss és üde dolog, ami eltereli a gondolatait.

Lou - nak sem lehetett könnyű dolga, hiszen ennyi visszautasítást és sértegetést szó nélkül tűrni nagyon nagy dolog, sokan nem bírták volna így és feladták volna.De Lou-ban volt tartás, kitartás és együttérzés, de legfőképpen nem sajnálat. Talán az volt a szerencséje, hogy kissé még naiv volt, és nem mindig vette annyira komolyan a dolgokat, mint ahogyan elvárták volna tőle, és talán pont emiatt kedvelte meg őt Will.

A közös élményeik annyira aranyosak voltak, nagyon szerettem, ahogy szépen lassan alakult a kapcsolatuk, apránként ismerték meg egymást. Persze ennek a folyamatnak bőven voltak fájdalmas részei is, mégis szép volt.Az írónő viszont végig tökéletesen egyensúlyozta a drámát a humorral, az egyik főhős az egyiket míg a másik a másikat képviselte, így teremtve ellentétet és egyben egyensúlyt a történet folyamán.

A vége szívszaggató, nem is lehet ezt máshogyan leírni. Persze, itt lehetne arról értekezni, hogy jogos volt - e vagy sem, jól döntött-e Will vagy sem, egyet értek - e vele vagy sem, de nem sok értelme lenne. Egy biztos, lehetett volna ennél sokkal, de sokkal csúnyább a befejezése is a történetnek. 

Azt szinte biztosra veszem, hogy sokáig fog még motoszkálni a fejemben a történet, biztos meg fogom még egy párszor nézni a filmet, és talán, egyszer a jövőben ráveszem majd magam arra is, hogy elolvassam a folytatást, bár attól félek, hogy elrontaná az első rész élményét, még ha olyan szomorkás élmény is ez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)