Ugrás a fő tartalomra

Victor Hugo: A párizsi Notre - Dame

"Victor Hugo, aki össze tudta egyeztetni a képzelet szilaj szárnyalását a valóság aprólékos leírásával, aki titáni erővel ötvözte egybe az emberit az emberfelettivel, a démonit az istenivel, A párizsi Notre-Dame-ban, a francia romantika legnagyobb történelemidéző vállalkozásában a középkor alkonyának Párizsát varázsolja elénk festői tarkaságával, csőcselékével, korhely koldusok, csepűrágók siserahadával, a gótikus templom nagyszerű, sejtelmes építőművészeti látomásával. Ebben a háttérben bonyolódik a végzetes szépségű cigánylánynak, Esmeraldának szomorú szerelme a daliás kapitánnyal és Quasimodo, a szörnyeteg harangozó megindító emberi tragédiája. A remény igazi főszereplője maga a kőcsipkés Notre-Dame, az ősi székesegyház, amely úgy emelkedik ki a környező sikátorok összevisszaságából, mint a modern Franciaország a viharosan vajúdó középkorból."

Egyértelműen nem lett a kedvencem, sőt. A nyomorultak és A nevető ember után ez a könyv számomra óriási csalódás.
Nem, nem a hosszasan és mégis gyönyörűen megfogalmazott épület és egyéb leírásokkal volt  a bajom. Nem is a hosszú, nem ritkán 6-7 soros mondatokkal, és nem is a stílussal.  Hanem azzal, hogy az 555 oldalas könyv kb. 400. oldaláig nem történt semmi olyan, ami arra ösztökélt volna, hogy  végigolvassam.  Persze ennek ellenére végigolvastam, "csakazértis" alapon.
Lehet, hogy bennem van a hiba, mert én már a többségében filmeken nevelkedett fiatalság tagja vagyok? Nem hiszem, ugyanis a könyvet feldolgozó filmek közül egyet sem láttam, sőt még a rajzfilm verziót sem sikerült megnéznem.
Az utolsó cirka 150 oldal az eseménydús volt, a legeslegvége pedig egyértelműen tragikus és egyben megható,  szép. Na, de a könyv többi része? 
Valószínűleg persze velem van a gond, nem a könyvvel. Egyszerűen nem fogadta be az agyam. Pedig szeretem Hugo műveit.
Claude Frollo, a pap magához veszi a torzszülött Quasimodot és felneveli őt a katedrálisban, ahol a fiú lesz a harangozó. 
A városban érkező cigány társulat egyik tagja , Esmeralda elbűvöli a púpos, deformált arcú, süket harangozót, de mindkettejük szerencsétlenségére nem csak őt.
Az is picit félrevezető  hogy sok helyen lehet hallani, meg olvasni a könyvbeli szerelmi háromszögről, ami egyébként néha volt szerelmi ötszög is. De ha csak a háromszöget vesszük, akkor is feltűnik, hogy mégsem igazán háromszög ez. (Lassan tisztára átmegyek egy geometriai elemzésbe). Hiszen mindenki mást szeretett,  mint, akit kellett volna. Egy picinyke viszonzásról sem volt szó.
Ha ezeken a negatívumokon átküzdi magát az ember, azért felszínre hozható a könyv jó oldala is.
A korábrázolás, a nyelvezet, a leírások mind - mind csodálatosak. A történetnek mondanivalója is akad bőven. Elsősorban az emberi igazságtalanságokra mutat rá, a kirekesztettekkel szemben tanúsított kegyetlen bánásmódra, ahogyan Quasimodot hol semmibe vették, hol gyűlölték, hol féltek tőle, hol az ördögnek hitték, csak azért mert csúnya volt. Holott, ha megismerték volna (ha vették volna a fáradtságot, hogy megismerjék), rájöttek volna, hogy sokkal nagyobb szeretetre képes, mint egy - egy szebb külsővel rendelkező ember.
Ami még nagyon érdekes volt, az a könyvnyomtatással szemben tanúsított reakció. Szentül hitték, hogy azzal, ha a kézzel írt könyvek helyett a nyomtatottak veszik át a hatalmat, azzal vége lesz a világnak.
Zárásképpen egy idézet, ami nagyon megragadta a figyelmemet:
"Az a sejtelem, hogy az emberi gondolat új alakot öltvén, új kifejezésmódot is talál, hogy egy - egy nemzedék uralkodó eszméjét már nem ugyanazzal az anyaggal és nem ugyanazon a módon fogják kifejezni, hogy a kőből való könyv, amely oly szilárdnak és oly tartósnak bizonyult, hamarosan átadja a helyét a papírból való könyvnek, amely még szilárdabbnak és még tartósabbnak fog bizonyulni."

Értékelés:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tome Topple 16. kör - 1. hét

Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo