Lucy Christopher: Stolen - A Letter to my Captor

Így történt.
 
Elraboltak egy repülőtérről
Mindentől, amit ismertem
Mindentől, amihez hozzá voltam szokva
Elvittek a homokba, a hőségbe,a  koszba
és veszélybe
És azt várta, hogy szeressem.
Ez az én történetem.


Egy levél sehonnan.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Egy újabb fantasymentes regény, amire már régóta fájt a fogam. Bár a műfaját tekintve a fiatalabb korosztálynak íródott, mégsem könnyed témával állunk szemben, hisz az emberrablás és fogvatartás még a felnőttek körében is a nehezebben emészthető témák közé tartozik, ha jól ki van dolgozva.

 Egy futó pillantás, a tipikus deja vu érzés, egy ártatlan meghívás kávéra. Vagy mégsem olyan ártatlan? Bangkok repterén Gemmának ismerősnek tűnik az a gyönyörű, kék szemű idegen. Megengedi neki, hogy kifizesse a kávéját, amivel élete talán legnagyobb hibáját követi el. Mire a lány magához tér a kábulatból Ausztráliában találja magát a sivatag kellős közepén összezárva az idegennel. Hogy fog innen hazajutni Angliába? Ki ez az idegen, és mit akar tőle? Egyáltalán megússza élve? 

Nem kevés gondolkodni valót adott a könyv miután befejeztem. Több dolognak is utánanéztem a témával kapcsolatban és még mindig nem tudok egyértelmű választ adni a kérdéseimre. A történet körülbelül 1 hónapot ölel fel, ennyit töltött együtt Gemma elrablójával, Ty-jal. Természetesen a lány szökni akar. Ki ne akarna, ha akarata ellenére viszik el egy másik országba, a semmi közepébe? Sőt mi több, még az öngyilkosság és a gyilkosság is többször megfordul a fejében. 

Ahogy telnek a napok, és Gemma megnyílik annyira, hogy beszélgetni kezdjen fogvatartójával, kiderül, hogy a férfi évek óta figyelte őt Angliában, sőt mi több majdnemhogy a szomszédságában lakott. Egyre több emlékkép jut eszébe a lánynak a férfiról, mikor, hol találkoztak először. Szinte sokkolóan hatott rá, mikor visszagondolt arra, hányszor találkoztak és még csak nem is tulajdonított neki különösebb figyelmet, csak egy volt a több száz emberből, akikkel összefutott néha. Ekkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy vajon honnan tudja az ember, hogy figyelik? Nem vagyok egy paranoiás típus, de bevallom az én gondolataimban is megfordult az, hogy lehet engem is figyelnek , és még csak nem is tudok róla. Vagy hány és hány embert figyel valaki észrevétlenül, és itt nem az egy – két órás megfigyelésekről beszélek, hanem az ennél jóval hosszabb időtartamúakról. 

Több szökési kísérlet után a lány rájön, hogy közel távol senki sincs, akitől segítséget tudna kérni, egyszerűen nincs hová menekülnie, így a kétségbeesett kísérletek megritkulnak, majd eltűnnek. Egyre inkább részt vesz a napi rutinban, eteti az állatokat, segít a ház körül, elfoglalja magát. Persze a felszín alatt azon gondolkozik, hogyan szabadulhatna. Azonban kezd benne kialakulni valami. Valami , amiről nem akar tudomást venni. Jól esik neki, ahogyan Ty ápolja, mikor az egyik szökése alkalmával leég a napon és kiszárad, észreveszi a srác érzékeny oldalát, amikor a tevével jól bánik.

Mikor minden nyugodt, megtörténik a tragédia Gemmát megmarja egy kígyó. Tynak választania kell, hogy feladja magát vagy hagyja a lányt meghalni. 

A végén a pszichológus közli Gemmával, hogy csupán csak a Stockholm-szinróma miatt bukkantak fel benne a furcsa érzések a férfi iránt, de a lány nem annyira biztos benne, és bevallom őszintén, én sem. Tisztában vagyok azzal, hogy közel sem helyes az, amit Ty tett, és valami mentális probléma áll a tettei hátterében, de akkor sem tudtam mit tenni, a végére egészen megkedveltem. Nem akart mást, csak megóvni a lányt mindentől, akár a saját élete kockáztatása árán. Ezért is rabolta el, hogy megmentse szüleitől, akik nem törődtek vele kellőképpen. Ő viszont törődött vele, mindig próbálta az igényeit nézni. Nem az a tipikus gonosz volt, aki terrorizálja az áldozatát a nap minden pillanatában, sőt inkább mondhatni szerette volna minél zökkenő mentesebbé tenni számára a változást. Az elrablásnak is biztosan megvoltak az okai, szerintem Ty zaklatott hátteréből indult ki ez a dolog. Annyira vágyott egy stabil kapcsolatra, állandó társaságra, hogy hajlandó volt egy másik emberi lényt kiszakítani a környezetéből és elhurcolni egy, a világ másik végén lévő országban, ami egyértelműen nagy önzőségre vall. Azonban ha a hátterét nézzük, segít kicsit jobban megérteni a viselkedését. 

A regény érdekessége még , hogy E/2-ben íródott, mert az egész regény tulajdonképpen egy levél Tynak Gemmától. 

Összességében az eleje egy kicsit döcögős és rettentően eseménytelen, már – már súrolta az unalmas határát, de jó kis regénnyé nőtte ki magát. A szereplőket megkedveltem (igen, még Ty-t is, olyan érzésem volt, mintha én is  a szindróma tüneteit produkálnám), és Gemma döntését is teljesen megértettem, bár sajnáltam is egy kicsit, hogy így döntött.

Az írónő oldalán a kérdések között megtalálható, hogy szerinte a lány tényleg a Stockholm – szindróma áldozata - e vagy valósak voltak az érzelmei. Érdekes módon az olvasó fantáziájára bízza. Ezért is jó gondolatindító ez a könyv. A Living Dead Girl volt még hasonló, bár ott egyértelműen gonosz és beteg volt a fogvatartó, itt azonban már korántsem jelenthető ki annyira egyértelműen, hogy Ty gonosz. Sőt… Inkább mondanám rá, hogy önző, vagy mentálisan beteg, de semmiképpen sem gonosz. 

A műfaj és a téma kedvelőinek mindenképpen ajánlom a könyvet, jó kis olvasmány, és mellett még tiszta képet kapunk az ausztrál sivatagról is.

Azt olvastam, hogy esetleg lesz folytatása is a könyvnek, mert az írónő szeretné megmutatni, mi lett Gemmával és Ty-jal . Már alig várom, ahogyan a könyvből készülő filmet is. Az írónő  Ryan Kwantant és Emma Watsont szeretné főszereplőknek, de Ian Somerhalder is megfordult a fejében Ty szerepére.