Ugrás a fő tartalomra

Múlt & jövő - Összegzés (28)

Az április valahogy mindig rövidnek érződik, pedig csak egy nappal rövidebb, mint a hónapok többsége. Én csak második februárnak hívom. Viszont szeretem is, mert nagyon sok történés van ebben az időszakban, ekkor van a könyvfesztivál is, de szerintem ember nincs, aki ezt ne tudná.
Éppen emiatt csak óvatosan terveztem, 5 könyvet tűztem ki célul, amiből négyet sikerült is elolvasni, és ennek nagyon örültem.


Április 1-jén befejeztem Lily Collins könyvét, de erről már lehet, hogy írtam az előző összegzésemben, úgyhogy nem írnám le még egyszer.

Egy szukkubusz kalandjaival kezdtem meg hivatalosan is a hónapot a Succusbus Dreams személyében. Kicsit csalódottan tettem le, olyan átvezető jellege volt, de ez Mead sorozatainál megszokott. Ettől függetlenül természetesen folytatom majd a sorozatot. Ezzel a könyvvel letudtam egy sorozatfolytatást és megvolt az egy régi könyv is, sőt a 10 legrégebbi könyves kihívásra is jó volt.

A következő választásom a The Faith sorozat negyedik részére esett, és nem csalódtam. Rövid volt ugyan, de egész jól lezárta a sorozatot. Nem tudom, hogy az 5. részben mi lesz a konfliktus, lehet, hogy csak ilyen kis kiegészítő csemege lesz, konfliktus nélkül, mert igen határozottan vége lett a sztorinak a negyedik részben, legalábbis a fő szálat elvarrták.

Közben megérkezett a Hear the Wolves is, amit nem sokkal előtte rendeltem és már nagyon vártam, így kézenfekvő választásnak tűnt. Middle grade regény, ami sok érdekes pillanatot tartogatott, izgalmas volt és kegyetlen, és nagyon tetszett. A middle grade műfaj sokkal jobban fekszik az írónőnek, mint a YA fantasy, ez már biztos. Kíváncsi leszek, hogy a YA contemporary illetve részben thriller regénye, ami májusban jelenik meg, milyen lesz.

Majd egy jó ismert  páros újabb kalandjait vettem kézbe, Nick és Kate legújabb svindlijének lehettem részese a The Job című regénnyel.

Közben egyik nap anyukámmal beszélgettünk arról, hogy mikor is jelenik meg vajon a Trónok harca következő része, majd az is szóba jött, hogy mi a különbség a könyv és a filmsorozat között ( ő olvasta az összes könyvet, én meg naprakész vagyok a sorozattal). Ez a beszélgetés meghozta a kedvem a 2. könyvhöz, így abba is belekezdtem. Nem olvastam még sokat belőle, de már ennyi alatt is elöntött a jó érzés. Alig várom az új évadot, addig meg szorgalmasan olvasom a könyveket.

Ami még áprilisban emlékezetes volt, az a könyvfesztivál. Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak - e róla külön bejegyzést, de rájöttem, hogy nem éri meg, mert jórészt olyan dolgokat tudnék írni, ami valószínűleg csak nekem szép emlék, meg, amiknél ott kellett lenni, hogy érthető legyen, de ez másoknak nem sok örömöt okozott volna.

Bár a két kedvenc mondatomat, ami úgy igazán elindította a könyvfesztiváli napot, mindenképpen megosztanám veletek, mielőtt elregélem, hogy mi volt az a két könyv, amit beszereztem.
Amint Abstractelffel átverekedtük magunkat a kajás standok forgatagán (megjegyzem majdnem eltévedtünk a standok rengetegében és ijesztő dolgokat is láttunk) és elértük az első kültéri könyves standot, majd nagyban tanulmányoztuk a kínálatát, a hátunk mögött sétált egy fiatal pár, melynek férfi tagja hangosan, lenéző hangsúllyal, a könyveket firtatva megszólal kedves párjának:

"Ez itt mind csak irodalom, látod? Nincs más." 

Nem tehettem róla, muszáj volt hangosan felröhögnöm. Nem tudom, mire számított szegénykém egy könyvfesztiválon. Vagy a kajás meg sörös standok tévesztették meg vagy a barátnője nem mondta meg neki, hogy hová hozza őt.

