Ugrás a fő tartalomra

Féléves könyves kiakadás Tag

Megint egy tag bejegyzéssel készültem, amit megint csak Abstractelftől kaptam. Lassan már ő lesz az én hivatalos tag-dílerem. De nem bánom, néha nem árt ilyeneket is csinálni, ráadásul kimondottan ötletesek és viccesek tudnak lenni.

A mostani egy féléves összesítés-szerűség, aminek keretein belül hivatalosan is ki lehet akadni.

1. A legjobb 2015-ös olvasmányod.
Ez nem volt nehéz. Ha ugyanezt a kérdést júniusban kaptam volna meg, más lenne a helyzet, akkor még több esélyes is lett volna. Azonban a júliusi hónap mindent megváltoztatott. 2015 eddigi legjobb olvasmánya egyértelműen a Ghost Bird sorozat, annak is az utolsó általam olvasott része, azaz a Push and Shove. Versenyben volt még a Drop of Doubt is akciódús mivolta miatt, de a Push and Shove olyan érzelmi hullámvasút volt, hogy muszáj volt nekiadni a címet.


2. Legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál.
Erre két esélyes volt, ebből pedig a The Ruby Circle jött ki győztesen. Tökéletes befejezése volt a sorozatnak.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.
Ráértek egész nap? Mert kb. estig tudnám sorolni az ennek a kritériumnak megfelelő könyveket....
Ha egyet ki kell választanom, akkor Katie Cotugno: 99 days című könyve. A rendhagyó formátuma miatt már nagyon kíváncsi vagyok rá.


4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.
Egyértelműen a Ghost bird sorozat legújabb része. De hogy ne olyat írjak, ami már volt, akkor legyen inkább a The Secret Fire, C.J. Daugherty legújabb regénye.


5. Legnagyobb csalódás.
Ez is viszonylag egyszerű, sajnos. Elizabeth Scott: Heartbeat. Imádom az írónő könyveit, és ez közel sem ért fel az eddig munkáihoz.

6. Legnagyobb meglepetés.
A Marsi. Nem vagyok egy nagy sci - fi rajongó, nem gondoltam, hogy a tudományos részekkel együtt (amiből igencsak sok van), ennyire fog tetszeni.


7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új).
Ez is elég egyértelműen C.L Stone-é. Elég jó kis sorozatot hozott össze.


8. Legújabb könyves szerelem.
Vita nélkül a Ghost Bird sorozat, még akkor is, ha messze nem hibátlan. Viszont szórakoztató és imádom.

9. Legújabb kedvenc karakter.
Miből is lehetne másból, mint az új könyves szerelemből? Victor legyen vagy Dr. Green? Hmm. Dr.Greené a trófea az utolsó részben mutatott teljesítményéért ;)))

10. Egy könyv, amin sírtál.
A kis herceg. Még most, sokadszorra sem tudtam végigolvasni sírás nélkül. Új olvasmány nem volt, amin eleredtek volna a könnyeim, legalábbis az idei év első felében.


11. Egy könyv, ami boldoggá tett. 
A Ghost bird első része. Régen éreztem azt, amit az elolvasása után. Mintha egy baromi nagy rózsaszín boldogságbuborékban ültem volna. Viszont, ahogy végignéztem a listámat, rá kellett jönnöm, hogy az idei év eddig a szenvedős, tragikus könyveké. Szinte semmi vicceset és boldogat nem olvastam még idén. Ezen változtatnom kell!


12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál. 
A beavatott. Nagyon jó volt! A könyv és a kritikák alapján a második résztől viszont tartok egy kicsit...


13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Alapvetően mindig találok valami kivetnivalót a saját posztjaimban, sosem vagyok velük teljesen elégedett, így nincs kedvencem, de ha választani kell, akkor: Victoria Scott: Fire & Flood. Azt hiszem, sikerül jól visszaadni, milyen is volt a könyv valójában.


14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál). 
Ha csak a külcsín számít, akkor egyértelműen az End of Days nyert.


15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Szeretném a Ghost bird idei részeit, ami még 3 részt jelent, aztán szeretném elkezdeni az írónő másik sorozatát is. Októberben jön a fentebb már említett The Secret Fire, meg az új Ward könyv. Ja, és még érkezik 2 könyve Jamie McGuire-nek. És ez még csak a tizede (sem) a kiszemelt könyveknek....

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)