Abbi Glines: Twisted Perfection

A házon kívüli élet Della Sloane-nak teljesen új volt. Múltjának sötét titkait soha, senkivel nem szándékozott megosztani. Nem értették volna meg. És senki nem is kerül hozzá elég közel, hogy rájöhessen ezekre. Mindig is megvolt rá az esélye, hogy megbolondul, hamarabb, mint gondolta. Woods Kerrington soha nem vonzódott a törékeny nőkhöz. Túl sok munkát jelentettek volna, és ő csak a szórakozást kereste. Egyetlen éjszakányi szórakozásra vágyott akkor is, mikor szemet vetett egy csinos egyedre, akinek fogalma sem volt róla, hogyan kell tankolni, ezért segítségre volt szüksége. Azonban Woods nem is sejtette, hogy mennyire törékeny a lány. Egy gondtalan lány, akinek ami a szívén az a száján, és nem érdekli mit gondolnak róla mások, törékenyebb, mint azt a férfi valaha is gondolta volna. 

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Az utóbbi időben divattá vált new adult műfaj egy jó ideje engem is magával ragadott, kezdve az Easyvel, amit követett az The Edge of Never, majd a The Coincidence of Callie andKayden. Aztán a régóta a figyeltjeim képzeletbeli listáján lévő írónő eme regényére esett a választásom, ami így utólag nézve nem biztos, hogy a legjobb választás volt. 

Della élni akar, ugyanis eddig nem igazán volt rá lehetősége, mert a bezártság nagy szerepet töltött be az életében. Ezen az önfelfedező úton, melyen barátnője indította el, találkozik a dúsgazdag Woods nevű pasival és az az egy biztos, hogy egyikük sem igazán tudja, mibe is keveredtek. Sajnos, azt kell mondjam, nem igazán jöttünk ki a könyvvel. 

Borzalmasan indított, majd később felhozta magát egy majdnem közepes szintre és jól ott is ragadt, azon a ponton, egészen a végéig. Sok helyen sajnos a gyengébb pornóhoz hasonlított (hangsúlyoznám, hogy erotikus és pornó között van különbség!), mert hiányzott belőle valami, ami erotikussá vagy, hogy olyan messzire ne menjünk, egyáltalán fogyaszthatóvá tette volna a könyv cselekményét. Hiányzott az igazi érzelem, az a bizonyos szikra a két főszereplőből, mert az én olvasatomban ez a felturbózott birtoklási vágy nem számít annak. 

Két fadarab izgalmasabb interakciókat lett volna képes lebonyolítani. Jó, tudom, ez bőven túlzásnak hangzik, de néha tényleg ez volt az érzésem. Pedig annyira jó sztorit lehetett volna kihozni az alaptörténetből. Tetszett Della háttértörténete, tragikus múltja, amit például bőven lehetett volna még boncolgatni, mert ez így csak a felszín karmolászása volt. 

Egyébként ez volt az egyik dolog, ami megkülönböztette ezt a regényt a bevezetőben felsorolt másik háromtól. Valahogy valótlanabb volt a háttér, mert egy erőszakos pasi (mint Buck az Easy-ben) vagy egy egészségügyi probléma (mint az The Edge of Neverben) vagy épp a mentális betegség ( mint a The Coincidence of Callie and Kaydenben) sajnos sokkal elképzelhetőbb, valósabb élethelyzet, mint Della múltja, az hogy bezárva élt. Talán ezért is állt hozzám közelebb a másik három könyv. 

A szereplők sem igazán váltak szimpatikussá, ennek ellenére megfeleltek az új irányzat által népszerűvé vált modellnek. Dögös, dúsgazdag pasi, akinek gondjai vannak a családjával, párkapcsolati gondjairól már nem is beszélve. Azonban jön egy esetlen, tapasztalatlan lányka, és megváltoztatja a lelkileg sérült férfi életét. Közben a lány tragikus múltjára is fény derül, de a férfi, a megmentő, ezt rendbe teszi és/vagy begyógyítja a sebeket. Tiszta sor. Azonban nem árt, ha ezen kívül valami még van a könyvben , ami megfogja az olvasót, illetve jelen esetben engem. Ebben azonban nem nagyon találtam meg ezt a pluszt. 

Tudjátok vannak olyan esetek, mikor feltűnik egy szereplő, és azonnal tudod, érzed, hogy nem fogod tudni kedvelni, akármit is csinál. Na nekem Della ilyen volt. Alapból a nevével gondjaim voltak, valahogy olyan negatív kisugárzása van. Nem, mintha a Woods jobb lenne... Mindegy, ez valószínűleg csak az én hülyeségemnek tudható be. De mindez azt eredményezte, hogy nem is igazán a fő párosnak szurkoltam, de szegény Woods néha annyira idegesített, hogy komolyan azért kezdtem drukkolni, nehogy mellette kössön ki a leányzó. Végig Trippnek drukkoltam,, ő sokkal szimpibb és rendesebb volt. Ebben az is közrejátszott, hogy viszonylag az elején az írónő Woods szájába adott egy olyan mondatot, ami bármely pasit ellenszenvessé tett volna a szememben, nézzen ki akármilyen jól.

