Nem voltam mindig szerelmes Colton Callowaybe, hanem először az öccsébe, Kyle-ba voltam beleesve. Kyle volt az első szerelmem, az első minden aspektusban.
Aztán egy viharos augusztusi éjjelen meghalt és az énem egy része is meghalt vele.
Colton nem tanította meg, hogy hogyan éljek tovább. Nem gyógyította meg a fájdalmat. Nem tette jóvá. De megtanított arra, hogyan hagyjam, hogy fájjon, hogyan ne legyen mindig minden jó és tulajdonképpen azt, hogy hogyan engedjem el a múltat.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Érdekesen indult ezzel a könyvvel a kapcsolatom. Nézegettem, sokáig hezitáltam, hogy listára tegyem - e egyáltalán, hiszen így is olyan sok az olvasásra váró regény, ki tudja, sorra kerül - e egyáltalán. Leírás alapján annyira nem fogott meg, hogy rögtön a várólistám élére ugorjon, az "azonnal olvasandók" közé, de azért mégis csak bejelöltem. Meg nem tudnám mondani, hogy végül mi döntötte el a vívódást.
Nell beleszeret a legjobb barátjába, Kyle-ba. Ez alapból is elég fura egy helyzet, azonban mikor az élet elszakítja őket egymástól, a lány világa darabokra törik. Azonban ekkor tűnik fel Colton, Kyle bátyja a maga vadságával, kiszámíthatatlanságával, ám a bűntudat közéjük áll. Vajon a két sérült léleknek van - e esélye arra, hogy együtt megtalálják a boldogságot és maguk mögött hagyják a múltjukat?
Az is egy külön sztori, hogyan kezdtem el pont ezt a könyvet. A Kindle-lel szórakoztam egyik este, rendezgettem a könyveimet, amikor teljesen véletlenül megnyitottam ezt a regényt. Beleolvastam az elejébe egy picikét, aztán ott ragadtam, onnantól pedig nem volt visszaút. 30%-nál néztem fel először belőle. Ennek ellenére, talán a spontaneitás varázsával minden hibája ellenére megvett magának a történet. Bevallom, kicsit más felépítésre számítottam, de legalább így a meglepetés erejével hatott rám a cselekmény alakulása.
 |
| forrás: pinterest.com |
Tulajdonképpen nem is egy regény ez, hanem kettő, ha úgy nézzük kettő az egyben, 2 in 1 edition. Hogy miért? Mert olvashatjuk egyrészt Kyle és Nell történetét, majd Colton és Nell sztoriját. A kettő persze összefonódik több okból is, de mégiscsak különállóak.
Az egyik inkább YA, a másik New Adult a javából, de nem akarom összehasonlítani a két részt, hiszen két egyedi élethelyzetet írnak le, egyéni háttérrel rendelkező szereplőkkel.
Kyle és Nell csecsemő koruk óta barátok, együtt nőttek fel. Környezetükben mindenki egy párnak tartja őket, de hajthatatlanul tagadják egymás iránti vonzalmukat egészen addig, amíg rá nem jönnek mit is éreznek valójában.
Olyan igazi első szerelem volt az övék, majdnem hogy minta kapcsolat. Mindketten jó családi háttérrel rendelkeznek, egyetemi ösztöndíj várományosok. Környezetük elkönyvelte sorsukat: házasság, gyerekek, boldogság, minden úgy, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Két év után azonban hirtelen mindennek vége szakad. Kegyetlen, de mindenképpen hatásos volt az írónőtől, hogy így zárta le történetüket, még akkor is, ha nem csak a szereplők, hanem az olvasók szívét is átvitt értelemben kitépte és jól megtaposta ezzel a húzással.
Ezután jön a képbe Colton, aki gyakorlatilag minden téren ellentéte Kyle-nak, és talán pont ezért talált nála vigaszra Nell. Colton vad, tipikusan a család fekete báránya, azonban neki is súlyos titkok lapulnak a múltjába, ám a lány kedvéért még ezekkel az emlékekkel és helyzetekkel is szembenéz.
