figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2017. szeptember 17., vasárnap

Victoria Scott: Violet Grenade

Domino: Egy szökevény, akinek vér tapad a kezéhez.

Cain: Egy csendes fiú, aki bármelyik pillanatban robbanhat.

Madam Karina: Egy nő, aki engedelmességet követel.

Wilson: Az az egy, aki mindegyiküket elpusztítja.

Miután Victoria Scott legutóbbi könyve, a Hear the Wolves annyira tetszett, természetes volt, hogy az új regényét is
hamarosan elolvasom, még akkor is, ha YA.

Domino nagyon nehéz eset, az utcákon él, amikor egy bizonyos Madame Karina pártfogásába nem veszi, és haza nem viszi a házába, ahol rajztehetségéért cserébe otthont és ellátást ad neki.
Ám, ami elsőre kecsegtetőnek tűnik, nem biztos, hogy tényleg az. Ahogy lépdel előre a képzeletbeli ranglétrán, céljai úgy változnak, és a hang a fejében úgy lesz egyre erősebb és vadabb.

Na, ez egy beteg könyv volt! De tetszett. Azt hiszem.
Mikor letettem, a Black Iris című, szintén nem szokványos regény jutott eszembe, az volt hasonlóan kicsavart. Az már csak hab a tortán, hogy a két borító is hasonló hangulatú és lilás árnyalatokkal hívja fel magára a figyelmet. Azonban a két történet csak kitekertségében hasonlít egymásra. 

Ebben kimondottan tetszett a rendszer, ami a Madame házában működött, még ha a valós célja nem is igazán mondható szimpatikusnak. A ház különböző szintjeit különböző virágok jelölik és kőkemény feltételeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy valaki szintet léphessen. 
Domino konkrét céllal érkezik meg a házba, elegendő pénzt akar gyűjteni ahhoz, hogy barátját óvadék ellenében kihozhassa a rendőrségről, ahová részben miatta került. Ám, amikor ez a cél semmissé válik, hirtelen új célokat tűz ki magának.

Érdekes volt látni, hogy miként változott Domino gondolkodása, ahogyan haladt előre a történet, ő pedig haladt felfelé a szinteken riválisai legnagyobb bánatára és bosszúságára. Ugyanis, ahogy lépkedett felfelé a szinteken, úgy durvultak a játszmák, úgy tudott meg többet és többet erről az egész helyről, illetve annak tulajáról és a kis titkos dolgairól, amik szintén egyre nagyobb volument öltöttek. Ebben közrejátszott az is, hogy időközben - minden akarata ellenére - közel került hozzá két emberke a házból, akiket szinte minden áron meg akart védeni, ami igencsak átírta a játékszabályokat.

Az egyik ilyen személy Poppet volt, az a lány, akivel először kötött szövetséget, majd barátságot a házban. Poppet egyébként egy nagyon kis naiv személyiség, olyan, aki talán sosem fog igazán felnőni, emiatt bizonyos fokig irányításra és védelemre szorul. Nem csoda, hogy Domino védte, az egész lénye ezt sugározta.
A másik, akit szeretett volna bármi áron megvédeni, az Cain volt és ezzel el is érkeztünk a regény romantika részéhez. Hála a jó égnek, nem volt ez olyan nagyon jelentős, pontosan elfért a sztoriban. Nagyon összeillettek egyébként, mert mindkettejüknek elég kétes és sötét a múltja, mindketten néztek már szembe a halállal közvetlen közelről, talán ezért is jöttek ki jól egymással. Ebbe a kapcsolatba egyedül csak Wilson tudott volna bekavarni, de csodával határos módon nem tette.

Wilson nem más, mint a hang Domino fejében, a hang, aki megkeseríti az életét, de tulajdonképpen védi is. Wilson Domino tudatalattija, aki önálló személyiséget és nevet kapott.
Elég sok dolgot kizárt a lány az emlékeiből, ami nem is csoda, hiszen elég durva dolgokat élt át anyjának köszönhetően. Ha már itt tartunk, erről azért, mármint a múltban történtekről és azok indokairól szívesen olvastam volna egy kicsit bővebben, érdekelt volna, hogy mi vesz rá valakit arra, hogy ilyesmiket elkövessen, és az egészen kicsi lányát is belerángassa a dologba.

Visszatérve Wilsonra, Wilson veszélyes, kiszámíthatatlan és nincs benne félelem, Domino ezért sem akarja átadni neki az uralmat, mert, ha Wilsoné a kontroll, akkor Domino csak szemlélője az eseményeknek. Sejtetve is volt, hogy mire képes Wilson, sőt a végén azért kapunk belőle ízelítőt is bőven.
Egy dolog viszont feltűnt, mégpedig az, hogy elvileg attól, hogy nem Dominonál van az irányítás, azért emlékszik rá, hogy mit tesz. Azonban a regény egy pontján, a baltás jelenetnél mégis úgy tűnt, hogy nem emlékszik semmire, ami fura volt, de lehet, hogy csak véletlen logikai bukfenc.

A finálé igencsak véresre sikerült, de valahol, az előzmények tekintetében várható volt. Ezt a történetet nem lehetett volna csak úgy egyszerűen lezárni.
Azt sajnálom, hogy nem láthattuk, mi is van a ház ranglétrájának tetején, csak sejtette az írónő. Érdekes lett volna látni, hogy Domino miként kezeli azt a helyzetet.

Összességében annyira nem "beteg" sztori, mint a Black Iris, de nem is egy szokványos regény. Kicsit ízlelgetni kell, míg az ember el tudja dönteni, hogy tetszett- e neki vagy sem. Én szerettem.
Az egyik külföldi blogger megcsinálta a könyvhöz tartozó számokat tartalmazó playlistet is, amit ITT tudtok elérni. Hát, meg kell mondjam, az sem átlagos, ahogy a könyv sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)