Anne Osterlund: Salvation

Salvador Resendeznek - barátainak csak Salva - látszólag mindene megvan. Mexikói immigráns családjának nagy elvárásai vannak felé, és Salva meg akar felelni ezeknek az elvárásoknak. Diáktanács elnök, a focicsapat hátvédje, és majdnem tökéletes az átlaga. Mindenki imádja őt. Főleg Beth Courant aka a két lábon járó katasztrófa. Az álmodozó és félénk Beth beleolvad a környezetébe. De okos is és komoly tervei vannak a jövőt illetően.

A népszerű srác és a könyvmoly lány - nincs bennük semmi közös. Egészen addig, míg a sors nem hozza őket össze és onnantól a vonzalom ellenállhatatlan. Hamarosan Beth arra sarkallja Salva-t, hogy magasabbra tegye a lécet, hiszen a lány tudja mire képes valójában, többre annál, mint amit a fiú el tud képzelni.

Ekkor következik be a tragédia - és azzal fenyeget, hogy mindent elpusztít, amiért Salva megdolgozott. Vajon Beth szerelme elég lesz, hogy megmentse?

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Még tavaly bukkantam a könyvre az újdonságok böngészés közben. Mivel New adult címkével is ellátták, gyorsan listára is tettem, mert miért ne?

Beth és Salva mindketten mexikói immigráns család tagjai Amerikában. Jó tanulók, de csak Beth van látszólag tisztában képességeikkel. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Beth egyre magasabbra teszi a lécet Salva számára, aki szembeszállva mindennel és mindenkivel, próbálja megugrani azokat.

Ám a vér kötelez és ez sok mindent megnehezít a fiú számára.

Nagy elvárásokkal ugrottam neki a könyvnek, ráadásul mikor listára tettem a könyvet goodreads-en, szinte azonnal (értsd. 10 percen belül) kaptam egy privát üzenetet az írónőtől, amin igencsak meglepődtem. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy "kell a reklám meg a hírverés" vagy szimplán barátságos jellegű megkeresés volt ez a részéről.

Végül is mindegy, a lényeg, hogy bájos csevegésbe elegyedtünk, ami alatt annyit sikerült leszűrnöm, hogy az írónő nagyon szeret magáról 3. személyben beszélni, és talán éppen ezért az sem véletlen, hogy a regény E/3-ban íródott (bár az is lehetséges, hogy a kettőnek semmi, de semmi köze egymáshoz).

Ezzel pedig el is érkeztük a lényeghez. Bevallom a szép borító és az írónő közvetlensége többet sejtetett, mint amennyi valójában van a történetben.

Konkrétan - sírni való vagy sem - ez nem volt más, mint egy nagyon gyengusz Perfect Chemistry koppincs. Adott két mexikói immigráns gyerek, akiket az élet valahogy egymás mellé sodor. A lány gazdag, a fiú szegény. Mindkettejüknek megvan a magukhoz való esze, ennek ellenére csinálnak hülyeségeket, de ez simán belefér, hiszen középiskolásokról van szó.

Itt jegyezném meg, hogy a regény egyáltalán nem new adult. Nem más ez, mint egy szimpla kis középsulis young adult könyv, aminek a végén bejátszik egy kis tragédia, ami a főszereplők fejében sok mindent összeráz és megváltoztatja a látásmódjukat, csakúgy, mint a fent említett másik könyvben. Szintén egyezés Simone Elkeles történetével, hogy rohadt sok benne a spanyol kifejezés, ami rettenetesen idegesített, még akkor is, ha már néhányat ismertem közülük. Oké, hogy a karakterek elengedhetetlen része a származásuk miatt, de na, ha spanyolul akarnék tanulni, akkor spanyolul olvasnám a könyvet és nem angolul.

És, hogy a sok hasonlóság mellett miben volt más? Lássuk csak.

Gyengébb, semmitmondó karakterek példának okáért. Salva önmaga egy nagy ellentmondásnak tűnik elsőre, meg másodikra is. Ő a focicsapat sztárja, jeles tanuló, szorgalmas, de mégis a bunkó pasit adja az esetek 90%-ban, a diákönkormányzat elnöke, körüldongják a csajok, randit, randira halmoz általában, erre a végén a testvére benyögi, hogy a srác egyébként nagyon félénk meg gátlásos. Én meg csak ültem, hogy akkor most mi is van, lemaradtam esetleg valamiről? Az én olvasatomban ő minden csak nem gátlásos és félénk, ami persze nem baj, csak ne akarja lenyomni a torkomon, hogy az, mikor nem is. Szóval a karakterábrázolással voltak gondok. És hát Beth sem a legjobb női főhősök élvonalából való, finoman szólva sem. 

A másik , amiben  különbözött és elmaradt Alexék sztorijától, az a stílus volt. Nem tudom, mi okozta, de iszonyatosan darabosnak hatott az egész. Már csak azért sem tudom mitől vált azzá, mert nem is igazán tőmondatokban íródott, sőt, egészen igényes fogalmazás jellemezte, néhol már talán a túlfogalmazás esete is fenn állt, ha visszagondolok. Az az egy azonban biztos, hogy nagyon sokszor azon kaptam magam, hogy kizökkentem az olvasásából és nehezen tudtam újra felvenni a fonalat, és mire újra belelendültem volna, addigra valami ismét kizökkentett. 

A másik problémám a leírások hiánya volt iszonyatosan zavart, hogy még a végén sem tudtam magam elé képzelni leírás hiányában, hogyan is néznek ki a szereplők és ez is nagyban befolyásolta az olvasás élményét. Lehet, hogy, ha nem olvastam volna a Perfect Chemistry-t, és nem lett volna összehasonlítási alapom, akkor jobban tetszett volna, így azonban nem lett más, mint egy gyenge, közepes, könnyen felejthető olvasmány.