Susan Ee: World After (Penryn & the End of Days #2)

Amikor emberek egy csoportja foglyul ejti  Penryn húgát, mert azt hiszik, hogy szörnyeteggé vált, a helyzet vérontásba torkollik,
és Paige pedig eltűnik. Az emberek rettegnek, a lányok anyja pedig összeomlott. 

Penryn San Francisco utcáin keresi Paige-et. Miért annyira üresek az utcák? Hová tűnt mindenki? A kutatás az angyalok tervének szívébe vezeti őt, ahol bepillantást nyer az indítékukba és rájön, hogy milyen rémisztő távlatokba hajlandóak elmenni céljaik elérése érdekében. 

Eközben Raffe a szárnyaira vadászik. Nélkülünk nem tud csatlakozni társaihoz, nem tudja elfoglalni jogos helyét vezetőként.  Mikor szárnyai visszaszerzésével és Penryn túlélésével néz szembe, vajon melyiket választja?


Az Angelfall volt az idei első olvasmányom és mondhatom, teljesen magával ragadott. A függővége pedig tönkrevágott, így januárban, a névnapomra gyorsan meg is rendeltem a folytatását.

Penryn újra együtt van anyjával és kishúgával, viszont elszakadt Raffe-tól. Azonban most a túlélésre kell elsősorban koncentrálnia, hogy megvédje családját, nem csak az angyaloktól, hanem a skorpiószerű szörnyektől is.

Susan Ee nem semmi, ezt előre le kell szögeznem. Nem semmi történetet hozott össze, az már biztos. Volt itt minden; angyalok, őrült tudósok, vérfürdők, harcok, félelmetes, örömteli és kacagtató pillanatok is, talán pont ez az, ami annyira szórakoztatóvá teszi a könyvet. Persze, emellett ott vannak az erős karakterek is : Raffe, Penryn, Paige, Penryn anyja, az ellenállók tagjai és a Kard!

Igen! Ebben a regényben még egy kardnak is önálló karaktere van. A regény közepe felé vettem észre, hogy kezdek vele szimpatizálni, kimondottan sajnáltam, mikor átmenetileg kikerült a képből, a végén pedig már szurkoltam is neki! Nem sok olyan regényt olvastam, ahol egy kard szinte egyéni szereplő. Kicsit olyan, mint Bob, a pók a Morganville-i vámpírok sorozatból.

Penryn karaktere egyébként sokat fejlődött, de ehhez az is hozzátartozik, hogy sok mindenen ment keresztül. Elveszített a húgát és az anyját, megtalálta őket, aztán egyiküket ismételten elveszítette. Olyan volt az egész regény, mint egy hullámvasút, ami néha átment szellemvasútba.

Azért is képes volt Penryn fejlődni, mert az első felében Raffe nélkül kellett helyt állnia ebben az apokaliptikus világban. Nem áll mellette senki, aki megmentette volna őt a kellő pillanatban, csak magára számíthatott. Jó, hogy ott volt nála Raffe kardja, aki sajátos módon némi kiképzést tartott neki, de hát ez nem mindig segített az adott helyzetekben.

Tovább bonyolódott az angyalok politikai helyzete is, kezdenek igencsak eldurvulni a dolgok, a hatalomra törő Uriel egyre durvább eszközökhöz folyamodik, és egyre véresebb játszmákat játszik. Na, az valami nagyon mocsok húzás volt tőle.
Raffe-nak is megvan emellett még a maga baja, igyekszik visszaszerezni a szépséges fehér szárnyait.

Jajj, nem lehet őt nem szeretni. Olyan beszólásai vannak, hogy csak na! De közben azt vettem észre, hogy mennyit változott ő is az eltelt időben. Ha visszagondolok, hogy az első részben milyen mereven viselkedett végig Penry mellett, mostanra azonban egy hangyányit lazább lett, legalábbis akkor, mikor kettesben vannak. Nem azt mondom, hogy a harcos jelenetek közben totál ellazult, de valahogy mégis felszabadultabb, mint a kezdetek kezdetén, pedig a helyzete jelenleg jóval bonyolultabb. Gondolom ebben az is közrejátszik, hogy kezdi egyre jobban megkedvelni Penrynt és így másként is viselkedik mellette, meg véleményen szerint arra is ráébredt, hogy a lány nem az a védtelen kis emberi lény, akinek először hitte, hanem igenis képes harcolni és megvédeni magát, ráadásul az angyal valamikori kardjával is igencsak jó kapcsolatot ápol.

A második fele a regénynek egyébként jóval mozgalmasabb és jó néhány meglepő fordulatot tartogat. Az, hogy a fő páros újra együtt van, sokat dob ezen. A kedvenc jeleneteim közé tartozott az, mikor a tengerparti házban éjszakáztak. Nem történt semmi különös, de mégis jó volt őket együtt látni, nagyon aranyosak voltak. Az mondjuk előre borítékolható, hogy ez a már - már idillikus állapot nem tart sokáig.

Ami még változás az első részhez képest, hogy abban kicsit furcsállottam ezeket a fura skorpió-szerű lényeket. Igaz, ez itt sem változott, ráadásul jóval többet is szerepeltek, de legalább jobban beleláttam abba, hogy miként is teremtették őket és milyen szerepet is töltenek be ebben a hatalmas angyali sakkjátszmában. Mert ez tényleg nem más, mint egy hatalmas sakkjátszma.
A vége egésze érdekes fordulatot vett, olyan fordulatot, amit talán egyik fél sem látott előre, de megint hatalmas függővéget eredményezett. Ezek után remegve várom a megjelenést, hogy kiderüljön, mi lesz a vége ennek az egészen hatalmas harcnak. A könyv már úton van felém, úgyhogy a postás mostantól retteghet.