figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2016. november 26., szombat

C.L.Stone: Accessory (The Scarab Beetle #4)

Szeretném szintre hozni a sorozatot, hogy az új részek hamarabb sorra kerülhessenek, ezért úgy döntöttem, hogy elolvasom ezt a kötetet,  így a következő frissen megjelenő részt már nem kell majd hónapokig tologatnom.

Kayli igyekszik pihenni és regenerálódni az utolsó "balhéja" után, de valahogy nem önmaga, és ezt a fiúk is egyértelműen érzik. Épp ezért reagálnak egy rég nem látott barát hívására, de ahogy az lenni szokott, az ügy jóval bonyolultabbá válik mint egy szimpla baráti látogatás.


Jelenleg ott tartok hogy picurit jobban szeretem ezt a sorozatot, mint a Ghost Bird-öt. Hihetőbb (de csak egy picurit), akciódúsabb, mások az arányok.
Az újabb részben megint egy külön ügy megoldásán ügyködnek a szereplők, bár a sorozat történetében ez volt az első olyan kötet aminek a végére nem sikerült megoldani a rejtélyt, ebből kifolyólag gondolom a következő részben is ez lesz a központi téma, azzal a különbséggel, hogy az eredeti ügy felgöngyölítése mellett azt a személyt is keresik majd, aki átvágta Kaylit a korláton, így próbálván meg eltenni a minden lében kanál leányzót láb alól.

Azt hiszem, ezt már az előző részeknél is írtam, de mindig nagyon bírom ebben a sorozatban, hogy az akció is kőkeményen jelen van a cselekményben és a romantika is megfér mellette pontosan a megfelelő arányban.
Most itt van ez a sikkasztási ügy, ami elsőre nézve nem annyira nagyon különleges, talán még olvasói szempontból sem, de ahhoz viszont tökéletesnek bizonyult, hogy felborítsa a csapat eddig látott dinamikáját.
Mivel Kayli az egyik "főnök" az akcióban, így ő parancsol a fiúknak, amihez nincsenek igazán hozzászokva, így átmenetileg más szemmel tekintenek rá, és ez igencsak érdekes helyzeteket szül. Főleg, mert ez a változás a lány viselkedésében viszonylag hirtelen, rövid idő alatt következett be, tekintve, hogy egy nappal előtte még a fiúk túlóvták őt azzal, hogy átirányították a bejövő hívásait, nehogy valaki elérhesse a lányt a tudtukon kívül (sőt még a tudtukkal sem) amiből természetesen hatalmas veszekedés kerekedett, és Kayli kicsit berágott a srácokra, szerény véleményem szerint joggal, még ha  a jó szándék vezérelte is őket.

Ezért kicsit csodáltam is Kayli reakcióját. Ha a tudtomon kívül blokkolták volna a hívásaimat, még ha csak féltésből is, valószínűleg tüzet okádó sárkánnyá váltam volna, majd jó ideig (értsd: hosszú napokig) nem szóltam volna hozzájuk. Ehhez képest Kayli viszonylag nyugodtan kezelte a helyzetet, és egészen hamar megbocsátott.
Jó, mondjuk valószínűleg ebbe az is közrejátszott, hogy nem igazán volt más választása, mert a kommunikáció, illetve az átmenetileg tartó béke elengedhetetlen volt ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak együttműködni az akció során. Mindenesetre a veszekedés is hatással volt az érzéseikre, mert a végére egyértelművé vált mindenki számára, hogy bizony mindegyik fiú érez valamit a lány iránt vagy legalábbis vonzódnak hozzá, ami természetesen feszültséget szül köztük. Ebből a szempontból reálisabb ez a sorozat, mint a Ghost Bird, ahol a 9 pasi egyáltalán nem veszekedett a lány miatt, ami elég nehezen elképzelhető. Az ő esetükben ezt sikerül sokkal reálisabban ábrázolni Stone-nak. Nem azt mondom, hogy tökéletes, mert attól messze áll, de na. Nem is ezért annyira kedvelhető a sorozat...

A változás még az előző részekhez képest az volt, hogy Blake mekkora szerepet kapott (mondjuk szó sincs róla, hogy panaszkodnék emiatt). Az összes fiú közül ő a kedvencem, Kayli helyében gondolkodás nélkül őt választottam volna és már hét határon túl lennénk. 
Valamilyen szinten ő is ezt tette (a hét határos részt leszámítva), de mégsem. Blake volt az, akinek a lány elsőként adta meg magát, viszont nem volt ebben semmi elköteleződés, azonban ami késik, nem múlik. Szerintem mondanom sem kell, nagyon remélem, hogy a végén Blake mellett fog kikötni. Nehezen bírnám elviselni, ha összetörné a kis szívét.

Egyébként az is tök érdekes volt hogy Blake volt az első, aki  - ha némi segítséggel is, de - kitalálta, hogy mi ennek a helyzetnek a szinte egyetlen megoldása. A kérdés csak az, hogy ő is beleszámolja-e magát a csapatba vagy sem. Arra meg főleg kíváncsi leszek, hogy a többi fiú mit szól majd ehhez az opcióhoz. Mivel ez is reverse harem felállás, így nincs nagy meglepi, viszont a reakciók okozhatnak még érdekes perceket a későbbiekben.

Ami még kérdés, és húzódik a következő részre, az, hogy ki is akarta eltenni őket láb alól  és miként bukkannak majd az illető nyomára. Azt meg csak remélni tudom, hogy Fancy csinálja majd a showt és jókat lehet majd mulatni rajta.

Az akció megint a végére korlátozódott nagy részben, az én ízlésemnek egy kicsit el voltak nyújtva az előzmények, de ezt elnézem, mert Blake személyében megkaptam a kárpótlást. Nagyon várom, hogy olvashassam a folytatást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)