Ugrás a fő tartalomra

Megjelenő szépségek (38) - július

Már el is telt az  első hónap a nyárból. Vagy mondjam inkább azt, hogy még két hónap hátravan? Igen, ez a második verzió határozottan jobban hangzik, úgyhogy maradunk ennél.

Remélem mindenkinek jól telik a nyár, igaz, eddig nem különösebben volt jó idő. De majd most! Jövő hétre mond olyan meleget, hogy a nyelvünk is ki fog lógni, de nem baj, mert most van itt az ideje és végre lehet a medencébe lógatni a lábunk (vagy vödörbe az asztal alatt, kinek milyenek a lehetőségei), és lehet az árnyékban olvasgatni.

Most sincs olyan sok megjelenés, ami engem annyira érdekelne, de az előző hónap tapasztalatai alapján ez is bőven sok.

Lisa Schroeder: All We Have is Now: Nincs szinte hét, mikor ne jelenne meg egy - egy rémhír, ami a Föld és az emberiség végét jelezné elő. Ebbe az aktualitásba kapaszkodik bele a cselekmény, és az utolsó napokban mutatja be néhány fiatal életét. Schroeder könyvei jók, bár eddig még csak verses regényeket olvastam tőle, de szerintem ezzel sem lesz gond.
Megjelenés: július 28.

Ellen Hopkins: Love Lies Beneath Egy újabb Hopkins regény, ami ezúttal a felnőtteket célozza meg az írónőtől már jól megszokott verses formátumban. Már csak azért is kíváncsi vagyok rá, mert elég sokan lehúzták ezt a regényét.
Megjelenés: július 21.

Jessica Sorensen: The Year I Became Isabella Anders Egy újabb Sorensen regény. Bevallom, nem tudom miről szól a könyv, de nem is baj. Ő nálam automatikus szerző, a könyvei automatikusan repülnek a listámra, vele nem tudok mellényúlni.
Megjelenés: július 7.


J.R. Johansson: Mania A második rész elég eseménydús volt, voltak benne érdekes fordulatok, így naná, hogy elolvasom a harmadik részt is, igaz, valószínűleg majd csak a magyar megjelenéskor, de jó tudni, hogy angolul már elérhető lesz.
Megjelenés: július 8.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.