Britnek le kell vezetnie a két férfit a hegyről, és életben kell maradnia addig, amíg Calvin meg nem találja. A helyzet azonban bonyolódik, mikor Brit egy sor gyilkosságra talál bizonyítékot, amelyek a kabinban történtek, és ha a gyilkos rájön erre, akkor akár ő is lehet a következő áldozat.
De semmi nem az, aminek látszik, mindenki titkokat rejteget, Mason is, az egyik túszejtő, akinek kedvessége összezavarja Britet. Ő most ellenség? Vagy netán szövetséges?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
A Hush, hush sorozat kapott hideget és meleget egyaránt , de egy biztos, elég sokan hallottak róla. Én személy szerint szerettem (figyelitek ezt az alliterációt?), és bár láttam a hibáit is, ennek ellenére élvezettel olvastam a részeket.
Kíváncsi voltam, hogy fantasy-n kívül is tud- e olyat alkotni az írónő, mint korábban tette.
Brit és barátnője a tavaszi szünetben a hegyekbe készülnek. Korby szüleinek van egy kis háza, ahol megszállhatnak, ám egy hóvihar közbeszól, és az események nem várt fordulatot vesznek.
Ez volt az első kimondott YA thriller regényem és egész kellemes élményt nyújtott. Nem mondom, hogy mellőzte a kliséket, sőt, igencsak alapozott ezekre, de ennek ellenére egészen jó volt.
A gyilkos kilétére kb. a felénél simán rá lehet jönni, egyedül az indíték volt az, amit nem sikerült előre kitalálnom, ami nem is csoda, mert harmatgyenge volt. Eszembe nem jutott, hogy ezért kezdett el gyilkolászni, bár így utólag belátom, hogy egy pszichopata gyilkosnak ennyi is elég.
Maga a cselekmény izgalmas volt több szempontból is. Volt menekülés a gyilkosok elől, túlélés is, sőt, még egy kis Stockholm - szindróma is bejátszott, bár ez a része egy picit sántított. Brit pillanatok alatt (értsd: 3 nap) beleszeretett Mason-be. Ez nem is lett volna gond, Stockholm - szindróma meg a vészhelyzetben együtt kezdetű szöveg, akár hihető is lehetett volna a gyors fellángolás, de a végén mindenképpen meg akarta magyarázni, hogy ezek bizony valós érzelmek és pont ettől vált hihetetlenné.
Mason is egy igen összetett figura. Érezhető volt végig, hogy az írónő igyekszik őt szimpatikussá tenni, és nem csak a Stockholm - szindróma hihetősége miatt. Arra játszott, hogy a cél szentesíti az eszközt, és így megbocsáthatóvá válik, amit tett, mert ugye a jó ügy érdekében tette.
Kicsit játszott az olvasók erkölcsi meggyőződésével, azzal kapcsolatban, hogy vajon meddig mehetünk el büntetlenül annak érdekében, hogy segítünk szeretteinken vagy éppen megbosszuljuk emléküket, Megúszhatjuk - e a büntetést csak azért, mert személyes okokból tettük azt, amit? Számít - e ez valamit?
Érdekes volt, mert értettem, hogy milyen érzések munkáltak benne, teljesen jogosan érzett így Mason, de szerintem nem jogosította fel arra, amit elkövetett. Ez nem felmentő ok. Oké, hogy bűn és bűn között is van különbség, de itt nem egy nyalóka elcsórásáról volt szó. Nem gondolnám, hogy ez volt a megoldás, amit ő eltervezett, arról nem is beszélve, hogy 19 évesen nehezen tudom elhinni, hogy ezt így megtervezte, majdnem minden lépést beleértve. El nem ítélem, de fel sem menteném feltétlenül az ilyet.
Ettől eltekintve tényleg nagyon izgalmas volt az egész, hol valakinek a fejéhez pisztolyt fogtak, hol menekültek, hol szöktek, néha totál kiszámíthatatlanná váltak az események. Ez nagyban köszönhető volt Mason hűvös távolságtartásának illetve Shaun labilis viselkedésének.
A közepe egy picit laposabb volt, amíg Mason és Brit igyekeztek eljutni egyik kunyhóból a másikba. Nyilván, az, hogy a hóban túráztak, kevésbé volt eseménydús, mint mikor valaki fegyverrel hadonászott, bár tény, hogy a medve igencsak feldobta a már - már romantikusba hajló hangulatot.
Na, annál a jelenetnél bizony a frász kerülgetett, főleg, hogy nem igazán bírom a medvéket, ráadásul este olvastam, úgyhogy, mondanom sem kell, nem volt valami nyugodt éjszakám.
A regény egyébként olyan szempontból reális volt, hogy nem csak hallottunk a gyilkosságokról, hanem láttunk is párat. Kimondottan elfért a történetben, úgyhogy ez a része rendben volt, a végével ellentétben, amivel azért voltak gondjaim bőven.
Először is az ügy megoldása annyira hirtelen volt, és ezért egy pöppet hihetetlenné vált. Kellett volna, hogy előjelei legyenek vagy nyomai. Nem tudom ezt rendesen elmagyarázni anélkül, hogy leleplezném a végét, úgyhogy inkább nem mennék bele a részletekbe, el kell hinnetek nekem magyarázat nélkül.
A másik problémám a legeslegvége volt, azzal gyakorlatilag megásta az egész történet sírját. Tisztában vagyok vele, hogy főként a fiatalabb korosztálynak szól, akik szeretik a happy endet, de nem már... Olyan erőltetett lett tőle. Tök felesleges volt az epilógus, előtte abba kellett volna hagyni és úgy lett volna tökéletes.
Ettől eltekintve azonban nem volt rossz regény, kicsit ilyen hollywood-i víziónak tűnik visszagondolva, de azért az élvezhető kategóriába tartozik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)