Itt az év vége, így hát eljött az idő a nagy összesítésre. A tavalyi évre azt mondtam, hogy hullámzó volt. Az idei az lineárisra sikerült, csak az a baj, hogy kissé végig negatívra. Nem sok kedvem volt olvasni, nem is voltak olyan jó olvasmányaim, szóval semmi sem volt olyan jó. Remélhetőleg a jövő év ilyen szempontból jobb lesz és a kihívásokban ill. olvasási szokásokon való változtatások jót tesznek majd ennek a helyzetnek.
A szempontok most is maradtak a régiek, jól összefoglalják az évet minden szempontból. Nézzük, milyen is volt a 2017-es évem számokban.
Olvasott könyvek száma: 61 + 1 folyamatban (17,316 oldal)
Idén kicsit fölé lőttem a 70-nel, de mondjuk a mennyiséget elnézve a 65-ös limittel sem lettem volna kisegítve. Előreláthatólag a jövő év első fele igencsak mozgalmas lesz, így korlátozott időm és energiám lesz majd az olvasására, ezért (és a minőség javítása miatt) 2018-ban a nagyon óvatos 35-ös lesz a bűvös szám. Igen, mondhatni a drasztikus csökkenés éve lesz a jövő év.
Angolul olvasott könyvek száma: 44 + 1 folyamatban
Ez a szám is egy kicsit csökkent az előző évhez képest, arányaiban viszont sokkal jobb a tavalyi 65%-hoz képest az idei 72%.
Ezt jó lenne jövőre is megtartani, de minden esélyem meg is van rá.
Magyar íróktól olvasott könyvek száma: 5
Kevesebb magyartól olvastam idén , mint tavaly, ráadásul, amit olvastam, az mind mesekönyv volt. De nem titok, hogy ebben a témában még mindig van mit behoznom. Talán majd jövőre... (igen, jól látjátok, ezzel csak magamat nyugtatom)
Sorozatkezdő kötetek száma: 10
Érzitek? Kettővel kevesebb, mint tavaly! Ennek nagyon örülök. Annyi elkezdett sorozatom van, bevallom, rettegtem, hogy ha összesítem, mennyit kezdtem idén mellé, valami horribilis szám fog kijönni. De ez így egész jó.
Sorozatbefejező kötetek száma: 4
Na, ez viszont már annyira nem buli. Jó lett volna, ha sokkal többet be tudok fejezni. Mentségemre legyen szólva, nem éppen trilógiákat szoktam választani magamnak. Ja, és idén ráadásul befejeztem egy 15 részes sorozatot is (Morganville Vampires), amire azért nagyon büszke vagyok.
Sorozatrészek száma: 18 + 1 folyamatban
Majdnem ugyanannyi sorozatfolytatást sikerült elolvasnom, mint tavaly. Ebből azért egyértelműen kiderül, hogy a látszattal ellentétben igenis haladok a sorozataimmal, csak sok van belőlük és sok részesek. Jó lenne jövőre megugrani ezt a számot és egy kicsit fölé is menni, de így, hogy ennyire lecsökkent az évre kijelölt könyvmennyiség, nehéz dolgom lesz. Nem baj, próba cseresznye.
Önálló könyvek száma: 25
Egy picirit ez is kevesebb, de tényleg csak egy hangyányit. Ezzel így teljesen elégedett vagyok.
A pozitív meglepetésem pedig a The Road to Winter. Egy szenvedős, lassú poszt apokaliptikus regényt vártam, de egy mozgalmas, izgalmas történetet kaptam.
A legjobb sorozatfolytatás a Királyok csatája volt. A legjobb befejezés pedig a Daylighters. Nem mondom, hogy hibátlan volt, de szentimentális értékkel bírt.
Idén egyénként átléptem a 700-as számot, már ami a posztok számát illeti, augusztusban pedig már a 8. születésnapot ünnepeltük a bloggal.
A legolvasottabb poszt Jamie McGuire: Beautiful Funeral című könyvéről született, a sorozat befejező kötetéről. Érdekesség, hogy ez volt az idei év első bejegyzése.
A legkisebb olvasottsággal J.R.Ward Birtoklása rendelkezik. Nem tudom, rajtam kívül olvassa-e még valaki ezt a sorozatot, szegénynek nagyon mostoha sorsa van.
Ha összegeznem kéne, azt mondanám ez ez gyengébb év volt, viszont innen csak felfelé vezet az út, úgyhogy hajrá 2018!
2017 kedvenc könyve
Bevallom, december elején még nem gondoltam volna, hogy fogok tudni kedvencet avatni. Valahogy idén nem volt olyan igazán elsöprő olvasmányélményem, tudjátok, ami igazán megragadott volna, és hosszú ideig velem maradt volna. De aztán jött a december, és lett kedvenc is, rögtön kettő.
2017 legkevésbé kedvenc (aka. legrosszabb) könyve
Ebből is kettő van, bár ezt viszonylag hamar, ha minden igaz és jól emlékszem, még januárban sikerült begyűjteni. Tulajdonképpen 2 in 1, mert egy könyvben volt a két történetecske. És mindkettő borzalmas.
A könyv, amiről úgy hitted,
hogy szeretni fogod és izgatott voltál miatta, de aztán csalódtál?
Ez bizony nem mást, mint Chad Michael Murray American Drifter c. regénye. Annyira vártam, olyan izgatott voltam miatta, és a vége hatalmas csalódás lett. Egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A legnagyobb (pozitív vagy negatív) meglepetéssel szolgáló könyv
2017-ben:
Mindkettőre volt példa pozitívra és negatívra is egyaránt. Negatív meglepetés volt a Miután elvesztettelek. Hallottam híreket arról, hogy nem éri utol az első részt, de azt nem gondoltam, hogy ennyire rossz lesz.A pozitív meglepetésem pedig a The Road to Winter. Egy szenvedős, lassú poszt apokaliptikus regényt vártam, de egy mozgalmas, izgalmas történetet kaptam.
A legtöbbször másoknak ajánlott könyved 2017-ben?
Mivel év közben nem volt kimondottan kiemelkedő regényem, így nem nagyon ajánlgattam senkinek semmit. Meg le is szoktam már róla. Tiszteletben tartom mások ízlését, és senkire nem akarok olyat ráerőltetni, amiről tudom, hogy nem a zsánere.
Legjobb sorozat, amit 2017-ben kezdtél? Legjobb 2017-es
folytatás? Legjobb sorozatzáró 2017-ben?
A legjobb sorozatkezdő rész a The Sky Full of Secrets volt. Ha a folytatás is legalább ennyire jó lesz, már jó lesz a jövő évem.A legjobb sorozatfolytatás a Királyok csatája volt. A legjobb befejezés pedig a Daylighters. Nem mondom, hogy hibátlan volt, de szentimentális értékkel bírt.
2017-ben felfedezett új, kedvenc íród?
Briana Pacheco
Legjobb könyv, ami egy olyan műfajhoz
tartozik, amit nem igazán olvasol/ami a komfortzónádon kívül esik?
Meséket ritkán olvasok, és ebből idén határozottan A fiú, akit karácsonynak hívtak volt a legjobb.
Az a 2017-es olvasásod, aminek a legnagyobb a valószínűsége, hogy jövőre újraolvasod?
Jelen állás szerint ez valószínűleg Matt Haig karácsonyi regénye lesz, és hozzácsapom mindjárt a folytatását is.
Kedvenc borítód a 2017-es olvasmányaid közül?
Van egy - kettő, ami szép.
Legelgondolkodtatóbb/életet megváltoztató könyv 2017-ben?
Matt Haig: The Humans. Ez volt az a rövid, de annál tartalmasabb regény, ami bőven adott gondolkodni valót, mire a végére értem, és még utána is.
Legrövidebb és leghosszabb könyved 2017-ben?
A legrövidebb a maga 76 borzalmasan hosszúnak tűnő oldalával Jenika Snow Virginje volt, míg a leghosszabb 976 oldallal a Trónok harca második kötete.
A könyv, ami megsiratott, vagy csak majdnem megríkatott idén?
Ez az első év, hogy nem nagyon volt ilyen. Talán Lauren Graham önéletrajzi regényénél rezgett a léc, akkor amikor a színésznő hangján hallatszott, hogy nála is rezeg. Csordaszellem, na.
Kedvenc posztod, amit idén írtál?
Azt hiszem, Anna Kendrick: Scrappy Little Nobody című könyvéről készült poszt a kedvencem. Azt valamiért nagyon szerettem írni.
Kedvenc olyan posztod, ami nem kritika/vélemény/értékelés volt a
blogodon?
A kávés book tag! Imádom a kávét, így imádtam a posztot is!
Az a bejegyzésed, ami szerinted több szeretetet érdemelt volna?
Talán a Gemina. Az érdekessége az, hogy tavaly a sorozat első része is a "leggyengébben" szereplő posztok között volt, pedig bőven megérdemelné a nagyobb olvasottságot. Kíváncsi vagyok, itthon is lesz - e akkora sikere, ha megjelenik.
Sikerült befejezned valamilyen olvasási kihívást vagy célt, amit év
elején tűztél ki magadnak?
Volt, amit sikerült, volt, amit nem. Ilyen szempontból vegyes volt az év. Bővebben a sikerekről és sikertelenségekről a kihívásos posztomban lehet olvasni.
Néhány adat a bloggal kapcsolatosan
Idén kicsit hanyagolva lett a blog, ugyanis nagyon hullámzó volt a kedvem a posztírást tekintve. Sokszor ihletem sem volt hozzá, úgyhogy elég kevés bejegyzés készült. Egészen pontosan, ezzel a mostanival együtt 55. Ebből 24 volt könyves, a többi vegyeske. Átlagban tehát kb. 2 hetente került fel értékelés. Hát igen, ezen is jól látszik a kedv hiánya. Remélhetőleg ez a következő évben elszáll, és visszaáll a rend.Idén egyénként átléptem a 700-as számot, már ami a posztok számát illeti, augusztusban pedig már a 8. születésnapot ünnepeltük a bloggal.
A legolvasottabb poszt Jamie McGuire: Beautiful Funeral című könyvéről született, a sorozat befejező kötetéről. Érdekesség, hogy ez volt az idei év első bejegyzése.
A legkisebb olvasottsággal J.R.Ward Birtoklása rendelkezik. Nem tudom, rajtam kívül olvassa-e még valaki ezt a sorozatot, szegénynek nagyon mostoha sorsa van.
Ha összegeznem kéne, azt mondanám ez ez gyengébb év volt, viszont innen csak felfelé vezet az út, úgyhogy hajrá 2018!
És mindenkinek B.Ú.É.K.!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)