"I’d get a naughty distraction who wouldn’t come with the high maintenance syndrome later."

Ismerjük a high maintance girl fogalmát? Nem? Akkor röviden ismertetném, ha megengeditek. Ha nem, akkor is megkapjátok.

Kezdjük ott, hogy ez nem éppen egy pozitív jelző, ráadásul mostanában egyre kevésbé az. Alapjában véve az olyan embereket - elsősorban nőket - illetik ezzel a jelzővel, ami nyers, szó szerinti fordításban magas fenntartású költségűt jelent, akiknek nagyok az igényeik, nem csak párkapcsolati szinten, hanem minden másban is. Ezek a tipikus nyafka plázacicák, a táska ebeikkel (tényleg csak a kutyát sajnálom, hogy nem lehet normális élete).Azonban az utóbbi időben már nem csak ezeket a nőstény egyedeket bélyegzik meg ezzel a kifejezéssel a pasik, hanem egyre elterjedtebb azokra a nőkre is, akik szimplán NORMÁLIS kapcsolatra vágynak. Már az is high maintance-nek számít, akivel néha foglalkozni kell, értsd: mozi, néha egy szál nyeszlett rózsa, ne adj isten vacsi, pontosan olyan dolgok, amik alapjában véve semmi erőfeszítést nem igényelnének. És ez igencsak lealacsonyító a nőkre nézve.

Talán így már érthetőbb, miért lett kissé unszimpatikus könyvünk főszereplő úriembere hirtelen. Ez a kijelentése rányomta a bélyegét az egész regényre.

A pasi rettentően erős védelmi ösztöne meg az állandó sweetheartozása, ami olyan szinten karakteridegen volt, hogy szinte fájt (ezt csak a nagymamák mondják az unokáiknak, vagy a vén, kiéhezett, fogatlan részegek a csinos csajoknak egy bárban), már csak hab volt a tortán.

Della butaságáról már nem is beszélve. Értem én, hogy azért lett így ábrázolva, hogy érzékeljük az esetlenségét, védtelenségét, de a védtelenség nem egyenlő az életképtelenséggel.

Egy jó példája ennek, hogy a Dellának 3 hónapja van jogosítványa, de nem tud tankolni. Nem, hogy tankolni nem tud, de még azt sem tudja, hogyan kell kinyitni a tanksapkát.

Olyan volt ez a könyv, mint egy szépséghibás ajándék. A csomagolás (borító és stílus) rendben volt, viszont az ajándék (maga a történet és a szereplők) kicsit hibásnak bizonyult.

A hihetőséggel is voltak gondjaim. Egyrészt mennyi esélye van, hogy egy csoró mixer felajánlja neked, hogy lakj egy másik államban lévő kérójában addig, ameddig akarsz, ingyen és bérmentve. Mikor odaérsz, kiderül, hogy nem kimondottan egy vityillóról van szól, hanem egy luxuslakásról.

A másik, hogy egy bulin Della heves tevékenységbe kezdett a gazdag kiszemeltjével, de valaki megzavarta őket. Ezek után a csaj visszament bulizni, csak éppen a bugyiját felejtette el visszavenni, és nem is ment érte vissza. Woods meg nem a bugyi látványától bolondult meg (mert történetesen ő találta meg az elhagyott ruhadarabot) hanem attól, hogy a hölgyeményen miniszoknya van és nincs rajta bugyi, és ó jajj a sok pasi mit fog csinálni. Könyörgöm. ha a fehérnemű gazdáját nem zavarja, akkor őt miért idegesíti a dolog, azon kívül, hogy beindította nála az ősemberekre oly' jellemző területféltő ösztönt? Hozzáteszem, Della nem szándékosan hagyta ott, hanem elfelejtkezett róla a kis butus.

Ám a fent leírtak ellenére el kell ismernem, hogy nagyon gördülékeny az írónő stílusa, a nyelvtani hibák és elütések ellenére is (sajnos itt jön be a képbe a tény, hogy magánkiadós könyv).

Lehet benne egész jó kis gondolatokat találni, szóval nem annyira reménytelen.

"Néha hiányosságaink tesznek minket különlegessé."

Remélem az írónő YA regényeivel, amikből ősszel jó pár magyarul is megjelenik a Maxim kiadó jóvoltából, sikerül majd barátságot kötnöm.