Ellen Hopkins: Tilt

Már nagyon ki voltam éhezve egy jó kis Hopkins - féle free verse regényre, amire csak akkor jöttem rá, amikor elkezdtem olvasni. Arra is csak a vége felé ébredtem rá, hogy ez a történet bizony kapcsolatban áll az írónő másik regényével, a Triangles cíművel, mondhatni annak a spin-offja. Azonban annak ismerete nélkül is tökéletesen megállja a helyét a Tilt, amit jól jelez az is, hogy 80 valahány százaléknál tűnt fel, hogy a kettő egyáltalán kapcsolódik egymáshoz.

Három főhősünk élete 1-1 ponton kapcsolódik egymáshoz, itt-ott összefonódik az élettörténetük, de emellett mindhármuknak meg kell küzdeniük önmagukkal, a családi drámákkal, az indentitásuk felfedezésével vagy éppen a felnőtté válás adta problémákkal, helyzetekkel.

A Tilt tulajdonképpen a Triangles történetét meséli el, csak épp most nem a felnőttek, hanem a fiatalok szemszögéből. Be kell vallanom, igen rég olvastam a Trianglest, emiatt nem nagyon emlékeztem rá, az viszont megmaradt, hogy nem élveztem annyira, mint Hopkins más könyveit. A Tilt viszont hiába ugyanaz a sztori, mégis nagyot ütött a fiatalok szemszögéből. Nem a legerősebb regénye (a Burned meg az Impulse mindig is az élen maradnak), de messze nem is a leggyengébb, amihez a karakterek erősen hozzájárultak.

Félelmetes volt nézni, hogy mennyire védtelenek a fiatalok, és amíg a szüleik saját drámájukba vannak belesüppedve, addig a "gyerekeknek" is szépen lassan kisiklik az életük.

Ezt biztos írtam már a korábbi posztjaimban, de Hopkins könyveit azért is szeretem annyira, mert kifejezetten "életszagúak", nagyon sok olyan problémát vet fel, amivel bármelyik tini találkozhat, sőt néhányba még jómagam is belefutottam , szerencsére nem a durvábbakba.

(Innentől részben SPOILERES a bejegyzés)

Mikayla esetében például a nem várt terhesség volt a fő konfliktus, ami gyakorlatilag egy felelőtlen döntés következménye, amiben a pasi, Dylan keze legalább annyira benne volt. Hiszen ő győzködte a lányt, hogy nem lesz semmi gond, ha védekezés nélkül lesznek együtt. Hányszor hallottuk már pasi szájából ezt a mondatot, mióta világ a világ? És Mikki meg volt annyira naiv, hogy elhiggye neki. Hogy is ne hitte volna? Fülig szerelmes volt életében először, és eszébe nem jutott volna, hogy nem bízhat a pasiban, akinek odaadná akár az életét is.  Dylant viszont nem tudtam hová tenni. Persze, értem, hogy be volt parázva rendesen a gondolattól, hogy hamarosan apuka lesz, de ettől még nem kellett volna ilyen ellentmondásosan viselkednie. A kezdetekben olyan meglepően értelmesen gondolkodott, nagyon szerette Mikkit, de azzal is tisztában volt, hogy nem tudnának eltartani egy gyereket úgy, hogy szinte még ők is azok. Utána viszont, amikor hirtelen hátat fordított az egésznek és ultimátumot adott a lánynak, kissé érthetetlen volt. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy sarokba szorítva érezte magát, és azért reagált így. Az viszont érdekes módon meg sem fordult a fejében, hogy esetleg ő is ugyanannyira felelős azért a gyermekért, amennyire a lány. Az ő száluk egyébként egy kissé befejezetlennek tűnt számomra a többiekéhez képest.

A másik szereplő, Shane, akinek nem csak egy problémája akadt, hanem sajnos több is kijutott, viszont talán pont ezért drukkoltam neki annyira, meg a párjának, Alexnek is. Azért egy meleg középiskolás fiúnak nincs könnyű dolga, főleg, ha a családja sem fogadja el őt, ráadásul van még egy súlyosan beteg húga, aki ki tudja, meddig lesz még velük. 

Rettenetesen sajnáltam Shane-t több szempontból is. Minden egyes percnyi figyelemért meg kellett küzdenie. Szerette a húgát, de arra is vágyott, hogy néha rá is figyeljenek, sőt csak rá. Itt jött be az alkohol és a gyógyszerek, ami testvére tragédiája után csúcsosodott ki, részben a bűntudata miatt. Nagyon drukkoltam, hogy talpra álljon és, hogy Alexszel együtt maradjanak. Ugyan, az ő szála sem kapott konkrét lezárást, de benne volt a remény, hogy jól végződik a története, helyreáll a rend az életében.

A harmadik főszereplő, Harley állt olyan szempontból a legközelebb hozzám, hogy leginkább benne láttam fiatalkori, tizenéves önmagamat, már ami a leányzó naivitását illeti, és lehet, hogy jó páran lesznek még így ezzel.  Mondjuk, nekem szerencsém volt, mert nem találkoztam mellé egy ilyen szemét pasival, és tudtam magamnak megállj parancsolni, ha úgy hozta a helyzet. De az első szerelem az néha ilyen, bármit megtennél, hogy felfigyeljen  rád, hogy kedveljen vagy csak rád mosolyogjon. Aztán később ráébredsz, hogy az az út, amit elterveztél nem feltétlenül vezet eredményre. A folyamatnak ez a része Harley esetében szinte egy az egyben kimaradt, gondolkodás nélkül megtett szinte mindent Lucasnak, annak a gerinctelen, sunyi kis szemétládának. Rettenetesen unszimpatkus (és degenerált) szereplő volt, akit egyszerűen nem lehetett nem utálni, ahogyan kihasználta a lány naivitását és igényét, vágyát, hogy valaki szépnek lássa és szeresse.

Hiába nem volt szerelmes belé a leányzó, mégis nagyon durva dolgokat elnézett neki, csak mert a pasi tudta, mit akar hallani Harley. Elég csak megnézni, hogy mi történt a meztelen képekkel (az nagyon aljas húzás volt!), a befejezésről már ne is beszéljünk, pedig ott volt Chad, aki figyelmeztette is őt! Az ő szála talán az, ami nagyon hirtelen, megoldás és mindenféle remény nélkül fejeződött be. Tanulsága volt, de nagyon keserű tanulság.

A főszereplők mellett egy - egy fejezet erejéig a mellékszereplők is szót kaptak, ami emlékeim szerint újdonságnak számít. Viszont nagyon jó volt, hogy megismerhettem a másik oldalt is, sok esetben teljesebb rálátást nyújtott az egyes szituációkra.
Egy azonban biztos, hogy a legszívszorítóbb Shelby "hangja" volt, az ő részeit kimondottan nehezemre esett olvasni, de persze nem azért, mert rossz lett volna, egyszerűen csak rossz volt belegondolni a helyzetbe. Rajta kívül még Alexnek (Shane barátjának), Chadnek (Harley mostohatestvérének) és Lucasnak (Mikayla pasijának) is volt saját fejezete.

Összességében megint egy nagyon jó regényt olvastam az írónőtől, sok - sok aktuális témával, amiről kell néha beszélni.