Ugrás a fő tartalomra

Sorozatok fogságában 7.

Úgy határoztam, hogy ha már van egy szabad délelőttöm, akkor szintre hozom sorozataim leltárát, azaz áttekintem milyen sorozatokba is kezdtem a 2016-os évben. Lesz egy pár, az biztos.
Viszont idén még nem sokat kezdtem úgyhogy talán lesz végre lehetőségem növelni a befejezett sorozatok mennyiségét. Jelenleg is egy sorozatbefejező részt olvasok (Daylighters - Morganville Vampires 15. - Rachel Caine), de most erről ne essen több szó.

Miért kezdtem el olvasni? Mert imádtam a filmeket, és kellett valami könnyed regény.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem. Pontosan azt kaptam tőle, amit elvártam.
Miért olvastam tovább? Még nem olvastam, de tervezem. Könnyed kis történetek, amik mindig jól jönnek.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 11 rész jelent meg külföldön és elvileg itthon is, én pedig még csak az első kettőt olvastam. Van mit behozni...
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 5

Miért kezdtem el olvasni? New adult regény, és mindenki csak jókat mondott róla.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem, bár a sok istenítő véleményhez nem ért fel teljesen.
Miért olvastam tovább? Mert tetszett a sztori és függővég volt az első rész.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Két részes és mindkettőt olvastam. 
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 4

Miért kezdtem el olvasni? Ennek hosszú a története, a könyvről írt posztba beleírtam, de maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Igen is, meg nem is.
Miért olvastam tovább? Nem olvastam és nem is igazán tervezem.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Három része van, ebből az elsőt olvastam.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 2

Miért kezdtem el olvasni? Minden a filmsorozat main theme-jével kezdődött...
Megbántam – e, hogy belekezdtem? NEM! Így, nagybetűvel.
Miért olvastam tovább? Még nem olvastam, mert ezt kis darabokban nem lehet, így akkorra tartogatom, mikor szabadságon leszek. De már mindegyik rész a polcon vár.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Eddig öt rész van, amiből az első kettőt sikerült elolvasnom.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 5

119) Rain Arlender: Y
Miért kezdtem el olvasni? Jókat hallottam róla, és tetszett a fülszövege.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Egyáltalán nem. Kedvenc lett.
Miért olvastam tovább? Ahogy az lenni szokott, mert érdekelt a szereplők sorsa.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Két részes, mindkettőt olvastam.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 4,5

Miért kezdtem el olvasni? Érdekelt, hogy mi ez a nagy hype körülötte.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Talán egy kicsit, de csak a második rész elolvasása után.
Miért olvastam tovább? Mert azt hittem, hogy jobb lesz, de a harmadik részt valószínűleg már nem veszem kézbe.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Tizenkét rész, amiből kettőt olvastam.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 2,5

Miért kezdtem el olvasni? Mert jó kis new adultnak tűnt a fülszöveg és a borító alapján.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Igen. Elég nagy csalódás volt több szempontból is.
Miért olvastam tovább? Mert a 4 könyv tett ki egyet az oldalszámok alapján.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Négy részes, mind a négyet olvastam.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 2,5

Miért kezdtem el olvasni? Érdekelt, a fülszövege alapján,
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem, nem volt rossz.
Miért olvastam tovább? Még nem olvastam, és nem is biztos, hogy fogom. Nem volt rossz, csak a másik szemszögből ugyanaz a sztori nem annyira köt le.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam?  Két rész és ebből egyet olvastam.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 3

Miért kezdtem el olvasni? A film miatt.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem.
Miért olvastam tovább? Mert kíváncsi voltam, igazak - e a rossz vélemények.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Két rész jelent meg, és mindkettőt olvastam. A napokban derült ki, hogy lesz harmadik rész is, amit már nem biztos, hogy a kezembe fogok venni. 
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 4

124) Harper Lin: The Pink Cupcake Mysteries
Miért kezdtem el olvasni? Vágytam valami könnyed, egyszer olvasós cozy mystery regényre.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem, a célnak tökéletesen megfelelt.
Miért olvastam tovább? Mert szerettem annyira az első részt.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Eddig három része van, amiből az első hármat olvastam.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 3

125) Samantha Chase: The Shaughnessy Brothers
Miért kezdtem el olvasni? Véletlenszerű választás eredményeképpen. Na jó, meg a zenész főszereplő is egy kicsit belejátszott.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem, de nem volt több egy kis egyszer olvasható sztorinál.
Miért olvastam tovább? Még nem olvastam. Talán majd, ha nagyon nem találok mást.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 6 részes a sorozat, nekem valahogy sikerült épp a negyedik résszel kezdenem.
Mióta olvasom? 2016.
A sorozat átlagos pontszáma: 3

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.