Jackie Morse Kessler: Rage (Riders of the Apocalypse #2)

Missy nem szándékozott annyira mélyen vágni. De a buli után, ahol megszégyenítették gyakorlatilag az egész iskola előtt, senki nem hibáztathatja, amiért egy kis vigaszra, nyugalomra vágyott. Persze a legtöbb embert nem a penge érintésében keresi a vigaszt, de Missy mindig is... más volt, mint az átlag. Pontosan ezért választották ki őt az Apokalipszis egyik lovasának: Háborúnak. 
Ezért Missy most már egy másik pengét forgat  egy nagy, brutális kardot, ami akárkit és akármit lemészárol, ami útjába kerül. De ezzel a fegyverrel a kezében tanul is valamit, ami segíthet győzedelmeskedni  saját fájdalma felett: kontrollt. Az önbántalmazás egyedi megközelítésével a Rage egy fiatal lány története, aki felismeri a magában rejlő erőt és ellenáll az őt körülvevő világ támadásainak..
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Amikor a sorozat első részét olvastam, nagyon megnyert magának a témák és stílusok sajátos egyvelegével. Szerencsére Abstractelf jóvoltából áprilisban sikerült megszereznem a másik három részt is.

Missy súlyos problémákkal küzd. Saját magát vagdossa, mert a vágások okozta fájdalom az egyetlen, amit kontrollálni tud életében. Ennek okán a suliban is kiközösítik, ráadásul volt pasija is segít őt a köznevetség tárgyává tenni.

Legkétségbeesettebb pillanatában találkozik Halállal, aki egy kardot ad neki, Háború kardját. De vajon egy ilyen törékeny lány képes lesz - e megbirkózni az ölébe hullott hatalommal.

Megmondom őszintén az első rész után nem erre számítottam. A Hungerben pontosan az tetszett, hogy a nagyon komoly, komor hangvételt fantasy elemekkel és egy nagy adag humorral enyhítette. A Rage-ben valahogy a humor mennyisége jóval kisebb volt, így a mérleg "komoly" oldala igencsak feljebb helyezkedett. Jóval komorabb lett elődjénél, és nagyon rányomta a hangulatomra is a bélyegét.

Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem jókor vettem kézbe. Valószínűleg, ha máskor olvasom, nem bújt volna ennyire a bőröm alá. Pedig az alaphelyzet nem durvább, mint az első részben. Nem is maga Missy önpusztító életmódja volt a leginkább nyomasztó, hanem ennek a következményei, azok a dolgok, amiket át kellett élnie, a kiközösítés, a bizonytalanság és legfőképpen a megszégyenítés.

Az egyik legborzalmasabb jelenet a könyvben a hálószobás volt, amikor Adam, Missy ex-pasija olyan szinten megalázta szerencsétlen lányt, hogy én éreztem magam szarul miatta.

Dühös voltam, igen, mert ez nem vicc, főleg Missy esetében (meg egyébként sem). Az az idióta bele sem gondolt, hogy milyen károkat okoz ezzel a lánynak hosszú távon, még akkor is, ha tulajdonképpen ez volt az az esemény, ami arra késztette, hogy elfogadja Halál ajánlatát és elfogadja új szerepét.

Az új szerepet, amit nem biztos, hogy elbír majd, hiszen az apokalipszis négy lovasának lenni, pontosabban Háborúnak lenni nem könnyű.

Érdekes volt látni, hogy miként változtatja meg Missy gondolkodását, illetve mihez kezd az ölébe hullott hatalommal.

Hatalmat kapott, hisz, ha azt akarja, amerre jár, az emberek azonnal veszekedni, verekedni kezdenek vagy ép ölni kezdik egymást. Ezzel szemben ott lett volna a lehetőség, hogy bosszút álljon mindazokon, akik napról napra tönkretették az életét, ám mégsem tette. Rájött, hogy az nem ő lenne, és megtanulta kontrollálni az érzelmeit és az önmagára és környezetére irányuló pusztító vágyat.

Azzal, hogy képes volt a Kardot irányítani, saját maga bántalmazását is képes volt kordában tartani. Persze nem minden esetben, de elindult a jó úton.

Mint már az elején is említettem, ebben a részben kevesebb volt a humor. Halál még mindig szexi, a gitár elengedhetetlen kelléke, és néha sziporkázik, de nem hozta a megszokott mennyiséget. Viszont Missy - vel cukik voltak nagyon (igen, még mindig Halálról beszélünk), két Nirvana imádó lélek, ha egyszer találkozik...

Az viszont még mindig nagy szívfájdalmam, hogy Midnight, Éhínség lova nem szerepelt. Egyem a lelkét, úgy hiányzott az a csokizabáló feje, de komolyan. Igaz, hogy Missy lova sem volt gyenge (igen, jól érzitek, hogy a lovak a kedvenc szereplőim ebben a sorozatban), aki Ares névre hallgatott és nagyon kis harci - marci volt, mert mindenkit darabokra akart harapdálni és folyamatosan a fogát csattogtatta.

Ja, és Midnighttal nagyon nem csípték egymást. Szóval hiányoltam a fekete lovat, mert ő Halállal is többet kommunikált és az tök vicces volt.

Maga a könyv nem rossz, gyönyörű nyelvezettel kifejezve kapjuk meg a lány gondolatait helyzetéről, de az, hogy nyomasztott sajnos levont belőle, hiába nem a regény hibája.

Nagyon meg kell gondolni, hogy mikor veszi kézbe az ember, bár valószínűleg nem mindenkire lesz ilyen hatással.