Ugrás a fő tartalomra

Pár szóban (17) - Colleen Hoover: Confess

Ha nem láttam volna a könyv alapján készült sorozatot, akkor gyakorlatilag tuti, hogy nem ez lett volna a következő olvasmányom. Azonban az, hogy előbb láttam a film verziót, nem kimondottan kedvezett az olvasásélménynek.

Auburn a véletlen folytán vállal el egy alkalmi munkát, melynek kapcsán megismerkedik az ellenállhatatlan Owennel, akivel szinte azonnali a vonzalom. Azonban elég zűrös élethelyzetük megakadályozza, hogy együtt legyenek. De a sors tartogat néhány csavart, ami mindkettejük életére hatással lehet.

Bevallom, leginkább az fogott meg a sztoriban, hogy picit operál a véletlenekkel, illetve a sorssal, és az nálam egyértelműen hatalmas pozitívum. Nem tudom, hogy ha nem láttam volna előbb a film verziót, akkor mennyivel tetszett volna jobban a regény, de tény, hogy így nem hozott lázba igazán a véletlenek jelenléte ellenére sem.
Tetszett a történet, Colleen Hoover tagadhatatlanul jól ír, de nem éreztem annyira kiemelkedőnek. Nem volt benne nagyobb hiba, illetve negatívum, egyszerűen csak nem tudott magával sodorni.
Maga a cselekmény nem volt rossz, a szereplők fiatal koruk ellenére elég komoly gondokkal néztek szembe, de szerencsére jól vették az akadályokat, ami persze érettségüknek is köszönhető volt.

Auburn nincs könnyű helyzetben, félig - meddig kényszerből kellett egy teljesen új városba költöznie, új életet kezdenie és viszonylag hamar ráébredt, hogy az élete itt sem lesz tökéletes. Hihetetlen fordulatokat él meg, le a kalappal előtte, hogy így bírta.
Owen múltja is súlyos titkokat rejt, talán még a lányénál is súlyosabbakat. Azt viszont meg kell hagyni, hogy Hoover nagyon tud karaktereket meg köztük lévő kémiát írni. Szinte nem volt olyan szereplő, aki semleges lett volna. Volt, akit kedveltem, és volt, akit nagyon utáltam.
Owent és Auburnt nagyon szerettem, drukkoltam nekik, hogy elsimuljanak a körülöttük lévő konfliktusok, Lydiát és Trayt pedig nagyon gyűlöltem, főleg a nőt, bár Tray sem sokkal maradt el utána. Még két ilyen kiállhatatlan szereplőt nehezen talál az ember.

Viszont, azt meg kell hagyni, hogy volt benne izgalom bőven, amit kimondottan értékeltem, még akkor is, ha némelyik egy kissé klisé jellegű volt. Részleteiben nem nagy szám az egész, de az írónő stílusa sokat dob rajta, azt el kell ismernem, a vége pedig happy end, de ehhez a történethez illett is.

A könyv alapján készült sorozat nagyon tetszett, amibe az is belejátszott, hogy nagyon szeretem a két színészt, akik a főszereplőket alakították. Egy pici észrevételem van csak: kár, hogy szétszabdalták részekre, ez egy egész estés filmként lett volna az igazi. Tisztában vagyok vele, hogy megvan annak az oka, miért ez a formátum lett, de ettől még hiszem, hogy egy egész filmként jobb lett volna.

Megjegyzések

  1. Szia, hol találom meg a sorozatot,segítenél kérlek? Előre is köszönöm a választ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én youtube-on láttam, szerintem ott megtalálod te is, ha rákeresel. Üdv, Nancy

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.