Az ő kapcsolatuk minden csak nem minta kapcsolat, hiszen hiába vonzódnak egymáshoz, életükbe mindig bekúszik valami akadályozó tényező, gyász, bűntudat vagy szimplán csak a megkínzott énjük.
Kapcsolatuk dinamikája is ellentétes, mert míg Kylal lassan kibontakozó, hosszú boldogság után volt szenvedés, addig Coltonnal hosszú szenvedés után lett boldogság.
 |
| forrás: pinterest.com |
Nem is tudom melyik fiút kedveltem jobban, talán Coltont a zenei háttere miatt. A gitáros, vagy úgy általában a zenész pasiktól elgyengülök, és szerintem vagyunk még egy páran így. (lehet anonim kommenteket hagyni ezzel kapcsolatban :D)
Szóval a kemény külső ellenére igenis érző lélek, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az általa írt csodálatos dalszövegek, főleg az, amelyiket a végén adott elő. Na, az volt az, amikor nem csak a könyvben lévő "hallgatóság" könnyezett veszettül, hanem én is. Egyébként csak két ilyen nagyon érzelmes jelenet van a könyvben, aminél valószínűsíthető, hogy sokaknál előkerül majd a zsebkendő.
Az elején említettem, hogy hibái ellenére szerettem. Nem voltak ezek olyan nagyon hibák, de azért megmaradtak. Az egyik ilyen Nell szóhasználata. Nincs ember, aki ennyi "Oh my God"-ot használna való életben, egymás után többször is, bár néha azért variálta, mert közbe szúrt egy - egy "oh, god"-ot és sima "god"-ot is, azonban még így is irritálóvá vált egy idő után.
A másik a rettenetesen sok ismétlés volt, többnyire csak szóismétlések, de volt egy - két mondat is, ami beakadt az írónőnek, azonban ennek ellenére sikerült egészen gördülékeny stílust összehoznia.
A harmadik gondom az időben ugrálás volt. Az még rendben, hogy előrefelé ugráltunk, hol 2 hetet, hol 3 hónapot, hol 3 évet, de néha már teljesen követhetetlenül. Arról nem is beszélve, hogy arról alig tudunk meg valamit, hogy mit történt a szereplőkkel a köztes időben, pedig volt olyan rész, ahol ennek jelentősége lett volna, pl.: Nell esetében a 2 fiú közti időben.
 |
| forrás: pinterest.com |
De ami ellensúlyozta ezeket, meg, ami Colton felé billentette a mérleg nyelvét a pasik közti házi versenyben, az a zene volt. Mi más is lett volna? Bár a regény első felében, a Kyle-os időkben nem kapott akkora hangsúlyt, de a Coltonos részben annál nagyon szerepe volt, tekintve, hogy Colton hadilábon áll az írással és olvasással önhibáján kívül, ezért a dalokon keresztül is kommunikált Nellel, amellett, hogy tökéletesen leírta egy - egy számmal az aktuális lelki állapotát, érzelmeit, azt, hogy éppen mi zajlott benne.
A kedvenc részem is ehhez kötődik, amikor a bárban Nell és Colton felváltva játszottak különböző dalokat, amikkel egymásnak üzentek és így "beszélgettek", mivel mindketten össze voltak törve és nem voltak képesek szavakba öntve megosztani egymással, amit szerettek volna a másik tudtára adni.
Szóval jó volt ez a maga módján. A vége is elég érzelmesre sikerült, Colton bebizonyította, hogy egyáltalán nem olyan kőszívű, mint amilyennek látszik.
A regény végén megtalálható a történet során említett dalok listája, olyan előadókkal, mint Matt Kearney, Jason Mraz, Imagine Dragons, Ray LaMontagne.
Nem okozott extázist, de nagyon kellemes olvasmány volt. A könyv nemsokára magyarul is jön Beléd esve címmel, addig is itt az egyik dal a regényből Ray LaMontagne: Let it be Me
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)