Pár szóban (2) - Egerek és emberek

A kaliforniai Soledad közelében furcsa párt tesz le az autóbusz: George alacsony és fürge észjárású, társa, Lennie lomha, nehézfejű óriás. Egy közeli tanyára tartanak, munkát keresnek. Bár a tanya lakói és munkásai korántsem barátságosak, nincs más választásuk: itt kell maradniuk, ha meg akarják valósítani közös álmukat, hogy vegyenek egy saját tanyát, ahol majd önállóan gazdálkodhatnak. Lennie-t ártatlan együgyűsége folyton bajba sodorja, és George-nak igencsak észnél kell lennie, ha mindkettőjüket meg akarja óvni a következményektől. Barátságuk ritka kincs az őket körülvevő sivár, brutális világban, amely könyörtelenül megsemmisülésre ítél mindent, ami emberi. A szikár, minden sallangtól mentes, sodró erejű kisregény a nagy gazdasági világválság idején két vándormunkás tragikusan felemelő történetén keresztül mutatja be a modern társadalom elidegenedésének, az emberi kapcsolatok kiüresedésének pusztító hatását. Mondanivalója a mai napig sem veszítette el érvényét.

Nagy rajongója lettem Steinbeck a két elolvasott regénye után, így eltökéltem, hogy szépen lassan sort kerítek a szerző összes megjelent művére.

Ezt a kisregényt Gigitől kaptam szülinapomra, és meg kell mondja, tökéletes választásnak bizonyult.

Ezt már csak azért is szerettem volna elolvasni, mert Lokival a Lement a Hold kapcsán beszélgettünk arról, hogy ez a kedvence Steinbecktől, és azt mondta, nagyon - nagyon jó.

Lennie és George két szegény munkásember, akik együtt vándorolnak munkalehetőségtől munkalehetőségig. Álmuk az, hogy saját tanyát vehessenek maguknak, ahol a saját maguk urai lehetnek.

Ismét nem csalódtam Steinbeckben, szórakoztató, ámde mondanivalóval teli keserédes kisregény az Egerek és emberek.

Lennie egy szelíd óriás, aki kicsit ugyan együgyű, de  hibái ellenére nagyon is szerethető karakter. Fogyatékosságából adódó naivitása és világszemlélete egy kisgyermekéhez hasonlít. Erős, de nincs tisztában erejével, ahogy tettei következményeivel sem. Minden esetben jót akar, de nagyon ritka, hogy jól is sül el. George-re hárul a feladat,  hogy helyrehozza "társa" baklövéseit. Hogy miért együtt vándorolnak, nem tudni. Talán George-nak megesett a szíve az óriáson vagy csak úgy volt vele, hogy legalább van társa az úton, addig sincs egyedül.

A regény a közönyösséget és az önnön érdekek érvényesülését testesíti meg. Addig használunk valakit, amíg nekünk jó, aztán eldobjuk, gondoljon a másik bármit is. A legdurvább az az egészben, hogy ez sajnos napjainkra, a való életre is nagyon jellemző viselkedés, így a regény igencsak aktuálisnak mondható.

A sorok között egyébként érezni lehet a reménytelenséget, az elkeseredettséget. Ám a korántsem pozitív jövőkép ellenére a szereplők között fellelhető az összetartásnak némi szikrája, amelyben talán benne van, hogy együtt könnyebb, legalábbis addig, amíg valamelyikük meg nem elégeli a helyzetet és saját érdeke mást nem kíván.

Burkoltan kimondja a könyv: az ember önző és kegyetlen. Bár George elsőre jónak tűnik, hisz segít az elesett Lennie-nek, istápolja, támogatja őt, még, ha sokszor nyers és bántó hangnemben is, de kiderül, hogy nem a jó szíve vezérli, sőt egyenesen kegyetlen , amit végül tesz. Ezzel szemben Lennie, aki eredetileg veszélyesnek van beállítva, nem más, mint egy szelíd óriás. Ami rosszat tesz, azt is csak véletlenül teszi, nem szándékosan okoz bajt, ezért ettől nem lesz rossz ember.  Sőt, szinte tisztább szívű, mint bármelyik másik szereplő. Ezért is annyira megdöbbentő és elkeserítő sorsának alakulása.

Megrázó a vége és nem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatot vesznek az események. Ennek ellenére mégis nagyon tetszett, ízig - vérig Steinbeck.