Lauren Beukes: Zoo City

Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni.
Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel.
Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.

Bevallom őszintén, nem is hallottam sem az írónőről, sem a könyvről egészen addig amíg az Ad Astra kiadó kínálatában nem futottam össze vele. 

Zinzi Decembernek az a különleges képessége, hogy elveszett tárgyakat kutat fel pénzért, amiben nagy segítséget nyújt neki képessége is. Ráadásul nem is dolgozik egyedül, van egy társa, Lajhár, akit egy gyilkosság miatt lett hozzáláncolva örök élete végéig. Egészen addig viszonylag problémamentesen élik az életüket, amíg meg nem keresik egy olyan ajánlattal, amire nem tud nemet mondani, még akkor sem, ha tisztában van vele, hogy az lenne a leghelyesebb megoldás. Egy elveszett tini popsztárra kellene rátalálnia, de a nyomozás szálai mélyebbre és sötétebb dolgokra mutatnak, mint azt bárki is gyanítaná. 

Ha ilyen jó kis felnőtt fantasy könyvek vannak, rövid úton át fogok nyergelni erre a műfajra is. De komolyan. Nagyon eredeti világ, izgalmas nyomozás nem épp könnyen kitalálható végkifejlettel és meglepő csavarokkal és az elmaradhatatlan fantasy elemekkel. Elsősorban a világ fogott meg, főleg ez az „állatos”, misztikus átok ötlet tetszett nagyon. Az állatok szinte a lelkiismeret megtestesülései, és folyamatosan emlékeztetik „viselőjüket” arra a tettre, ami miatt megkapták az állatkájukat. Zinzinek egy Lajhár jutott, akit én személy szerint nagyon csíptem, mindig kellő időben és a kellő mértékben tett hozzá a cselekményhez. Jók voltak a megmozdulásai. Benoit állatkáját is csíptem. 

Egyébként meg kicsit arra emlékeztetett a helyzetük, hogy mit kell átélniük azoknak, akik esetleg már voltak börtönben. Nem fogadja be őket igazán a társadalom, csak megtűri, ha lehet, kerülik őket az emberek, Meg vannak bélyegezve és ezáltal nehéz az életük, nehezebb, mint a „normál”, állat nélküli embereké. 

A könyv elején nem igazán tudtam belőni, hogy mikor, melyik évben is játszódik a történet, de aztán, amikor felbukkant a Facebook neve, meg egy – két ismerős zenei együttes, előadó vagy épp egy híres márkanév, akkor sikerült behelyeznem, hogy ez bizony napjaink története, egy úgynevezett alternatív univerzumban játszódhat. A főszereplő korával is valahogy bajban voltam elsőre. Lehet, ebbe az is közrejátszik, hogy YA főhősökhöz vagyok szokva. De aztán tisztázódott a helyzet ezen a fronton is. 

Igazából Zinzi, minden tette ellenére szimpatikus volt amiben nagy szerepe volt a szarkasztikus humorának. Talpraesett, életrevaló csaj, nem egy nyafka típus. Bőven megjárta már a poklok poklát, majdnem hogy szó szerint is. Drogok, alvilág minden, amit csak el lehet képzelni. Állatkáját is öccse haláláért kapta maga mellé. Ezt a személyiséget sikerrel tudja kamatoztatni a nyomozás során, hiszen ez az ügy pont egy ilyen karaktert kíván, olyat, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Először az hajtja, hogy, ha megtalálja a lányt, aki eltűnt, olyan összeget kap, amiből ki tudja fizetni adósságát, és felhagyhat a piti pénzszerző trükkjeivel. Később azonban már saját életét és szeretteiét kell mentenie. 

A nyomozás része azért tetszett, mert bár nem vagyok egy krimi kedvelő, mégis végig lekötött, hogy ki is van az egész játék hátterében. Természetesen, ahogy az nálam lenni szokott, nem sikerült előre kitalálni semmit, így azért maradt meglepetés is a végére. 

A lezárása is kimondottan szimpatikusra sikerült, hisz attól, hogy Zinzi, túl van ezen az eseten, még nem lesz egyből csupa boldogság és jóság az élete, de a változás lehetősége megvan. Ennek ellenére nem tudok róla, hogy esetleg az írónő tervezne folytatást a könyvnek. 

Némi ínyencséget szolgáltattak még a fejezetek közötti cikkek, msn/sykpe beszélgetések a sztorihoz kötődően.

Végül a külsőségekről is ejtsünk pár szót. A magyar borító személy szerint nekem sokkal jobban tetszik, mint az eredeti, és külön plusz pont, hogy nem találtam elgépeléseket és helyesírási hibákat sem a könyvben. Egyetlen egy dolog zavart egy kicsit, mégpedig az afrikai szavak, amikről néha azt sem tudtam, hogy mi fán teremnek. Némelyiknek a jelentését sikerült kitalálnom a Google segítségével, de nem voltam mindig gép előtt, hogy rákeressek mindegyikre. Mondjuk annyi nem volt benne, hogy ne lehessen megérteni a cselekményt, de amilyen hülye dolgaim vannak, pont az izgatta a fantáziámat , hogy mit jelenthetett az a legjelentéktelenebb szó. 

Összességében egy jó kis nyomozós olvasmány megspékelve némi fantasy elemmel, örülök, hogy elolvashattam, mert igazán kellemes csalódás volt.