Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.

Emma egy borzalmas kimenetelű este után egyedül maradt, és mélyebbre csúszott, mint valaha. Elkezdte az egyetemet a Stanfordon, ez volt minden álma, de vajon tud - e igazán boldog lenni? Itt a nagy esély, hiszen régi otthonát, anyját, mindent maga mögött hagyott, minden adott egy új élethez: új környezet, új barátok (kivéve Sarah-t) és új pasi. Képes lesz élni Emma a lehetőségekkel, amiket az élet elé sodor?

Már a második rész olvasása közben is érett a fejemben a következő kijelentés, de most már bizton állíthatom, hogy újabb kedvenc sorozatot avattam. Az első rész a maga brutalitásával és kegyetlenségével befészkelte magát a gondolataimba, amely helyet a második rész gyötrelmei csak biztosabbá tettek, majd jött a harmadik rész és a második rész reménytelenségét ötvözte az első rész kezdeti tapogatózásával feltette az i-re a pontot.

Nem is tudom mit írhatnék róla vagy mivel is lenne érdemes kezdeni, mivel kb. 15 perce tettem le a könyvet ( eme bejegyzés piszkozatát közvetlenül a könyv elolvasása után írtam, de csak most került fel  blogra - a szerk.), és még elég sok érzés kavarog bennem.

A könyv első fele folytatja a Barely Breathingben látott gyötrődést, annak ellenére, hogy elég nagy az időbeli ugrás, nagyjából másfél - két év. Ezalatt Emma próbálta teljesen kizárni a tudatából Evant és minden múltbeli borzalmat, de ezzel csak azt érte el,  hogy szinte teljesen magába zuhanva, érzelemmentesen éli a mindennapjait. Ám , amikor előkerül egy fénykép, és egy tragikus esemény feltépi a régi sebeket, Emma elindul lefelé a leejtőn.

Nem igazán értettem, hogy mi értelme volt azoknak a dolgoknak, amiket tett, még akkor sem, ha tudom, hogy rossz volt a helyzete, és akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy egy kis határozottsággal, meg előrelátással azért sok idegeskedést megspórolhatott volna magának. Tudta, hogy rossz, amit tesz, mégis folytatta. Igazából ez volt az egyik pici negatívum a regénnyel kapcsolatban. Szerencséje azonban, hogy jó emberekkel volt körülvéve több fronton is. 

Ha már itt tartunk meg kell mondjam, hogy az új szereplők egészen jót tettek a történetnek, nem ártott már egy kis frissítés. Emma lakótársai: Meg, Peyton és Serena mind segítettek a lánynak, ha máshogy nem, azzal, hogy egymást marták és ezzel megnevettették Emmát, de persze azért ennél többet is tettek érte a maguk módján.

Cole is aranyos volt, bár tény és való, hogy Evan mellett labdába sem rúghatott. Ő tipikusan azok közé a pasik közé tartozott, akik csak pótlékok lehetnek Emma életében. Emellett Evan haverjait bírtam nagyon, Bret és TJ üde színfoltjai voltak a történetnek, a poénok nagy része valamelyikükhöz köthető.

A regény közepe táján lévő mélypont bizonyult a fordulópontnak, onnantól kezdve kicsit más tempót vesz fel a cselekmény. Azt nem mondom, hogy attól a ponttól teljesen feszültségmentes lesz, de lényegesen kevesebb a ténylegesen történés és tulajdonképpen innen térünk vissza a kezdeti tapogatózás szakaszához.

A végére is marad azért csattanó, mert a sima lezárás nem igazán illene ehhez a sorozathoz. 

Emma szenvedése az elején egyébként jócskán, már - már zavaróan el lett húzva ( ez a másik negítvuma a könyvnek), de aztán kárpótolt érte a sok - sok aranyos, de nem nyálas romantika. Nagyon jókat mosolyogtam egyes jeleneteknél, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a 3 rész közül ezen nevettem a legtöbbet. A környezetemben többen meg is jegyezték, hogy biztos nagyon jó lehet a könyv, mert látják, hogy sokszor mosolygok rajta.

Még mielőtt befejezném az értelmetlennek tűnő hablatyolásomat, Evant mindenképpen meg kell említenem, egyrészt a türelméért. Szerintem ilyen pasit, mint ő, gyártani nem lehetne. Nincs ember, akit ilyen birka türelemmel áldottak volna meg, mint amilyen neki van( és ez nem csak erre a részre vonatkozik, de leginkább erre).Kizárt dolognak tartom. Ennek ellenére imádtam benne ezt, ahogy a komolyságát is.

Azért is szerettem ezt a rész, mert végre az ő fejébe is beleláthatunk egy kicsit a váltott szemszögnek köszönhetően, ami újdonságnak számít az előző két kötethez képest. Így derült ki egyébként az is, hogy miként élte meg az első rész végén történt eseményeket. Maradjunk annyiban, hogy nem érezte jól magát...

Az a nagy bajom, hogy írhatnám még órákon át a bejegyzést és akkor sem tudnám átadni, hogy mennyire beleestem a könyvbe hibái ellenére, és mennyi, de mennyi érzést hagyott maga után.

Egy biztos, erősen újraolvasás gyanús a trilógia, főleg a harmadik rész, aminek a helyszínét imádtam. Nagyon sok mindent odaadnék azért , hogy egy kis időt eltölthessek egy olyan házban, ahol a teraszról egyenesen a tenger/óceán fehér homokos partjára jutok. Álom, álom....

Az írónő hangulatfestő playlistje megint csak megtalálható a honlapján, de azok a számok épp nincsenek közte, amik nekem illettek volna hozzá, ezért azokat a bejegyzés végén linkelem majd.

Azért is különleges helye van a szívemben a történetnek, mert annyira bezsongtam az Out of Breath elolvasása után, hogy muszáj volt a rajongásomat kifejezni valakinek, aki már olvasta és tudja miről van szó. Ki is lenne erre megfelelőbb személy, mint maga az írónő? Nekiveselkedtem hát és rittyentettem neki egy rövid kis emailt, amit miután elküldtem, megnyugodott a lelkem. És képzeljétek, pár óra múlva válaszolt is, amin nagyon meglepődtem, viszont ezzel határozottan belépett a nagyon szimpatikus szerzők körébe.

A trilógia első része egyébként nagy örömömre ősszel magyarul is érkezik a Maxim kiadó gondozásában.

Remélem sokaknak fog kellemes vagy éppen álmatlan perceket okozni Emma története!

És az ígért számok, amik szerintem illettek a könyvhöz:

Kelly Clarkson: Breaking Your Own Heart (Emma)

30 Seconds to Mars - End of All Days (Emma)

Az utolsó szám pedig Red: Hymn for the Missing, szerintem teljesen Evanhoz illik: