G.R.R. Martin: Trónok harca (A tűz és jég dala 1.)

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. 

Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. 

Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

Szerintem nincs ember, aki nem hallotta volna ezt a címet, akár a könyvvel, akár a filmsorozattal kapcsolatban. Én is így voltam vele, hallottam innen - onnan, de különösebben nem keltette fel a figyelmem. Ez egészen addig ment így, amíg meg nem hallottam a film main theme-jét. Na, ott volt vége a nyugodt kis életemnek.

Hét királyság küzd a legyőzött ellenségek kardjaiból épített vastrónért. Senki nem lehet nyugodt, a barátok nem mindig barátok, és néha az ellenségekből válnak a legjobb szövetségesek. A tél pedig közeleg.

Szóval a zene hallatán muszáj volt belenéznem a sorozatba, onnan pedig már nem volt megállás. Daráltam, daráltam és valahol a 2. vagy 3. évad környékén döntöttem úgy, hogy kellenek a könyvek is. Óvatos duhajként viselkedtem, így a könyvfesztiválon csak az első részt vettem meg, a másik 4 rész csak kicsit később került hozzám. 

Nagyon sokan olvasták, és írtak már róla bejegyzést, cikket itt-ott, ráadásul kicsi vagyok én ahhoz, főleg a high meg epic fantasy esetében, hogy messzemenő elemzésekbe kezdjek. Azt meghagyom a hozzáértőknek.  Inkább csak a szokásos módon jegyezném le, hogy nekem mi tetszett, és mi nem tetszett benne, kit és mit szerettem.

Helyenként tuti, hogy bele fogom keverni a filmet is,  ezért előre is elnézést.

Szóval az életben nem gondoltam volna, hogy egy ilyen történet ennyire megnyer majd magának. Persze ezzel nem leszólni akarom a műfajt, hanem egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy nem feltétlenül az én ízlésem. Bár ezek után erősen elgondolkodtam azon, hogy talán eddig rossz könyvekbe futottam bele. De rá kellett jönnöm, hogy nem. Pont azért tetszett, mert az én olvasatomban ez nem volt az a tipikus fantasy. Sőt a történetben, legalábbis az első részben vajmi kevés fantasy elem szerepelt. Ha több lett volna, lehet, hogy nem olvastam volna ekkora lelkesedéssel.

Ez így volt tökéletes, hiszen követhettem a kedvencein egyéni drámáját, és életüknek alakulását, a hely, az idő és egyebek csak járulékos körítés voltak. Jó, persze, az idő meg a helyszín is kellettek ahhoz, hogy a szereplők olyanok legyenek, amilyenek, és azzal nézzenek szembe, amivel.

Egy biztos, ki még sorozat - szűz ( film és könyv egyaránt), annak az tanácsolom, hogy ne nagyon kedveljen meg senkit. Úgy hullanak a szereplők, mint a legyek, és teszik ezt a legváratlanabb pillanatokban. Viszont talán ebben is rejlik részben a varázsa a történetnek, így izgalmas és kiszámíthatatlan.

Én egyébként elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem szimpatizálni néhányukkal, igaz, ők az első kötetet túlélték, de azért tuti lesz, aki elvész (tudom is, hogy ki, mert a filmből már up-to-date vagyok, de nem akarom elmondani, hogy kivel mi lesz, hátha valaki még nem naprakész).

A kedvencek első találkozása...

Az viszont azt hiszem nem titok, hogy kik a kedvenceim.  Elsők a sorban a rémfarkasok. Sajnos a halál őket sem kíméli, de a kedvencek közül a kedvencem, Szellem még megvan és ez a lényeg! Olyan különc, mint a gazdája, Jon Snow (Havas Jon). Szegénykémet fattyúnak nevezik, hisz házasságon kívül, félrelépésből született, csak azt nem tudni, hogy ki lépett félre kivel. Mindenesetre a Starkok nevelik, tehát csak van valami közük hozzá.

Szuper egységet alkotnak Szellemmel, és tetszett az, hogy Aryaval milyen jó volt a kapcsolatuk. 

Olyan kedves "kis" állat, de ezért (is) imádom

A másik nagy kedvencem Tyrion. Tudom, hogy nem teljesen becsületes, de hatalmas figura, valós méreteivel ellentétben. Azt is tudom, hogy mindig arra húz, amerre éppen érdekei diktálják, de mégis van benne valami, ami miatt kedvelhető.

Daenerys is kezdi kinőni magát, őt az utolsó fejezetben kedveltem meg, addig olyan kis semleges volt. Az ő karaktere azonban főleg a későbbi kötetekben válik majd meghatározóvá és igazán szerethetővé.

Nehéz írni róla, mármint a könyvről, mert nagyon keveredik a filmmel, az viszont biztos, hogy a Martin által teremtett világ félelmetesen fantáziadús és részletgazdag. Van, akinek ez bejön, van akinek, nem, én személy szerint szerettem a leírásokat, mert így könnyebb volt elképzelni a gyönyörű, festői szépségű helyszíneket és a szereplőket is.

A fantasy tartalma egyáltalán nem vészes, a műfajt nem kedvelőknek is simán fogyasztható. Viszont helyenként igencsak kegyetlen, ami nem meglepő, ha azt nézzük, hogy tulajdonképpen középkori környezetben játszódik. Abban az időben ez nem volt igazán szokatlan, így tulajdonképpen hozzá tartozik a korhűséghez, ahogy a félrelépések, és az emiatti lenézések, kitagadások, sanyarú sorsok is. De az erre érzékenyek kerüljék a könyvet. 

A filmmel kapcsolatban még annyit szeretnék megemlíteni, hogy nagyon könyvhű, amit még egy feldolgozásnál sem tapasztaltam. Nem mondom, hogy minden hajszál pontosan egyezik, de a 90%-a és a lényeg igen. Ja, és Joffrey a könyvben is ugyanolyan tenyérbemászóan idegesítő kis szemét, ha nem jobban.

Na, de ez a bejegyzés a nesze semmi, fogd meg jól esete. ezért be is fejezem. Nem tudok mindenről sokat írni, erről meg végképp nem, mert annyi szálon fut a sztori, hogy lehetetlen mindenre kitérni. Olvasni kell.