A másik díjnyertes elcsípett mondat nem sokkal utána, szintén az udvaron hangzott el egy 5-6 éves forma kisfiú szájából, aki a következőt közölte az apukájával a standok közt bóklászva:

"Apa, itt nincs is könyvtár. Most már mehetünk haza?"

A harmadik emlékezetes mondat már délután felé esett meg, mikor pár fiatalabb pasi közül az egyik fennhangon megszólalt, hogy:

"Nem is értem minek van itt ennyi ember, nem is olvasnak ennyien."

mire a haverja:
"Te sem olvasol és mégis itt vagy. Egyébként meg nagyon jó jel, hogy ennyien érdeklődnek. Az is valami."

És az hiszem ez az utolsó mondat tartalmazta az igazságot, még akkor is, ha nem voltak annyian, mint tavaly, amit betudhatunk a felemás időjárásnak is, meg talán a millenárison állomásozó food truckoknak is.

Idén nem sok könyvre pályáztam, illetve amiket szerettem volna, azok közül nem mindet sikerült beszereznem, így összességében 2+1 könyvvel tértem haza.
Az egyik vásárlásom Jamie Mcguire: Gyönyörű pillanata volt, amit már olvastam angolul, sőt poszt is készült róla, de magyarul is kellett, hogy teljes legyen a gyűjteményem.

A másik könyv, amin nagyon sokat gondolkodtam, de annyi jó kritikát  meg véleményt olvastam róla, hogy felpiszkálta a kíváncsiságomat, így beadtam a derekam és megvettem. Ez nem más, mint a Keskeny út északra. Nem mondhatom, hogy az preferált műfajaim közé tartozik ez a történelmi regény, de ott a helyszínen egy picit beleolvastam és egyértelműen éreztem, hogy nem nyúltam mellé.

A harmadik könyvem, illetve a +1, az nem magamnak lett, hanem az egyik kolléganőmnek, ugyanis megkért, hogy vegyem már meg neki ezt bizonyos regényt.
Az az igazság, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy egyik évben, mondjuk jövőre ki kéne menni pénteken is, hogy normálisan végigmazsolázhassam a pultokat. Azt most meg tudom előre jósolni, hogy a pénztárcám nem örül majd neki, ha összejön ez a terv.

Amúgy jól szórakoztam, nagyon jó kis nap volt, néhány új ismeretséggel és majdnem két kutyával  is gazdagabb lettem! 😃 de ez már egy másik történet...


A május sem lesz nyugodtabb és lazább, mint az április, sőt... A munkahelyemen most kezd majd besűrűsödni az élet, úgyhogy megint csak óvatosan terveztem. Emellett igyekeztem könnyed, laza olvasmányokat előszedni, aminek többsége new adult lett.

Elsőként persze a Királyok csatáját fogom befejezni. Van még belőle bőven, tekintve, hogy a 120. oldal környékén tartok.


A havi új olvasmányomnak a Faith sorozat ötödik és egyben utolsó részét választottam, ami talán márciusban jelent meg.

Aztán egy olyan könyvet választottam, ami random jött velem szembe és egyszerűen beleszerettem a borítójába. Nem lehetett nem listára tenni. Remélem a történet is legalább olyan jó lesz, mint a borító. Egyébként egy sorozat első része és new adult, a címe pedig A Sky Full of Secrets.


A havi várólista csökkentősöm szintén egy new adult lesz, mégpedig a Stone in the Sea, ami szintén egy sorozat első része.(mert nehogy már sorozat nélkül maradjak...)


A Hoax, ami a Scarab Beetle ötödik része, tökéletes lesz a sorozatos kihívásomra, egyébként meg végre megint olvashatok Blake-ről. 💖

Ennyi lenne a májusi terv. Elsőre azt kell mondja, lehet, hogy felhasználom az első passzolási lehetőségem, mert nincs régi megjelenésem, bár a Királyok csatája határeset. Meglátjuk. Várolistásom van, új megjelenésem van, sorozatosom van, úgyhogy ezek rendben vannak. Már csak idő kell, hogy elolvassam őket és közben még a saját kötésű sálammal is haladni tudjak, mert az most elég sok időmet leköti - szó szerint.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)