Anna Kendrick: Scrappy Little Nobody

Anna Kendrick a kedvenc színésznőim közé tartozik. Van benne valami, ami miatt kicsit különbözik a tipikus hollywood-i sztároktól, és ez teszi őt annyira szimpatikusság a szememben.

Amikor megláttam, hogy önéletrajzi könyvet ír, tisztában voltam vele, hogy mindenképpen olvasnom kell.

Abstractelf Jézuskája volt olyan cuki és meg is lepett vele, így karácsony másnapján vagy harmadnapján neki is láthattam, ha már úgysem volt dolgom, tekintve, hogy benyaltam valami jó kis vírust, aminek következtében szorosabb barátságot kötöttem az ágyammal.

De visszatérve a könyvre, nem csalódtam! Ízig - vérig Kendrik az egész, sugárzik a sorok közül az a személyiség, aki valószínűleg sosem fog felnőni teljesen.

Bevallom azzal is felturbóztam az olvasást, hogy audiobookban is hallgattam mellé, amit alapjáraton nem tettem volna, hiszen elég a könyv, de mégis muszáj volt, mert ő maga olvasta fel a saját könyvét, és azért így igencsak más élmény volt.

Hajlamosak vagyunk a nagy sztárokra holmi misztikus lényekként tekinteni, akik nem is evilágiak, pedig ők is csak olyan emberek, mint mi, és nagyrészt ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek életük során ( a kivételekről most ne essen szó). Tudom, hogy ez közhelynek hangzik, de Kendrick az élő bizonyítéka, és ezt igyekezett hangsúlyozni a könyvben. 

Jókat mosolyogtam azokon a részeken, ahol 1- 1 igazán nagy névvel futott össze, és mellettük mennyire nem érezte saját magát sztárnak, meg úgy egyébként senkinek. Az elérhetetlenséget lerombolja sok - sok személyes anekdotával, amik általában olyan helyzetben játszódnak, amiket bármely ember átélhet. Az első óvodai "barátság", pasi gondok, öltözködési problémák, megélhetési gondok mind előkerülnek egy - egy szösszenet, történet erejéig. Mert bármilyen hihetetlen is, ezekből mind bővel kijárt neki is. Például az is kiderül, hogy Los Angelesben elég nehéz megélni, ha nem vagy totál gazdag, márpedig Anna nem volt az, a hiedelmekkel ellentétében még a Twilight alatt vagy inkább következtében sem. A méltán híres filmért, illetve az abban játszott szerepéért kapott gázsi épp arra volt elég, hogy eléldegéljen egy lakásban, amit két pasival együtt bérelt. 

Ha már a filmeknél tartunk, nagyon tetszettek azok a kis kulisszatitkok, amiket leírt a forgatásokról. Jó volt olvasni, hogy az első filmjét milyen körülmények között forgatták, illetve a Twilight egyik bizonyos jelenetét, Bella vérengzős - esküvős álmát miként valósították meg.

Az érdekes az volt még, hogy egyértelműen kiderült, színésznői karrierje ellenére, ő maga rettenetesen zárkózott személyiség, a hideg kirázza attól, ha valaki a hálószobájában van és körbenéz a cuccai között, olyannyira, hogy még a legközelebbi barátait sem engedi be oda. Ráadásul úgy érzi, hogy mióta ismertebb lett, sokkal kevesebb dolgot mer megtenni, régen szabadabbnak és jóval merészebbnek érezte magát.

A könyvben abszolút rávilágít Hollywood hátrányaira, és saját életének negatív részletere is, ahogy értékeli is azt, amit elért. Nem vesz semmit biztosra és garantáltnak, és ezt igen üdítő volt olvasni. Beszélt továbbá drogokról, italról, egy percig sem tagadja, hogy már - már a sztárok életének természetes velejárói ezek, de mégis teljesen korrekt véleményt közvetít róla, és teszi mindezt rettenetesen őszintén és nagyon viccesen. Mikor azt mesélte, hogy a Twilight forgatása alatt a Ragyogást olvasta? Hát az valami halálos volt! 

"Miért füveztem ebben a hátborzongató szállodában? Miért füveztem azután, hogy egész nap A ragyogást olvastam? Miért olvastam egyáltalán A ragyogást ebben a hátborzongató szállodában?

Másnap reggel arra ébredtem, hogy az ajtóm a bőröndömmel és néhány bútorral van eltorlaszolva."

Vagy kiemelhetném azt is, amikor elmesélte, hogy az egyik díjkiosztója előtt feldagadt az arca, annyira, hogy kórházban kötött ki, és baromira örült neki, hogy nem ő nyert, mert olyan szinten be volt gyógyszerezve, hogy egy mondatot sem tudott volna elmondani a köszönőbeszédéből.

A szomorú az az egészben, hogy egy ponton bevallotta, hogy elég magányos, kb. három stabil kapcsolat van az életében. Egyszerűen nincs ideje barátokra vagy csak nagyon - nagyon ritkán. Viszont ezt is úgy tálalta, hogy az ember ne érezzen szánalmat vagy sajnálatot iránta, mert ő elfogadta, hogy ez a hivatás, munka ezzel jár, tisztában van vele.

A könyv elolvasása után csak még szimpatikusabbá vált a színésznő, jó néhány közös vonást felfedeztem a gondolkodásunkban (minden másban viszonylag nehéz lett volna...). Örömmel tapasztaltam, hogy nem az a tipikus sztár. Egyedül azt sajnálom, hogy a Pitch Perfectről (Tökéletes hang) nem tudtunk meg többet, szinte alig emlegette, pedig a karrierjének egy igen jelentős állomása.

Aki kedveli Anna Kendricket, annak mindenképpen ajánlom a Scrappy Little Nobody-t, nagyon szórakoztató olvasmány.