Matt Haig: The Humans

A neten egy vlogger videójában figyeltem fel erre a regényre, amikor a kedvenc könyveit sorolta. A rövid története megtetszett, ezért gondoltam, teszek vele egy próbát, ráadásul olyan meggyőzően is beszélt róla, hogy felkeltette az érdeklődésem.

Egy űrlény bekerül az emberek közé egy bizonyos küldetés teljesítése céljából, ám, ami ott várja, arra nem tudott felkészülni.

Első olvasatra, a fülszöveg alapján hasonlított  egy kicsit a Burokra, részben ezért is kezdtem el olvasni. A másik indok az volt, hogy számtalan helyen olvastam azt, hogy kiváló humorral meséli el ezt a történetet, én pedig nagyon vágytam egy vicces, jó hangulatú regényre.

Ilyen szempontból egy kicsit csalódnom kellett, mert minden volt, csak humoros nem. Volt néhány mókásabb, megmosolyogtató dialógus, de alapjában véve számomra valahogy nyomasztónak hatott a történet légköre, talán többek között ezért is lehetséges, hogy csak annyira lassan tudtam vele haladni. Képtelen voltam egyszerre sokat olvasni belőle, meg kellett állnom időnként.

Az eleje alapján tényleg viccesebbnek gondoltam, főleg azt, mikor főhősünk a Cosmopolitan éppen aktuális számából tájékozódott arról, milyen is embernek lenni. Ez alapvetően, ha felületesen nézzük, egészen mókás, ám, ha jobban belegondolunk, elég elkeserítő képet fest. Az újságban lévő cikkek alapján olyan hihetetlenül felszínesnek tűnt az emberiség, hogy csak na, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy hányan próbálnak meg tényleg ezeknek az elveknek megfelelően élni.

Alapból nehéz magunkat kívülről szemlélni, de úgy látjuk csak igazán a hibáinkat. Ez az emberiség esetében gyakorlatilag egyenlő a lehetetlennel, ám Haig mégis megpróbálkozott ezt tenni, és ennek a könyvnek  a formájában görbe tükröt tartott a társadalom elé. Nem mondom, hogy minden hibára rávilágított, de az már tényleg lehetetlen lett volna, viszont a legáltalánosabbakat kiemelte, mint például a külső megjelenés fontosságát, a szerelmet, párkapcsolatokat vagy épp a családi viszonyokat, elég csak az apa-fia kapcsolatra gondolni, ami megjelenik a könyvben. A lehetőségekhez képest, abszolút jó munkát végzett.

Tulajdonképpen emiatt a szomorú valóság miatt válik egy kicsit drámává is a regény, mégpedig leginkább családi drámává, mert Andrew családjában van gond bőven, csak nem igazán vesznek róla tudomást, ám a meztelen ámokfutása, az állítólagos idegösszeroppanása és az ezt követő átmeneti amnéziája igencsak felkavarja az állóvizet, és felszínre hozza a rejtett sérelmeket és problémákat.

"De félek.

Meg is van rá minden okod. Ezek emberek." 

Példának okáért, emiatt romlik meg a kapcsolata gazdatestének tinédzser fiával, aki apja "attrakciójának" köszönhetően az iskolában gyakorlatilag közröhej tárgyává válik. Viszont, amennyire elkeseredetten, és elmérgesedetten indult ez a viszony, annyiira változott meg a végére.
Olyan jó volt olvasni, ahogyan szépen lassan alakult ez az apa - fiú viszony. A háztetős jelenetet meg is könnyeztem egy kicsit, talán az volt az egyik nagy fordulópont a kapcsolatukban.
Haig egyébként a történetbe ágyazva bőven rejtett el igazságokat, mégha néha sablonosakat is, igaz, ettől még nem válik kevésbé igazzá. Megjelent a környezet védelme, a technikai fejlődés, a pénzközpontúság, ami mind napjaink aktuális problémája.

"Az emberi psziché már eddig is képtelen volt lépést tartani a műszaki fejlődés sebességével, ennek ellenére öncélúan mindennél fontosabbnak tekintik a haladást, és rengeteget sóvárognak a pénz és a hírnév után."

Azt is jó volt végigkövetni, ahogyan az űr-Andrew rájön, hogy itt a Földön azért nem minden olyan valójában, mint amilyennek elsőre látszik, és ahogyan ezt felfedezi, úgy válik ő is egyre emberibbé az emberek között. Szerettem, ahogy a szinte jelentéktelen dolgok jelentőségét, szerepét kutatta az emberek életében, mint például a teáét, a zenéét és a könyvekét.

"Íme egy paradoxon: ami nem feltétlenül szükséges az életben maradáshoz – például a könyvek, a művészet, a filmek, a borok, stb. –, elengedhetetlenek az élethez."

Akadt a történetben egy - két váratlan esemény - fordulatnak nem mondanám -, amik meglepőek voltak és kissé megtörték az egyhangúságot. Mivel Andrew eredetileg matematikus így az én ízlésemnek sok volt benne a matekkal és kvantumfizikával kapcsolatos elmélet is, aminél kicsit elkalandozott a figyelmem, nem annyira kötöttek le. Nem vagyok reál beállítottságú, nincs ezen mit szépíteni.

Ezt leszámítva viszont érdekes és elgondolkodtató történet volt, sok igazsággal átszőve. A legjobb része a végén lévő tanácsok listája volt, amit Andrew és a benne lakozó idegen a fiának szánt útmutatóként az élethez. Voltak benne vicces és komolytalan pontok, de voltak benne komolyak és gondolatébresztőek is.
Rövidsége ellenére nem egy egyszerű regény, de megéri elolvasni, nagyon érdekes volt, örülök, hogy rábukkantam. A regény magyarul is megjelent már Én és az emberek címmel.