Ugrás a fő tartalomra

J.R. Ward: Birtoklás (Bukott Angyalok 5.)

Cait ​Douglass úgy dönt, hogy túlteszi magát a szerelmi csalódásán, levetkőzi gátlásait, és végre igazán elkezd élni. De váratlanul éri, hogy egyszerre két érzéki férfival is megismerkedik. Kettejük közt őrlődik, nem tudva, melyiküket válassza… sem azt, hogy milyen borzalmas következményei lesznek a választásának.

Jim Heron, a bukott angyal és kelletlen megmentő nyerésre áll a háborúban, mégis mindent kockára tesz, amikor lepaktál az ördöggel. Szó szerint. Miközben akaratán kívül egy újabb lélek lép a démon Devinával folytatott harc középpontjába, Jim továbbra is megrögzötten csak egy pokolban rekedt ártatlannal tud foglalkozni, ám félő, hogy ez eltereli a figyelmét szent kötelességéről…

Vajon a jó akkor is képes győzedelmeskedni, ha az igaz szerelem elgyengíti a megmentőt? És vajon egy nő jövője jelenti majd az egész emberiség jólétét vagy bukását? Mindezt csak az idő… és a szív tudja megmondani.

Eddig igencsak mostoha sorsa volt itthon a Ward regényeknek, de talán most már rendeződik a helyzet. Persze, ez a kavarodás nem szegte kedvem, kitartottam a könyvek mellett. A sorozatnak ezt a részét megvettem angolul, amikor az eredeti itthoni kiadó becsődölt, de nem kerítettem rá sort. Addig - addig várakozott a polcon, míg végül megjelent magyarul is. Akkor gyorsan beszereztem úgy is, egyrészt, mert szeretném a sorozatot magyarul egyben látni, másrészt meg ez és az FTT sorozata is csak Lukács Andrea fordításában az igazi.

Jim elkövet egy óriási hibát, akkor, mikor minden győzelem számít, és arra nem is gondol, hogy ez a történéseknek milyen láncolatát indítja el. Ráadásul valami eltereli a figyelmét a harcban, ami szintén nem jön jókor, így Devina fölénybe kerülhet.

Hát nem mondanám, hogy ez volt a sorozat legerősebb része, vagy csak ez volt a csend a nagy finálé előtt, mindenesetre kissé csalódást okozott. Bár volt egy - két meglepő fordulat, ami nem feltétlenül volt előre látható, mégis nagyon lassú és nyugodt ütemben folydogáltak az események az összes cselekményszálon.
Ugyanis több szál is volt. Az első a megmentendő lélek szála, aki a következő megmentendő személy és az ő választottja közötti kapcsolat alakulására fókuszált. Ebben nem sok meglepetés volt, ha csak nem a megmentendő személy kiléte.

Cait és Duke összeillettek, valahogy az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy ők egymás mellett fognak kikötni. Csalódott lettem volna, ha a velük történtek után nem így végződött volna a kötet.
A másik szál Jim, és tulajdonképpen Sissy szála volt. Jim egyértelműen szem elől vesztette a célt egy ideig, ráadásul még egy nagyon meggondolatlan döntést is hozott emellé. Nem is értem, mit gondolt! Illetve értem, hisz tudom, miért tette, Sissyt kötetek óta meg akarta menteni bármi áron, most pedig kapott az alkalmon, de szerintem túl nagy árat fizetett érte. Legalábbis most így látszik, aztán lehet, hogy a következő részben változik majd ez a helyzet.

Sissyvel egyébként nagyon fura volt a kapcsolatuk, olyan nem is tudom, milyen. Jim, talán kijelenthető, hogy szerelmes volt a lányba, de mégsem hozta ezt senkinek a tudomására, sőt, meggyőződésem, hogy jó ideig ő maga sem volt ezzel tisztában. A lány viszont még erősen abban a fázisban van, hogy próbál hozzászokni ehhez az új létformához, amiről még ő maga sem tudja, hogy micsoda. És ha bár hálás is Jimnek, nekem van egy olyan érzésem, hogy nem mellette fok kikötni.
Aztán ezt a korántsem kellemes helyzetet bolondította meg az írónő még azzal is, ami a mennyben történt. Ezzel kapcsolatban nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy bejön - e Devina jóslata Jimmel kapcsolatosan. Azt viszont kétlem, hogy Devina őszinte volt a fegyverszünettel kapcsolatosan. Pont ő lenne őszinte? Sosem erről volt híres. Tuti, hogy valamit tervez, és azért dobta be ezt a lehetőséget, de kizártnak tartom, hogy azért tette volna, amiért mondta. Őt egyszerűen nem őszinte és egyenes fából faragták, nem véletlenül képviseli ő az alvilágot. Szimplán aljas, számító, és legfőképpen bármire képes. Olyan húzásai voltak a történet folyamán, hogy ember legyen a talpán, aki bármit is elhisz neki ezek után, elég csak a Sissys dologra gondolni, mármint arra, amit Sissyként művelt. Tipikus gonosz.

Jelenleg elképzelni sem tudom, hogy miként fog végződni a sorozat. Most, azt hiszem egyenlő az állás, de fogalmam sincs, mi lesz a következő körben az utolsó lépés. Az utolsó, hiszen már csak egyetlen rész van hátra.
Itthon is megjelent már az utolsó kötet, aminek nagyon örülök, mert így végre teljes a gyűjteményem. Remélem megérte gyűjtögetni és nagyon - nagyon jó lesz az utolsó része, amihez az kell, hogy ne Devina vigye el a pálmát a nagy játszmában.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.