Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2018

Ellen Hopkins: Tilt

Már nagyon ki voltam éhezve egy jó kis Hopkins - féle free verse regényre, amire csak akkor jöttem rá, amikor elkezdtem olvasni. Arra is csak a vége felé ébredtem rá, hogy ez a történet bizony kapcsolatban áll az írónő másik regényével, a Triangles cíművel, mondhatni annak a spin-offja. Azonban annak ismerete nélkül is tökéletesen megállja a helyét a Tilt, amit jól jelez az is, hogy 80 valahány százaléknál tűnt fel, hogy a kettő egyáltalán kapcsolódik egymáshoz. Három főhősünk élete 1-1 ponton kapcsolódik egymáshoz, itt-ott összefonódik az élettörténetük, de emellett mindhármuknak meg kell küzdeniük önmagukkal, a családi drámákkal, az indentitásuk felfedezésével vagy éppen a felnőtté válás adta problémákkal, helyzetekkel.

Teaszünet - díj

Forrás:Meermetstickers.nl Ugyan mostanában nem igazán iszom teát - pedig imádom -, inkább a smoothie-knak hódolok, kísérletezgetem, mi az ami bejön és mi az, ami nem, mit mivel érdemes kombinálni, ennek ellenére kaptam egy Teaszünet - díja drága tag - díleremtől, Abstractelftől . A vélemény írói kedvem még stagnál, még mindig nincs ihletem, maximum 5-10 mondatos értékelésekre a gr-en, de a többi posztfajtával elvagyok, így jól jött ez a tag. Lássuk, miről is szól.

Múlt & Jövő - Összegzés (37)

A január bizonyos szempontból nagyon jól sikerült, bizonyos szempontból viszont folytatta a tavalyi tendenciát. Sokkal jobb könyveket sikerült olvasnom, mint az utolsó hónapokban, ami szuper, viszont írni róluk továbbra sincs igazán kedvem, mondhatni élvezem a felhőtlen olvasást. Igen, tudom, hogy ez a blog szempontjából nem éppen szerencsés, de azért van még egy - két tartalékom, addig hozom azokat, amíg visszaáll (remélhetőleg) a rend. Ennek ellenére a összegzést mindig is szívesen írtam és írom most is, főleg, mert van miről.