Book Heaven

Az már biztos, hogy nem ebben a hónapban állítottam fel a személyes csúcsomat, már ami az olvasást illeti. Szégyenletesen keveset olvastam, de egyszerűen a legtöbb esetben annyira fáradt voltam estére, hogy elaludtam a könyv felett kb. 2 oldal után. Ilyen tempóban meg igencsak beletelik némi időbe befejezni egy - egy regényt. Ha határidőre kéne olvasnom, már elvéreztem volna...

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.  Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.  Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése. Szerint

Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni. Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág.  Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek. Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti. Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani.  Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül.  És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért? És van ember, aki képes ezt elfogadni?

Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni. Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág. Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek. Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti. Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani. Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül. És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért? És van ember, aki képes ezt elfogadni? Könyvszeretet blogon láttam meg az írónő másik regényét, amiről Loki olyan jókat írt, hogy muszáj volt utánanéznem, de azt könyvet nem tudtam beszerezni, ehelyett erre a regényre esett a választásom.

A fiatal, jóképű és vicces Booker Gatto nemrég hagyta ott veszélyekkel teli munkáját, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott életet kezdhessen. Egyetlen dolog hiányzik számára a boldogsághoz: egy igazi társ. De a szerelem elkerüli, és a múlt árnyai még fogva tartják a szívét. De bármennyire is próbálja kizárni az életéből az érzelmeket, nem tudja nem észrevenni a gyönyörű és okos Tesst.  Tess Selleck bujkál. Egy olyan kapcsolatból próbál kilépni, melyben mindennapos a megaláztatás és a szenvedés. Egy erőszakos és durva férfi elől menekül, aki egykor a férje volt. Tess átmenetileg nyugalomra talál Booker mellett, aki napról napra vonzóbb számára, de a bizalmatlansága a férfiakkal szemben óvatosságra inti.  Kétséges, hogy a két megsebzett léleknek van-e közös jövője. Vajon a szerelem és a bizalom segíthet rajtuk, vagy éppen ezek az érzések válnak elviselhetetlenné? Az Elviselhetetlen a Port Fare trilógia záró része és egyben Booker könyve is, akit az előző részben tapasztalt mélyrepülé

Nem vagyok valami top formában az utóbbi pár hétben, így eshetett meg, hogy tegnap egyszerűen elfelejtettem megírni a havi összegzést. Jó, nem dőlt össze a világ, de a rendszerető lelkem kicsit kibillent tőle az egyensúlyából. De most megkísérlem helyreállítani a rendet. A júliusi hónapot természetesen nem tudtam überelni, de azt hiszem, panaszra így sem lehet okom.