Ellen Hopkins: Smoke (Burned #2)

Pattyn Von Stratten apja halott, Pattyn pedig szökésben van. A sok évnyi apjától elszenvedett bántalmazás után, majd Ethan és a közös gyermekük halálát követően a lány kétségbeesetten vágyik a békére. Csak húga, Jackie tudja, mi is történt azon az estén, de ő otthon ragadt anyjukkal, aki kétségbeesetten ragaszkodik a megszokott rendhez, ezért hagyja, hogy az esetet intézzék a közösségük zsarnoki vezetői.   Apja végre eltávozott, de Pattyn nélkül Jackie rettenetesen magányos. Egyedül és rejtőzködve, Pattyn új életet kezd, de lehetséges újra felépíteni egy életet, mikor minden hamuvá vált és a hazugság biztonságosabbnak tűnik az igazságnál? 

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Szinte most volt, hogy megismerkedhettem Ellen Hopkins világával, és egyenesen beszippantott. A Burned volt tőle az első regényem és szavak nincsenek rá, hogy mekkora hatással volt rám, pedig nem az a legdurvább könyve.

Mikor megtudtam, hogy megírja a folytatást, majd kibújtam a bőrömből, még akkor is, ha egy apró, kis kétség is motoszkált bennem.

Pattyn elveszítette mindenét, szerelmét és leendő kisbabáját is. Ráadásul menekülnie kell, mert valami borzalmas történt.

Vajon megtalálhatja  még ez az összetört lélek a boldogságot?

Bevallom, nem igazán volt ötletem azzal kapcsolatosan, hogy miként is fog folytatódni Pattyn története, erre azonban egyáltalán nem számítottam.

Mondjuk azért az írónő egyéb könyvei alapján már sejthettem volna, hogy nem lesz egy sétagalopp, bár azt is hozzá kell tennem, hogy tulajdonképpen ez volt a legkevésbé brutális könyve.

Nem volt rossz, természetesen, de nem is volt annyira sokkoló és brutális, mint amihez hozzászoktam (már ha ehhez hozzá lehet szokni...).

A téma persze így is nehéz, de nem fizikai, hanem lelki síkon. Adott ugye a gyász Pattyn részéről, hiszen a balesetben elveszítette élete szerelmét és születendő közös gyermeküket is egyszerre, aztán ott van még emellé az a tény, hogy menekülnie kell otthonról vagy könnyen börtönben találhatja magát. Egyik helyzet sem lehetett számára egyszerű, azonban a kettő együtt szinte kibírhatatlan.

Nem is értettem, hogyan volt képes ennyire összeszedetten élni a mindennapjait. Persze, belülről emésztették őt a dolgok, ez tökéletesen látszott a naplóbejegyzéseiből is, de pont ezért hihetetlen, hogy így képes volt tartani magát, hiszen hatalmas akaraterőre lehetett ahhoz szüksége, hogy a belső vívódásaiból semmit se mutasson az őt körülvevők felé, főleg azok felé, akik közelebb álltak hozzá.

Az a része rettenetesen tetszett, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolt munkaadójának kislányával, meg felfedezte, hogy képes a lovakkal is bánni. Az a része annyira illett hozzá, képes volt benne megtalálni önmagát annyi veszteség után, tudtán kívül kicsit ilyen gyógyterápia jellegű is lehetett, de pont így volt jó.

A regény olyan szempontból más, mint az első rész, hogy váltott szemszöggel rendelkezik. A másik "mesélőnk" Jackie, Pattyn húga. Neki is megvan a maga keresztje, ő is közrejátszott apjuk halálában, ráadásul úgy érzi, nővérének miatta kell menekülnie. Aztán még ott van az a tény is, hogy nemi erőszaknak esett áldozatul, amit a saját kis templomi közösségük egészen "érdekesen" reagált le. Ahelyett, hogy élből rendőrök kezére adták volna az elkövetőt, inkább házon belül intézték el a dolgot, ami egyet jelentett azzal, hogy  a srác megúszta büntetés nélkül, Jackie-be pedig belebeszélték, hogy ő ugyanannyira hibás volt, mint a fiú, sőt...

Borzalmas volt olvasni, hogy ilyen felelőtlenül és beszűkült látásmóddal kezelték a helyzetet azok az emberek, akik elméletileg vallásosak és elítélik a bűnt. Kimondottan dühös voltam rájuk, amiért ilyen hülyeséggel tömték szegény lány fejét.

Egyedül Gavin volt, aki helyesen kezelte a helyzetet. Még Jackiék anyja sem volt képes kiállni a lánya mellett, éppen azért nagyon haragudtam rá is, és igencsak csalódtam benne. Mert amíg a férje élt, persze, azt tette, amit elvárt tőle, de miután meghalt, miért nem tudott kiállni a lánya mellett? 

A lányai képesek voltak meglépni azt, amit ő felnőtt létére nem tudott, és ez igencsak szomorú.

Visszatérve Pattynre, próbál új életet kezdeni, ami szökevényként nem könnyű. Hopkins nagyon jól érzékeltette, hogy mennyire sokat változott közben, és napról - napra hogyan próbált túllépni vagy helyesebb, ha úgy mondom, hogy miként próbálta meg túlélni a vele történteket.

Nagyon drukkoltam neki, hogy esetleg a csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott Angelben megtalálja azt, aki mellett boldog lehet, mert az egyértelmű, hogy Ethan emlékét senki nem tudja majd elfeledtetni vele. 

De persze nem Hopkins regény lenne, ha ez simán menne. Ami ott az úton történt velük, az borzalmas volt, egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy talán mégis képes lesz az írónő meghúzni azt, amire még gondolni sem mertem. Végül nem a legrosszabb következett be, de így sem volt kellemes, amit Angelnek és Pattynnek át kellett élnie.

A történet végére megérett bennem a gondolat, hogy miért is éreztem Jackie szálát kevésbé fontosnak. Azért, mert  az ő szála tulajdonképpen csak egy "eszköz" volt az írónő kezében, hogy Pattynt eljuttassa A-ból B-be. Meg kell hagyni nagyon jól csinálta, mert ennek ellenére ez is érdekes volt, még ha nem is annyira, mint a másik cselekményszál.

A vége Hopkinshoz képest fluffnak mondható, mint már az elején is említettem, ez a legkevésbé durva könyve. Persze, ennek ellenére nem egy sima kis chick-litre kell számítani, mert érzelmileg igencsak megterhelő. Azonban ezért egyértelműen kárpótol a sorok dallamossága, amit az írónő esetében már megszokhattunk.

A viszonylag boldog végről még annyit, hogy ezektől a szereplőktől nem sajnáltam ezt a befejezést és egyáltalán nem bánom, hogy így végződött a történetük. Megérdemelték.