
A következő hónapban szeretnék sokat (sokkal többet) pihenni, mint eddig és ebbe az olvasás is beletartozik.
Azonban mielőtt megnéznénk a nyár első hónapjára szóló terveket, először leltárazzunk, mit is sikerült elolvasni ebben a zsúfolt hónapban.
A tervezettek közül - ahogy az lenni szokott - csak két könyvet olvastam, illetve a harmadik folyamatban van, Persze emellé még jöttek olyanok, amik nem voltak betervezve, de nem is rólam lenne szó, ha nem így történt volna.