Vivien Holloway: Pokoli szolgálat (Pokolháború trilógia #1)

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet? 

A szabadságodat, az életedet? 

Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? 

Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. 

Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. 

Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért. 

Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját. 

Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Igazából nem is tudom mikor döntöttem úgy, hogy elolvasom Vivien - sokaknak csak Wee - könyvét. Talán akkor, mikor az örökké nyughatatlan kíváncsiságom felülkerekedett a magyar írók tollából származó regényekkel szemben támasztott előítéleteimen.



Lil lepaktált az Ördöggel. Szó szerint. Ez volt az egyetlen esélye arra, hogy megmentse kishúgát, ám az ördög sem a megbízhatóság mintaképe, így Lil örökre a csatlósává válik, lélekvadász lesz.
Azonban egy küldetés során valami félresiklik, és Lucifer esetében semmi sem marad büntetlenül.

Nagyon hosszú időszak szakadt meg azzal, hogy a kezembe vettem és elolvastam ezt a könyvet. Eddigi próbálkozásaim hazai szerzőkkel - mondhatni rögtön a legelsők - eléggé rosszul sültek el ahhoz, hogy egy jó ideig kerüljek minden magyar regényt. Azonban ez a könyv annyira piszkálta a fantáziámat, és a megérzésem is sugdosni kezdett, így bár félve, de beadtam a derekam, és a könyvhéten megvettem a saját kis példányomat. Felkerült a polcra és szoktuk egymás jelenlétét egészen mostanáig.

Az igazat megvallva, mikor kinyitottam és elkezdtem olvasni, teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy viszonylag hamar hibákkal - legyen szó akár logikai bakiról, akár bármi nemű nyelvtani anomáliáról - fogom szembetalálni magam. Nem mintha nem bíztam volna Wee-ben, ráadásul megnyilvánulásai alapján sem olyannak tűnt, aki hibát hibára halmoz, de csak bennem motoszkált, hogy magyar regény, óvatosnak kell lenni vele. Azonban már az elején világossá vált, hogy hála a jó égnek más lesz itt a helyzet, legnagyobb örömömre.
Mire először feleszméltem, már 30%-on is túl voltam Lil történetében, ami nagyon jó jel volt, de mint tudjuk, nem iszunk előre a medve bőrére.

Lilian igazi belevaló fantasy főhős. Nem nyavalyog, teszi, amit kell a túlélés érdekében. A vele történtek kicsit keserűvé, bizalmatlanná tették, de hát kit nem tenne azzá, hogy a Pokolban szolgál és Lucifer úgy rángatja, mint egy marionett bábut? Ráadásul a lány szökési kísérlete után még közelebb került a tűzhöz.
Nagyon csíptem a száraz, szarkazmustól csöpögő humorát, főleg, mikor Gabrielt becézgette: "tollas", "selejtes tollpárna".
Még illettek is rá,tekintve,  hogy Gabriel egy angyal. Hmm. Máris készen voltam, mert gyengéim az angyalok, de mégsem ő volt az a szárnyas, akit leginkább kedveltem, hanem Berith a renegát, a fekete szárnyaival... Ő sokkal szimpatikusabb volt, még annak ellenére is, amit tett.
Hogy a történetről is ejtsek pár szót, meg kell mondjam másra számítottam. Valamiért az a kép élt bennem, hogy majd végig Lil lopkodja a lelkeket Lucifernek és némelyiknél kisebb - nagyobb nehézségbe ütközik. Aztán a fele előtt egy kicsivel rájöttem, hogy ennél azért jóval bonyolultabb lesz a dolog. De olyan izgalmakra már végképp nem számítottam, mint amikkel a végén találtam szembe magam. Nem is igazán akartam letenni a könyvet, mert tudni akartam, hogy mi lesz itt még, mi pattan még ki Lucifer elborult agyacskájából. Az Ördög maga egyébként a lehető leggonoszabb gonosz, de legalább hű a nevéhez. Olyan nagyon szemét kis dolgai voltak, hogy az hihetetlen, velejéig gonosz, de mondjuk az is igaz, hogy ez a dolga.
Egyetlen egy dolog idegesített egy picit benne, még pedig az, ahogy Lilt becézgette. Nagyon irritálóvá vált tőle, mondjuk egy gonosz karakternél ez nem gond.
Egy dolog tűnt fel még, amiről nem tudom, hogy szándékos volt -e vagy sem. Volt egy 2-3 mondatos bekezdés, ami kétszer szerepelt a regényben, szóról - szóra ugyanúgy. Nem volt egyébként zavaró, csak feltűnt.
Ezt leszámítva azonban nagyon rendben volt a regény.
Kaptam egy nagyon jó kis urban fantasy-t, egy megtört, de belevaló főhősnővel, izgalmas, előre gyakran nem láthat fordulatokkal és nagyon jó stílussal.
A legnagyobb érdeme a könyvnek azonban az, hogy visszaadta a reményt, hogy lehet még nagyon jó magyar kortárs műveket találni.
Nagyon várom a folytatást, kíváncsi vagyok Lil további "kalandjaira", bár az talán helytállóbb, ha azt mondom, hogy szenvedéseire.
A könyv végén található bepillantás a Pokoli szökevénybe pedig sejteti a kellemes szórakozást, amit a második rész nyújt majd.