Ugrás a fő tartalomra

Vegyes felvágott (42)

Ki kell használni a hátralévő pár napot, mert aztán megkezdődik az iskola, és a fiatalok eltűnnek az oktatási intézmények falai között.
De nem kell csüggedni, lesznek könyvek és filmek bőven, amikkel kibírjuk majd a következő nyárig ( felnőttek és iskolások egyaránt). Ezekről hoztam most néhány hírt.


Elsőként egy régebbi hírrel kezdenék, biztosan sokan tudnak már róla, de biztos van olyan is, aki még nem látta/hallotta. Ez pedig a Morganville vámpírok filmsorozat trailere. Már egy korábbi vegyes felvágottban is meséltem róla, ott is mondtam, hogy nem klasszikus, Supernatural, Arrow stb. szintű sorozatra kell számítani, hanem úgynevezett websorozatra. Arról lehetne vitatkozni, hogy megérdemelne - e egy olyan szintű feldolgozást.
Mindenesetre kikerült az első teaser, amit az alább meg is tekinthettek.


A sorozat kapott egy weboldalt is, azt is lehet bőszen nézegetni. http://www.morganvilletheseries.com/
Bevallom, engem elsőre nem fogott meg a film verzió, az egész teaser olyan nagyon fura, de majd meglátjuk, a cast viszont szimpatikusnak tűnik, még akkor is, ha a "képernyőn" olyan furán festenek.
A nyuszis papucs azért ütött! :D

A szereplők: Shane, Michael, Eve, és Claire
Myrninnel és a nyuszis papuccsal kiegészülve :) Imádom!

A második hír sem annyira új, de mivel sokan írtok nekem ez ügyben, kiírom, hátha valaki facebookon nem látta.
Sikerült rákérdeznem a kiadónál a Night School (Cimmeria titka) folytatására. Ezt a választ kaptam:

"Idén egyelőre nem tervezzük a folytatást megjelentetni, a jövő évi terveink kidolgozására pedig csak később, az ősz folyamán kerül sor.

Köszönjük érdeklődésüket és kérjük szíves türelmüket terveink megszületéséig.

Üdvözlettel:

Szilágyi Ágnes
Cartaphilus Könyvkiadó"

Nem épp szívderítő válasz, de talán nem is teljesen elutasító. Meglátjuk.... (a vak is ezt mondta....)


Két utolsó hírünk egészen friss, konkrétan ma reggeli, legalábbis magyar idő szerint.
Az első, hogy az alábbi linken megtekinthető együtt a 3 eddig megjelent tv spot a The Maze Runner című filmhez kapcsolódóan.


A másik friss hír a The 5th Wave film verziójával kapcsolatos. Itthon még ugyan csak előkészületben van, de megéri majd elolvasni , nagyon jó kis könyv!!! 

A hír lényege annyi, hogy a Ha maradnék című filmből megismert Chloe Moretz, aki itt az egyik főszereplőt, Cassie-t alakítja majd, megkezdte a szerepre való fizikai felkészülést.

Rohangálós, küzdős regény, úgyhogy nem árt a gyakorlás, meg az erőnléti edzés, mert elég hülyén nézne ki, ha menekülés közben összeesne a karakter kimerültségében. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Szaszkó Gabriella: Kora február (Midlife Crisis #1)

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen? A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.